Ha kínoz a láb – harántsüllyedés, bütyök, kalapácsujj

A láb, szűkebben annak talpi felszíne élettanilag három ponton támaszkodik: a sarokcsonton, valamint az első és az ötödik lábközépcsont fejecsein. Utóbbiak között húzódik a harántboltozat.

Az említett lábközépcsontok részét képezik továbbá a belső hosszanti boltozatnak (első lábközépcsonttól a sarokcsontig), valamint a külső hosszanti boltozatnak (ötödik lábközépcsonttól szintén a sarokcsontig).

A boltozatokat szalagok és izmok stabilizálják, véglegesen csak serdülőkorra alakulnak ki. A láb szerkezetének  kialakulását a lábra ható erők (testsúly, izomerő) befolyásolják. Leggyakrabban a túlterhelés, a veleszületett kötőszöveti gyengeség mellett a helytelen irányú igénybevétel okozza a láb elváltozásait.

A harántsüllyedés (Pes transversoplanus) statikai lábbetegség, ilyenkor csak a harántboltozat süllyed le, a láb ekkor az I. és az V. lábközépcsont fejecsein túl a II-III. lábközépcsont fejecsein is támaszkodik. Korábban főleg a nők életét keserítette, napjainkban már ugyanúgy előfordul fiatalok és férfiak körében is.

Gyakorisága a divatot előtérbe, az anatómiai és statikai szempontokat háttérbe szorító cipők elterjedésével (magassarkú  női cipők, előnytelen talpkiképzés, kemény talp, szűk előlábrésszel bíró férfi cipők) és a súlyfelesleg közönséges megjelenésével magyarázható. A magassarkú cipő az előláb túlterhelésével süllyeszti-simítja a harántboltozatot, a keménytalpú cipő pedig rugalmatlanságánál fogva károsítja mind a haránt, mind a hosszanti lábboltozatokat.

A harántboltozat süllyedés tünetei

A talpon a  túlterhelt II-III. lábközépcsont fejecsei mentén fájdalmas bőrkeményedések alakulnak ki. A harántboltozat lesüllyedése kapcsán a megrövidült lábujjizmok más szögben húzzák az ujjakat. Az öregujjat kifelé, a többi ujjat a talp felé kényszeríti. A nagylábujj esetén az ún. Hallux valgus, köznapi nevén a bütyök, az öregujj deformitása észlelhető, míg a többi ujjnál (II-V.) a Digitus malleus, azaz a kalapácsujj alakul ki. Állandósul a fájdalom, járási nehezítettséget okoznak a cipőviselési problémák.

A harántboltozat süllyedés kezelése

Megfelelő talpbetét és ortopéd cipő kiválasztása és viselése, amit célszerűen kiegészít a napi rendszerességgel végzett gyógytorna. Segíthet és megelőzésnek is javasolt mezítláb, olykor lábujjegyen járkálni. Ha az évszak megengedi, érdemes természetes anyagokkal borított, természetesen egyenetlen talajon, szintén mezítláb sétálgatni. "Intézményesen" is találhatunk ilyeneket, Kneipp-ösvények, mezítlábas parkok formájában. A harántboltozat süllyedése súlyos, elhanyagolt esetben műtéti indikációt képezhet.

Példák a harántsüllyedés általános gyógytorna gyakorlataiból

  • Széken üljön egyenes háttal, térdét derékszögben hajlítva, a teljes talpi felszín mezítláb támaszkodik a talajon. A lábujjakkal erőteljesen terpeszt és ellazítja – 15-20x ismételje.
  • Megpróbálja az öregujjat eltávolítani a többi ujjtól úgy, hogy a II-V. ujj a talajon maradjon mozdulatlanul. Néhány másodpercig megtartja, majd ellazít – 10-15x ismételje. Érdemes először csak az egyik lábbal végezni. Ha nagyon gyenge az öregujjtávolító izom, megerősödéséig kézzel segítheti.
  • A két (jobb- és ballábas) nagylábujj közé fogjon egy vastag filctollat és emelgesse az ujjaival a levegőben tartva.

Az általunk alkalmazott terápiás eljárások lábboltozati elváltozások esetén

A láb gyógytornája mindig személyre szabott, az egyén terhelhetőségének és tüneteinek függvényében összeállított speciális gyakorlatsor szükség szerint kiegészítve célravezető manuális technikákkal. Lábpanaszok esetében szóba jöhet többek között: artrokinematikai manuálterápiás kezelés, propriocepciós tréning, Trigger- és Tenderpont terápia, stretching és funkcionális tréning, taping kezelés, fascia disztorziós módszer, egyéb kötőszöveti kezelések, TENS elektroterápia, biosun fény- és színterápia.

 

Váliné Fekete Szilvia
klinikai gyógytornász-fizioterapeuta
GYÓGYTORNAPRAXIS.hu

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével