Segélyhívás után – allergia, asztma

A betegség tünetei igen változatosak lehetnek, a hirtelen jelentkező orrfolyástól a szemek kipirosodásán, könnyezésén át, a különféle testtájak viszketéséig. Súlyosabb esetekben a túlérzékenységi reakciók az egész szervezetet érinthetik, akár a hörgőszűkület következményeként fellépő légszomj, légzési elégtelenség, akár az étel- és gyógyszerallergia kiváltotta keringés-összeomlás formájában. Ezért is javallott az enyhébb allergiás tünetekkel is orvoshoz fordulni.

Az asztma a légutak gyulladásos betegsége. A betegség létrejöttére hajlamosítanak: a gyermekkori allergia s a genetikai tényezők is. Az asztma súlyosbodásába gyakran "belejátszanak" a vírusfertőzések, a környezetszennyező anyagok, de az érzelmi stresszhelyzetek és a túlzott fizikai megterhelések is állapotrosszabbodást idézhetnek elő. A visz-szatérő allergiás tünetek, a külső fertőzések, a környezeti ártalmak, a testi-érzelmi ellenálló-képesség meggyengülése, a folytonos irritáció következtében a hörgők simaizomzata meg-vastagodik, gyulladás, értágulat alakulhat ki bennük, amelynek hatására a nyálkahártyában "letapad" a váladék. Ez a folyamat vezet a hörgők keresztmetszetének beszűküléséhez, amely miatt fellép a görcsös, úgynevezett asztmás köhögés (sípoló, nehéz légzés, a mellkas feszülése, légszomj, fulladás).

Az asztmások közül sokan napközben szinte tünetmentesek, ám éjszaka, hajnalban kínzó köhögés "veszi" elő őket. Ha a köhögési roham nem csillapodik, a légzés nehezítetté válik, azonnali kórházi kezelés válhat szükségessé. Az asztma kezelésére rendelkezésre álló patikaszerek közül a kezelőorvos választja ki a beteg állapotának, életkorának megfelelő készítményt. A gyermekkori asztma jól "karbantartható" a kezelőorvos által beállított gyógyszerekkel, az életmódtanácsok betartá-sával.

Aki már átélte, annak bizonyára felesleges részletezni, milyen érzés egy szülőnek, ha végig kell néznie, amint kisgyereke szinte "belefeszül" a köhögésbe, levegő után kapkod, fuldoklik. A gyakorlatlan szülők nemcsak azért rémülnek halálra, mert látják ezt a kínlódást, hanem azért is, mert nem tudják, mi váltja ki a rohamokat. Tanácstalanságukat tovább fokozza, hogy az asztmás gyerekek többsége általában jól fejlődik, nappal többnyire tünetmentes. A másnapi belgyógyászati rutinvizsgálatnál - az esetek többségében - semmi sem támasztja alá a szülő által elmondottakat. S ekkor kezdődik el az asztmás gyerekek szüleinek kálváriája...

Legalábbis így volt ez egészen a nyolcvanas évek végéig, amikor a mainál jóval kevesebb volt az allergiás, asztmás gyerek (és felnőtt), amikor az ún. körzeti orvosok szinte semmit sem tudtak ezekről (a mára már a népesség 30 százalékát érintő) immunrendszeri betegségekről.

Zempléni Katalin - aki az egyik megalapítója az Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesületének - életébe tizenhat évvel ezelőtt, első kisfia megszületése után nem sokkal "költözött" be az elbizonytalanodás és a rettegés. Bár az ápolónői végzettségű Katalin nem volt a minden aprósággal orvoshoz szaladós anyák közül való, ám - mivel nem tudott és nem is akart belenyugodni a folytonosan visszatérő, egyre súlyosbodó "náthás" tünetekbe - valamilyen biztos gyógymódot remélve, egyre gyakrabban kereste fel kisfiával a rendelőt. Ott kezdetben nem ismerték fel az allergiát, később és sokadszorra sem derült ki, hogy kisfia asztmás, viszont rajta ragadt az "aggódó" anyuka jelző. Fél év leforgása alatt a kis Szabolcs éjszakai köhögési rohamai egyre ijesztőbbekké váltak. Amikor a szülőknek már az éjszakai gyermekorvosi ügyeletet is gyakran kellett "riasztaniuk", s nem egyszer rohantak be - karjukon a gyerekükkel - valamely kórházba életmentő segítségért, valóban kétségbeestek. Jó szerencséjüknek köszönhetik, hogy az egyik rohamnál a svábhegyi tüdőszanatóriumba kerültek. Az ügyletes orvos "hanyag" anyaként kezelte Katalint, nem értvén, miért nem fordultak eddig szakorvoshoz, miért nem kutatták a baj okát és gyógymódját? Szakember kezébe, kifejezetten az asztmás gyerekek kezelésére szakosodott intézménybe kerülve tehát már közelebb jutottak, ha nem is a gyógyuláshoz, de a rohamok gyakoriságának - s egyúttal az asztma súlyosbodásának - megelőzéséhez.

Katalin nemcsak az orvos utasításait vette komolyan, hanem az elmúlt másfél évtizedben "hozzá is tanult" az allergiás, asztmás gyerek nevelése, kezelése, életminőségének megőrzése "témához". Kérdezett - hasonló cipőben járó szülőktől, empátiával megáldott és a szülőt partnerének tekintő orvosoktól ", szakirodalom után kutatott. Minden olyan tudnivalót "begyűjtött", amellyel elejét vehetik az állapotromlásnak (legyen szó iskolajellegű szanatóriumi ellátásról, nyaralási vagy sportolási lehetőségekről stb.), s annak is, hogy a fiában "betegségtudat" alakuljon ki. Az anya szerint ugyanis egy gyerek csak a gyerekorvosát nőheti ki, nem az asztmáját, ezért meg kell tanítani arra, hogy felelősséget érezzen önmagáért, s a lehető legkisebb pszichés nyomással tudjon együtt élni a betegségével. Szabolcs ma már 17 éves, teljes életet élő kamasszá lett, akinek csak "utánkövetéses" gyógyszeradagra van szüksége.

Katalinnak meggyőződése, hogy az allergiás, asztmás gyerekek szülei sokat segíthetnek csemetéiken, ha ismereteik vannak a betegség súlyosbodásának megelőzési lehetőségeiről, a terápiás módszerekről, ha tájékozottak a forgalomban lévő, a terápiában alkalmazható speciális készítmények sajátosságait illetően, sőt még a beteg- és tanulói jogokkal kapcsolatban is.

Mivel ápolónőként is azt tapasztalta, hogy a tanult páciens (gyereknél a felkészült szülő) ötven százalékban jó irányban képes befolyásolni a betegség "kimenetelét", fontosnak tartotta az önsegítés megszervezését, azt, hogy ne rendelők, kórházak folyosóin, hanem egy betegszervezet - az Asztmás és Allergiás Gyermekek Budapesti Egyesülete - "keretein" belül adják át egymásnak szülők és allergológusok, pulmonológusok, gégészek és bőrgyógyászok az ezekkel a betegségekkel kapcsolatos ismereteiket, tapasztalataikat. Egyébként a magát egyszerűen csak asztmanővérnek nevező Zempléni Katalin szerint: egy betegszervezetnek minden olyan dologgal, kérdéssel foglalkoznia kell, amelyre az orvosi rendelőben nincs idő és lehetőség. Nem csak a gyereket, a szülőt is meg kell tanítani arra, hogy milyen befolyással van a betegségre a környezetszennyezés, az életmód, de meg kell tanítani egyebek közt az asztmakészülék használatára, s a gyereknek (is) meg kell tanulnia betegsége "menedzselését" - allergiánál például mitől kell "tartózkodnia", s a szülőket is bele kell avatni az egyes gyógyszerek előnyeibe és esetleges "hátrányaiba". Tudatosítani kell bennük az allergiás, asztmás gyerekek érzelmi "karbantartásának" fontosságát, el kell látni őket életmódtanácsokkal és bizonyos helyzetekben az érdekképviseletüket is vállalni kell, legyen szó a megemelt családi pótlékról, a közgyógyeláttási jogosultságokról, az asztmásokat és allergiásokat fogadni tudó oktatási intézményekről, az ún. integrált oktatási lehetőségekről. Ugyancsak az érdekképviselet kapcsán említi az egyesület alapítója, hogy ma nincs olyan iskolaszerűen működő (azaz az asztmás gyereket nem fekvőbetegként kezelő) intézmény az országban, ahol a gyerek aktívan (tanulással, mozgással) tölthet el három hetet.

Az idén május 6-án ismét Katalin szervezi a fővárosban az "asztma világnapja" rendezvényeit, amelyeknek célja azonos az általa képviselet betegszervezetével: tájékoztatás és egészségnevelés. Az egészségstatisztikai adatok szerint évről évre növekszik a környezetszennyezésre, civilizációs ártalmakra túlérzékenyen reagálók - elsősorban gyerekek - száma. A beteg kicsik és nagyobbak nevelésében jártas szülőtársak ismereteire, segítségére, tanácsaira, tapasztalataira a legújabb szülőgenerációk tagjainak legalább akkora szükségük lehet, mint a speciális rendelőkre, jól képzett szakemberekre, és színvonalas, korszerű gyógyszerekre.

T. Puskás Ildikó

Patika Tükör
2003-05-08