A zord téli időjárást, a havat és fagyokat követően előbb-utóbb beköszönt a tavasz, az örök megújulás. A langyosodó hőmérséklet, az olvadó hó és jég nedvessége kipattantja a rügyeket, megindul a hajtások fejlődése, a magvak csírázása. A természet tavaszi megújulása sokunkat kicsal a parkba, az erdőbe, s bizony a hosszú tél után jólesik a séta, a mozgás vagy egyszerűen csak öröm gyönyörködni a növényvilág legfrissebb képviselőiben. Ismerkedjünk meg a korai növények néhány olyan fajával, melyek már a zord napok vége felé, meglepően hamar fejlődésnek indulnak, valamennyiünk örömére.
A téltemető legkorábban virágzó növényfajaink egyike. Mediterrán eredetű, de Közép-Európa gyertyános tölgyeseiben, ligeterdőiben is meghonosodott, bár állománya nem túl nagy. Sokszor kertekben is találkozhatunk vele (vagy közel rokon fajaival, mint ültetett, pompás dísznövénnyel).
A téltemető gumós növény, melynek tőlevelei szálasak, sallangosak, s egyetlen szép sárga virágot képeznek. Az igen korai virágzást követően tüszőtermések fejlődnek, melyek apró magjait majd a hangyák terjeszthetik. Az elvirágzás követően a sárga virágok megzöldülnek, visszafejlődnek, s a növény a gumóba visszahúzódva marad a következő év tavaszáig. A téltemető ma hazánk védett növényei közé tartozik, hatóanyagai közül bizonyított egyes alkaloidok jelenléte, s hajdanán - állítólag - hatásosnak tartották a skorpió csípése ellen is.
A májvirág gyökértörzses, évelő, alacsony növény. Rendkívül jellemzők a levelei, mert tőállóak, háromkaréjúak, épszélűek, formájuk a máj lebenyeire emlékeztet. A levelek fonákján fehéres szőrözöttség figyelhető meg, a színi részen gyakran fehéres foltok láthatók. A virágok egyesével jelennek meg a szőrös kocsányokon, színük káprázatos égszínkék, rózsaszínű, lilás vagy fehéres. A virágok estefelé becsukódnak és csukva maradnak rossz időjárás esetén is.
A növény tipikusan a félárnyékos termőhelyek faja, azaz világos tölgyesekben, bükkösökben, elegyes erdőkben él. Hazánkban védett fajként az Északi- és a Dunántúli-középhegységben fordul elő, de kertekben, termesztett növényként is találkozhatunk vele.
A májvirág protoanemonin- és anemonintartalma miatt mérgező fajnak számít, elsősorban friss állapotban, hiszen szárításkor ezen anyagok nagyrészt elbomlanak. Az esetleges mérgezés tünetei közé tartozik a hasmenés, szédülés, görcsök, súlyos esetekben légzésbénulás vagy a légutak nyálkahártyájának gyulladása.
Régebben azonban a májvirág gyógynövénynek is számított, gyógyhatását már 1665-ben leírták, méghozzá úgy, hogy májpanaszok ellen kell alkalmazni. Ez a használati lehetőség abból a középkori nézetből fakadt, hogy egy adott szervet olyan növények gyógyítanak, amelyek ezen szervhez hasonlítanak, például levelük alakja hasonló ("szignatúra-tan"). A májvirág tehát innen kapta a nevét (több nyelven is így hívják), a hatást azonban korszerű módszerrel senki nem erősítette meg (bár a homeopátiában néhol alkalmazzák).
A hóvirág a kora tavasz kedves szimbóluma, egy filigrán, évelő, egyszikű, hagymás növény. Nyirkos, sziklás erdőkben, üde tölgyesekben, vagy egyéb lomberdőkben sokszor már január közepén megkezdődik virágzása. Európa déli-délkeleti részén még gyakori, másutt erősen visszaszorulóban van. Hazánkban az erőteljes gyűjtés következtében szintén erősen megritkult, mindenképpen védelemre szorul, bár ma még törvényi védettséget nem élvez.
A hóvirág általában könnyebb tünetekkel járó mérgezést okoz. A mérgező anyagok az úgynevezett amarillisz-alkaloidok csoportjába tartoznak, melyek közül talán legismertebb a galantamin (amely a kolinészteráz nevű enzimet képes gátolni), leggyakoribb a likorin, amely kis adagban nyálzást, hányást, hasmenést, nagyobb dózisban bénulást és ájulást okozhat. A galantamint izomgyengeségben, izomsorvadásos állapotban, gyógyszerkészítmények formájában is alkalmazzák.
A farkasboroszlán csak 50-60 centiméter magasra növő, fénylő levelű törpecserje. Az előző évi levelek hónaljából fejlődnek ki a legtöbbször hármasával álló, rózsaszínű, kellemes illatú virágok. A termések borsó nagyságú, hosszúkás, egymagvú piros bogyók. Hazánk középhegységeinek bükköseiben, bükkelegyes erdeiben élő növény.
A farkasboroszlán, különösen a bogyók, úgynevezett dafnan-származékokat, így mezereint és dafnetoxint tartalmaznak, melyek szerkezetileg diterpénészterek. Humán mérgezési esetek főként akkor fordulhatnak elő, ha gyerekek fogyasztanak a bogyókból. Ilyenkor a szájnyálkahártya vörösödése és duzzanata, szomjúságérzés, gyomorfájdalom, hányás és hasmenés, később fejfájás, szédülés, a szívritmus gyorsulása és görcsök léphetnek fel. Igen súlyos esetben vesekárosodás és halál is bekövetkezhet. Az ókorban - éppen a növény erős hatásai nyomán - bizonyos esetekben gyógynövényként is alkalmazták, a cserje kérge köszvénynél, reumánál szolgált fájdalomcsillapításra.
Dr. Vetter János
egyetemi tanár
forrás: archívum
(Patika Tükör – 040303)
