Egy csésze tea – jó szokás

Magyarországon az egy főre jutó teafogyasztás 100 gramm alatt marad, míg kávéból 3 kilónál is többet iszunk évente! Ezzel az eredménnyel a világ teaivóinak listáján hátul szerepelünk. Pedig a tea több önmagánál – egy csésze egészség, nyugalom és béke.

A teacserjének csúcsos, piramishoz hasonló koronája van. Vadon több méteresre is megnő, a teakertekben azonban egy-másfél méteresre metszik. A koronája ekkor gömb alakban szétterül – így könnyebb szüretelni. A cserje kifejlett levele kemény, fényes, sötétzöld színű.

A leveleket a növény 3 éves korától 15 éves koráig szüretelik, tavasztól nyár végéig. A szüretelők már szedés közben osztályozzák a leveleket, és a különböző minőségűeket külön gyűjtik.

A tea négy fő fajtáját a feldolgozásuk módja szerint csoportosítjuk. A teacserje levelei leszedés után hamarosan barnulni és oxidálódni kezdenek, ha nem szárítják meg őket gyorsan. Az oxidációt egy előre meghatározott ponton megállítják úgy, hogy hevítéssel eltávolítják a levelekből a nedvességet.

A fehér tea fiatal levelekből készül, oxidálódás nélkül. A zöld tea a levelek minimális oxidációja során keletkezik. Az oolong (vörös) tea készítésekor az oxidációt a folyamat közepén megállítják, míg a fekete tea esetében az megszakítás nélkül lezajlik.

Gyógyító főzet

A kínaiak az évezredek során sokféle bajt orvosoltak a teacserje leveléből készült főzettel. Úgy gondolták, hogy az ital jó fejfájásra, kelésre, tumorra, illetve hólyagbántalom és hasmenés ellen. A japánok úgy tartották, hogy az egészség megőrzését az öt legfőbb szervünk (a szív, a máj, a lép, a vese és a tüdő) összhangja biztosítja. Ezek mindegyikének megfelel egy íz.

Mivel a legfőbb szervhez, a szívhez a keserű tartozik, ha teát iszunk, az megerősíti a szívünket és az egész szervezetünket. A legfrissebb tanulmányok eredménye is teaivásra biztat. Ezek szerint a tea rendszeres fogyasztása csökkentheti a nyelőcső-, a száj-, a gyomor- a hasnyálmirigy- és a bélrák előfordulásának valószínűségét. Egy adag tea koffeintartalma 60 százaléka annak, mint amennyi koffein egy ugyanakkora adag kávéban van. Ám felszívódása kevésbé terheli meg a szervezetet, mint a kávéé.

Ahogy az angolok isszák

Az ötórai tea nem csupán szertartás. Meghitt együttlét a családtagokkal, barátokkal, pihentető átmenet a munkával töltött órák és az este között. Gyakran egybekötik az uzsonnával is, ahol a tea mellé sütemény, kenyér és dzsem, de legalább egy kis keksz is jár. Az angolok előszeretettel isszák tejjel a teát. Fontos szabály: először mindig a tejet kell kiönteni, és csak ahhoz hozzáadni a teát, így a tej nem válik zavarossá.

Extra:

Miért éppen zöld tea?

A zöld teáról egyre több jót hallunk, mégis keveset iszunk belőle. Pedig jó, ha tudjuk: serkenti a szellemi teljesítőképességet, segíti a koncentrálást, növeli az izom mozgékonyságát, és enyhíti a fáradtságérzetet. Sőt, zsíroldó hatása megkönnyíti a fogyókúrázók dolgát is. A- és E-vitamint, valamint méregtelenítő rostanyagot is tartalmaz. Távol-keleti felmérések szerint azoknak a gyerekeknek, akik naponta legalább egy csésze – cukor nélküli – zöld teát isznak, feleannyi lyukas foguk van, mint a többieknek.

 

Dudics Emese

forrás: archívum
(Patika Tükör – 071109)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.