A balett előadások sikerének kulcsa a koreográfus elképzeléseinek maradéktalan megjelenése mellett a táncosok fizikuma, mely nehézségek és vállalhatatlan kompromisszumok nélkül kell, hogy szolgálja őket előadásról előadásra. Míg a férfiaknak a határozott irányító szerep jut – ehhez a biztonságos emelések, lépések, ugrások, forgások technikáját kell elsajátítani –, addig a táncosnő lágy, légies mozgásokkal a partnere jelzéseit érzékelve, követve alkalmazkodik hozzá.
Hazánkban – többek között a történelmi körülményekkel is magyarázhatóan – az európai színházi kultúra viszonylag későn jelent meg, mára azonban a színpadi táncélet pezsgő, színes képet mutat. Akár klasszikus, akár modern balettről legyen szó, a balerina mindenütt a báj, a kellem, a könnyedség hordozója, noha spicc -cipőbe szorított lábával kicsavart pozíciókból kell magasba ugrania, kecsesen földre érkeznie, nyakát rendre átrántva körhinta gyorsasággal forognia – mindezt két-három órán át, garantálva mindannyiunk, az előadás csodálóinak esztétikai élményét. A függöny azonban legördül, a balerina összeesik, az ügyeletes orvos odaszalad, és részleges – talán már az előadás derekán is meglévő – Achilles-ínszakadás gyanújával viszik kórházba...
A Roswitha Brunkow német gyógytornász által kidolgozott technika olyan neurológiai rendellenességek, ortopédiai betegségek, tartási- és járási nehezítettséggel járó kórképek (pl. stroke) esetén ajánlott gyógymód, amelyet a betegek gyógytornásztól, családtagtól függetlenül, önállóan, a saját napi gyakorlatban többször is intenzíven alkalmazhatnak. Mindemellett – fájdalomcsillapító módszer lévén – gerincműtéten átesett betegeknek, jelentős fájdalommal járó elváltozások, vagy alacsony fájdalomküszöbbel párosuló krónikus mozgásszervi betegségek esetén is hasznos. Csupán napi húsz percet, egy tornamatracot és némi kitartást igényel a betegtől. Az eredmények már négy héten belül megmutatkoznak.
Dieter Dorn 1938-ban született egy német kistelepülésen. Ifjúkorában mezőgazdasági termelőként dolgozott és nem is tervezett – mai kifejezéssel élve – pályamódosítást, nem voltak a földtől, annak művelésétől távol álló ambíciói.Egy napon azonban oly szerencsétlenül emelt fel egy méretes farönköt, hogy utána egyszerűen nem bírt felegyenesedni. – Hexenschuss! – hasított belé. – Már csak ez hiányzott!
A metabolikus szindróma az iparosodott társadalmak népbetegsége. A túlzott energiabevitel és a mozgásszegény életmód következtében alakul ki. Központi problémája az inzulin rezisztencia és az ehhez társuló másodlagos betegségek, melyek együttesen felgyorsítják az érelmeszesedés folyamatát. A fiatal generáció „képernyő-függése”, a kóla, chips és gyorséttermek népszerűsége miatt egyre fiatalabb életkorban jelentkezik a betegség, előfordulása már a gyermekgyógyászati gyakorlatban sem ismeretlen. A tünetegyüttes megelőzésében a tudatos táplálkozás és a rendszeres testmozgás szerepe alapvető fontosságú.
Fizikális háttér és gyakorlati megfontolások Testünk statikai szerkezetének állandóságához az agonista és antagonista izomcsoportok egyensúlya szükséges. Ezek működési mechanizmusuk és felépítésük alapján is különböznek egymástól. Funkcionálisan elkülöníthetők a hajlító és nyújtó, illetve a közelítő és távolító izmok. Szerkezetileg a myoglobinban gazdag, tónusos, vörös izom az egyik típus. Ilyen felépítésűek a testtartásért is felelős, tartósan terhelhető, lassan reagáló, de lassan is fáradó izmok. A másik típus a fázisos, fehér izom, mely gyorsan húzódik össze és hamar elfárad, rövid ideig terhelhető, hosszabb pihenést igényel.Amennyiben az izompárok egyensúlyban vannak, akkor elemeik terheléskor teljes összehúzódásra képesek, nyugalomban maximálisan és görcsmentesen ellazulnak, alapállapotban normális a tónusuk, a test függőleges helyzetét képesek tartósan biztosítani.
Az állkapocs, azaz temporomandibuláris ízület (TMI) működésében egy speciális, páros ízület. Rágáskor a bennük lévő porckorong segíti a két oldal összehangolt őrlőmozgását, a forgómozgással kombinált szimmetrikus előre-hátra csúszást.
A Kapandji-féle funkcionális egység vagy „segmentum mobile” két szomszédos ízület mobilis kapcsolatát jelenti, beleértve az összes anatómiai képletet (csigolyatest, porckorong, nyúlványok, kisízületek, szalagok, izmok). A mozgásszegmentnek egyszerre két – egymásnak látszólag ellentmondó – feltételnek kell megfelelnie. Egyrészt mobilisnak kell lennie, hogy – összességében – hajlékonyságot tudjon biztosítani, másrészt (a test tengelyében) stabilnak és teherbírónak kell maradnia. A forgáspont a kisízület, a tengelyirányú terhelés a csigolyatestre és a porckorongra nehezedik, az ellenerőt pedig a csigolyák között és mellett húzódó szalagok és izmok tartása ill. ereje képezi.