A 4. számú gyilkos: a COPD

A COPD óriási népegészségügyi probléma világszerte, hiszen már ma ez a kór minősül a 4-6. vezető haláloknak a világon. Európában hazánkban halnak meg a legtöbben COPD-ben. Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint 2010-re Európában is a COPD (krónikus obstruktív légúti betegség) lesz a 4. vezető halálok, amelyet csak a szívinfarktus, az agyvérzés és a tüdőrák előz meg.

Ugyanakkor a betegségről, annak mibenlétéről, valódi veszélyeiről – sőt, egyáltalán a létezéséről – szinte semmit nem tud a lakosság. A probléma nagyságát érzékelteti, hogy miközben a becslések szerint Magyarországon több mint félmillió embert érint a COPD, a tüdőgyógyászati hálózatban nyilvántartott, és kezelésben részesülő páciensek száma mindössze hatvanezer körül van.

A betegség lényege, hogy a dohányfüst káros összetevői az évek folyamán a tüdő krónikus gyulladását okozzák. Ennek következtében krónikus köhögés, fokozott váladékképződés, majd egyre súlyosbodó nehézlégzés, fokozódó légszomj, „levegőtlenség” alakul ki, ami a betegség előrehaladott stádiumában korlátozza a betegek mozgását, fizikai terhelhetőségét. Végül a tüdő nem képes a szervezet oxigénellátását biztosítani, a betegségnek ebben a stádiumában folyamatos otthoni oxigénterápia válik szükségessé.

A COPD-ben szenvedő betegek többsége – mintegy 90 százaléka – dohányzik. A dohányosok több mint ötödénél előbb-utóbb fellép ez a betegség. Ma a COPD-t tekintjük a leggyakoribb és talán a legkönnyebben megelőzhető haláloknak, hiszen a dohányzás elkerülésével, valamint időben történő abbahagyásával a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó többsége megelőzhető lenne.

Az első tüneteket rendszerint a – főleg a reggeli, ébredés utáni órákban jelentkező – krónikus köhögés és fokozott váladékképződés jelenti. A legtöbb beteg ezekkel a kezdeti, kisebb közérzeti problémát okozó tünetekkel még nem, csak a később kialakuló nehézlégzéssel fordul orvoshoz. Az eleinte kizárólag fizikai terhelésre fellépő légszomj az évek folyamán, a tüdő működésének folyamatos romlásával arányosan, fokozatosan súlyosbodik, ami az érintett betegek életminőségének és életkilátásainak nagymértékű romlásához vezet.

Pedig a korai stádiumban felismert COPD – ha vissza nem is fordítható – még megállítható. A betegség pedig egy egyszerű légzésfunkciós méréssel diagnosztizálható. Egyetlen fújásból a betegség fennállása megállapítható. Annak tehát, aki észleli magán a fenti tüneteket, mindenképpen érdemes valamelyik tüdőgondozóban COPD-szűrővizsgálatra jelentkezni.

A gyógyszeres terápia a betegség súlyosságától függ, és hörgőtágító hatású gyógyszerek, valamint gyulladáscsökkentők rendszeres belélegzéséből áll. Szerencsére ma már a legkorszerűbb készítmények is 90 %-os társadalombiztosítási támogatással kaphatók. Fontos azonban tudni, hogy ezek a szerek ugyan enyhítik a légszomjat és növelik a fizikai terhelhetőséget, de a betegség természetes lefolyását – a tüdő működésének folyamatos romlását – nem képesek megakadályozni. A betegség előrehaladását kizárólag a dohányzás elhagyása fékezi! A korai stádiumban felismert COPD a dohányzás elhagyása után nem súlyosbodik.

 

forrás: archívum
(Magyar Tüdőgyógyász Társaság – 2005 november)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.