A keresztény világ húsvétkor ünnepli Krisztus feltámadását. A karácsony mellett ez a másik legnagyobb egyházi, és egyúttal családi ünnep.
Az előkészületi időszak – akárcsak a karácsonyt megelőző hetek – magába foglalta a test és a lélek felkészülését, megtisztulását, vagyis a negyven napos böjtöt, a nagyhetet, a virágvasárnapot (a húsvétvasárnap előtti hatodik vasárnap), a nagypénteket és a nagyszombatot.
Egyes vidĂ©keken hamvazĂłszerdán elmosták a hĂşsos Ă©telek kĂ©szĂtĂ©sĂ©hez használt, Ăşgynevezett „zsĂros edĂ©nyeket”, amelyeket csak hĂşsvĂ©tkor, a böjti idĹ‘szak vĂ©gĂ©n vettek Ăşjra elĹ‘. Elterjedt böjti Ă©tel volt a korpábĂłl kĂ©szĂĽlt savanyĂş leves. SokhelyĂĽtt „negyvenöltek”, vagyis negyven napig napjában csak egyszer ettek. Egyes családokban tilos volt az Ă©neklĂ©s, sĹ‘t a fĂĽtyĂĽlĂ©s, a táncolás is.
Húsvéti szertartások
A nagyhĂ©t, azaz a hĂşsvĂ©t elĹ‘tti hĂ©t elsĹ‘ napjai a testi tisztálkodás Ă©s a lakás, lakĂłkörnyezet, a háziállatok Ăłlainak kitakarĂtása jegyĂ©ben teltek. A hĂşsvĂ©tot megelĹ‘zĹ‘ pĂ©nteken (nagypĂ©ntek) az országban többhelyĂĽtt is divatban volt a hajnali fĂĽrdĂ©s, aminek egĂ©szsĂ©gvarázslĂł szerepe volt. Ilyenkor a falu fiataljai egy közeli „szabadvĂzben” (patakban, folyĂłban, tĂłban) megmártĂłztak, majd a vĂzbĹ‘l haza is vittek, s ebbĹ‘l mosakodtak a hĂşsvĂ©ti ĂĽnnepek alatt, hogy ne legyenek betegek, s hogy fĂĽrgĂ©k legyenek a munkában. NĂ©mely vidĂ©ken az állatokat is megĂşsztatták. A nagypĂ©nteki szokások közĂ© tartozott a fĂ©regűzĂ©s is. Ilyenkor a kártevĹ‘ rágcsálĂłk, Ă©lĹ‘sködĹ‘ rovarok elleni mondĂłkákkal járták körĂĽl a házat.
A hĂşsvĂ©ti szertartásokhoz a közĂ©pkortĂłl napjainkig Ă©ppĂşgy szorosan hozzátartozott Ă©s tartozik ma is a föltámadás megjelenĂtĂ©se (keresztjárás, JĂ©zus-keresĂ©s, illetve passiĂłjátĂ©k formájában), mint a hĂşsvĂ©ti bárány, a kĂĽlönfĂ©le Ă©telek (tojás, sonka, kenyĂ©r) megszentelĂ©se. A Zalában lakĂłk a nagyszombati körmenetre is magukkal vittĂ©k a szentelmĂ©nyeket (a felszentelt Ă©teleket), amelyeknek maradĂ©kait mágikus „tárgyakkĂ©nt” használták. A felszentelt sonka csontját pĂ©ldául – a jĂł termĂ©s biztosĂtĂ©kakĂ©nt – a gyĂĽmölcsfákra aggatták. A hĂşsvĂ©ti kenyĂ©r, kalács morzsáját a szĂ©kelyek kereszt alakban szĂ©tszĂłrták a gabonaföldeken, annak remĂ©nyĂ©ben, hogy a kártevĹ‘ madarakat Ăgy sikerĂĽl távol tartani a termĂ©stĹ‘l.
Ünnepi tojás
A tojás megszentelĂ©se a XII. században terjedt el a paraszti társadalmakban. A hĂşsvĂ©ti tojás, az egyházi szimbolika szerint a sĂrjábĂłl feltámadĂł Krisztust jelkĂ©pezi.
Egyes vidĂ©keken a felszentelt tojást – a karácsonyi almához hasonlĂłan – annyi rĂ©szre osztották, ahány tagja volt a családnak, hogy az összetartozĂłk mindig, mindenhonnan visszataláljanak egymáshoz. Az egyházi áldásban rĂ©szesĂtett tojás fogyasztásának a paraszti kultĂşrákban jĂłtĂ©kony hatást tulajdonĂtottak, hĂ©ját pedig mágikus tárgykĂ©nt kezeltĂ©k. A görögkeleti vallásĂşaknál a halottak sĂrjára tettĂ©k.
A felszenteletlen, dĂszes tojás a korbácsolás, illetve locsolkodás elterjedĂ©sĂ©vel vált ajándĂ©kká. Az ország egyes vidĂ©kein a korbácsolás, másutt a locsolás állt szokásban. MindkettĹ‘ termĂ©kenysĂ©gvarázslĂł rĂtus. A korbácsolás szokása elsĹ‘sorban a DunántĂşlon terjedt el. FejĂ©r megyĂ©ben a nĂ©gyszögletesre font korbáccsal, az Ăşgynevezett sibával csapkodták meg hĂşsvĂ©t hĂ©tfĹ‘n a legĂ©nyek a lányokat, hogy elűzzĂ©k rĂłluk a rontást, a betegsĂ©geket.
A locsolás eredete valĂłjában a keresztelĂ©sre, illetve arra a legendára vezethetĹ‘ vissza, hogy a JĂ©zus feltámadásárĂłl hĂrt vivĹ‘ asszonyokat a katonák Ăşgy akarták elhallgattatni, hogy vĂzzel locsolták le Ĺ‘ket. A „vĂzbevető” hĂ©tfĹ‘kĂ©nt is emlegetett hĂşsvĂ©thĂ©tfĹ‘n a legĂ©nyek a lányokat a kĂşthoz cipeltĂ©k, Ă©s ott nyakon öntöttĂ©k Ĺ‘ket. Más helyeken megelĂ©gedtek a kĂmĂ©letesebb, vĂzipisztolyos mĂłdszerrel, kĂ©sĹ‘bb pedig a szagos vizes spriccelĂ©ssel.
IdĹ‘vel – elĹ‘ször a dunántĂşli városokban – a fiĂşk, fĂ©rfiak hĂşsvĂ©ti „fegyverarzenáljába” bekerĂĽlt a szĂłdavizes locsolkodás is. A legĂ©nyek locsolkodását – Ă©s a mellĂ© elmondott köszöntĹ‘verseket, az Ăşgynevezett locsolĂłmondĂłkákat – a lányok dĂszĂtett (hĂmes, Ărott, piros) tojásokkal köszöntĂ©k meg. Egyes vidĂ©keken a tojás mellĂ© bort, pálinkát, sĂĽtemĂ©nyt is kĂnáltak a locsolkodĂłknak.
EgyĂ©bkĂ©nt a hĂşsvĂ©tkor ajándĂ©kba adott tojás dĂszĂtĂ©se elĹ‘ször EurĂłpa keleti felĂ©ben terjedt el. A dĂszĂtĂ©s mĂłdja Ă©s a motĂvumkincs azonban országonkĂ©nt változĂł volt. Magyarországon, illetve a tĹ‘lĂĽnk keletre, Ă©szakra Ă©s dĂ©lre fekvĹ‘ országokban batikolással – a mĂ©hviasszal megrajzolt mintát pálcára erĹ‘sĂtett fĂ©mcsövecskĂ©vel, lĂşdtollal vittĂ©k fel a nyers vagy fĹ‘tt tojás hĂ©jára, majd a mintázott tojást növĂ©nyi festĂ©kanyagban áztatták/fĹ‘ztĂ©k. Ezután a mĂ©hviaszt lekaparták, Ăgy a szĂntelen minta kirajzolĂłdott.
A motĂvumok között megtalálhatĂłk voltak a Közel-Keleten ismert Ă©s használt mágikus jelek, de a reneszánsz eredetű kerámiák Ă©s textilek motĂvumai is. A karcolásos dĂszĂtĂ©si technikánál megjelennek a geometrikus ábrák, a virágok, sĹ‘t a naturalisztikus emberábrázolások is. A hazánktĂłl nyugatra fekvĹ‘ országokban az egyszĂnűre festett tojásokra savval marattak barokkos virágcsokrokat, növĂ©ny indákat, leveleket, sĹ‘t szerelmi ĂĽzeneteket is.
A patkolt (a finomra kovácsolt vassal, vagy más lágyabb fĂ©mekkel körĂĽlvett) tojás elsĹ‘sorban a hĂşsvĂ©tkor a lányok ablaka elĂ© állĂtott, Ăşgynevezett „hajnalfa” dĂszĂtĂ©sĂ©re szolgált. A mĂłdosabb városi polgárok körĂ©ben váltak kedvelttĂ© a textilrátĂ©tes, ragasztott bevonatĂş, majd a politĂşros-lakkos, a XX. század második felĂ©tĹ‘l pedig a matricás dĂszĂtĂ©sű tojások.
A húsvéti tojás mára csokoládétojás formájában, elsősorban a gyerekeknek szóló ajándékká vált. A locsolkodás egyre több vidéken már csak idegenforgalmi látványosság, illetve alkalom arra, hogy a férfiemberek, legények és serdületlen fiúk – ki egy pohárka ital, ki némi aprópénz reményében – végiglátogassák rég nem látott hölgyismerőseiket, vagy tágabb családjuk tagjait.
T. Puskás Ildikó
forrás: archĂvum
(Patika Tükör – 050305)