Gyakori gyermekfogászati probléma a fogak rendellenes helyzete, túl szoros állása (keskeny állkapocs), az orrlégzés mellőzését (a szájlégzés nem tudatos előnyben részesítését) jelentő nyitott harapás (a fogsorok hibás illeszkedése). Mindezek következményeképpen megnehezedik az orr melléküregeinek egészséges fejlődése, magas és keskeny szájpadlás alakulhat ki, a fogak összetorlódnak, a nyelv helyhiánnyal küszködik. Utóbbi hibás nyelést, beszédhibát, a nyelvcsont eltolódását, sőt, az állkapocs hátracsúszását vonhatja maga után, kedvezőtlenül befolyásolva ezzel a nyakcsigolyák fejlődését.Hogy van ez összefüggésben a gerincferdüléssel?
manuálterápia
A mellkaskimeneti szindróma (TOS – Thoracic Outlet Syndrome) gyűjtőfogalom, mely több ideg-érrendszeri kompressziós kórképet foglal magába a nyak-vállöv területén. A karfonat a nyaki ötös, hatos, hetes, nyolcas, valamint az egyes háti gyökből összefonódva halad a gerinc mellett a felső végtag felé. A kulcscsont felett három kötegbe rendeződve folytatják útjukat a csontok és izmok által határolt szűk scalenus hasadékon, valamint nyaki „háromszögeken” keresztül létfontosságú erek társaságában.
A TOS kialakulását befolyásoló tényezők
A nyak-vállizmok tartós terhelése, a felkar huzamos távolított-felemelt igénybevétele egyaránt fokozza a nyakizmok tónusát, görcskészségét. A megvastagodott scalenus nyakizmok beszűkítik az általuk határolt hasadékot. Az elváltozás mértékétől függően nyomás alá kerülhet a karfonat (plexus brachialis), továbbá a kulcscsonti artéria és véna (a. et. v. subclavia). A következmény: fonákérzések, karfájdalom, izomsorvadás, bénulás, felső végtagi keringési zavarok.Rontja az állapotot a tónusfokozódással járó neurológiai betegségek jelenléte, az izmok meszesedésével járó myositis ossificans, a trigger pontok fokozott érzékenységével járó fibromyalgia, vagy lágyrészreumatizmus.
A csontos mellkas és a gerinc veleszületett fejlődési rendellenességei közül a nyaki borda, a hetes nyakcsigolya hosszabb harántnyúlványa és a scoliosis (gerincferdülés) okozza a legtöbb panaszt.
További costoclaviculáris (I. borda és kulcscsont közötti) rést szűkítő tényezők a süllyedt, „lógó” váll, tartási hibák ( m. subclavius hipertrófia), ülő életmód, aszténiás alkat, stressz, korábbi kulcscsonttörés, bordatörés.
A láb, szűkebben annak talpi felszíne élettanilag három ponton támaszkodik: a sarokcsonton, valamint az első és az ötödik lábközépcsont fejecsein. Utóbbiak között húzódik a harántboltozat. Az említett lábközépcsontok részét képezik továbbá a belső hosszanti boltozatnak (első lábközépcsonttól a sarokcsontig), valamint a külső hosszanti boltozatnak (ötödik lábközépcsonttól szintén a sarokcsontig).
A boltozatokat szalagok és izmok stabilizálják, véglegesen csak serdülőkorra alakulnak ki. A láb szerkezetének kialakulását a lábra ható erők (testsúly, izomerő) befolyásolják. Leggyakrabban a túlterhelés, a veleszületett kötőszöveti gyengeség mellett a helytelen irányú igénybevétel okozza a láb elváltozásait.
Az állkapocs, azaz temporomandibuláris ízület (TMI) működésében egy speciális, páros ízület. Rágáskor a bennük lévő porckorong segíti a két oldal összehangolt őrlőmozgását, a forgómozgással kombinált szimmetrikus előre-hátra csúszást.
A TMI ritkán előforduló betegségei közé sorolhatók fejlődési rendellenességei, vagy a súlyos táplálkozási nehézséget okozó csontos összenövés (ankylosis), mely megakadályozza az ízfelszínek mozgását. Gyakrabban találkozhatunk traumás eredetű látszólagos csontosodással (pseudoankylosissal). Ekkor az ütés hatására képződött vérömleny lágyszövetes átépüléssel szervül, majd kalcifikálódik az ízületi tokon belül.
A legtöbb panaszt az állkapocs ficama okozza. Ilyenkor az ízületi fejecs kiugrik az ízületi árokból és kint reked (luxáció). Két irányba mozdulhat: előre vagy hátra. Szerencsésebb esetben az állkapocs csupán szubluxálódik, azaz spontán visszatér funkcionális anatómiai helyzetébe. A kificamodott állkapcsot minél hamarabb reponálni kell.
Manapság a kötőszövetre ható eljárások reneszánszát éljük – szinte havonta jelenik meg egy új, többnyire gyógytornászok által használt innovatív metódus. Ide tartozik a teljesség igénye nélkül a kötőszöveti reflexmasszázs, a Terrier-féle lágyrészmobilizáció, a Simons-Travell-féle trigger- és tenderpont terápia, az SMR fascia technika, a craniomandibuláris kezelés, a DEEP metódus, az oro-myofascialis manuálterápia, a Typaldos-féle fascia disztorziós modell, a Bowen módszer, vagy éppen az oszteopátia.
A Kapandji-féle funkcionális egység vagy „segmentum mobile” két szomszédos ízület mobilis kapcsolatát jelenti, beleértve az összes anatómiai képletet (csigolyatest, porckorong, nyúlványok, kisízületek, szalagok, izmok). A mozgásszegmentnek egyszerre két – egymásnak látszólag ellentmondó – feltételnek kell megfelelnie. Egyrészt mobilisnak kell lennie, hogy – összességében – hajlékonyságot tudjon biztosítani, másrészt (a test tengelyében) stabilnak és teherbírónak kell maradnia. A forgáspont a kisízület, a tengelyirányú terhelés a csigolyatestre és a porckorongra nehezedik, az ellenerőt pedig a csigolyák között és mellett húzódó szalagok és izmok tartása ill. ereje képezi.
Bár az állkapocs különféle fejlődési, növekedési rendellenességei, gyulladásai, daganatai révén is panaszokat okozhat, jóval gyakoribbak a rágószerv működészavarából származó rendellenességek (fájdalom diszfunkciós szindróma).
A fogsorok záródási hibái, izomtónus fokozódásával járó stresszállapot, éjszakai fogcsikorgatás következtében kialakult működészavarok ízületi kopáshoz, igen fájdalmas és elégtelen rágáshoz ill. táplálkozáshoz vezetnek.
