Jeges nyalĂĄnksĂĄgok – ParfĂ©k, frissĂ­tƑk, fagylaltok

A fagylalt ƑsĂ©t i. e. 3000 Ă©vvel a kĂ­naiak mĂĄr ismertĂ©k, errƑl ĂĄrulkodik Marco Polo 1298-bĂłl szĂĄrmazĂł Ăști jegyzete. A rĂłmaiak is szĂ­vesen hƱsĂ­tettĂ©k magukat a jeges nyalĂĄnksĂĄggal, de a mai fagylaltokhoz hasonlĂł Ă©dessĂ©get a XV. szĂĄzadban kĂ©szĂ­tettĂ©k elƑször.

A XVII. szĂĄzad mĂĄsodik felĂ©ben PĂĄrizsban mĂĄr több szĂĄz fagylaltkĂ©szĂ­tƑ dolgozott. A XVIII. szĂĄzadtĂłl az olaszok rĂ©vĂ©n vĂĄlt igazĂĄn közkedvelt Ă©dessĂ©ggĂ© a fagylalt. BĂĄr MagyarorszĂĄgon mĂĄr jĂłval korĂĄbban is lĂ©tezett ez az Ă©dessĂ©g, mĂ©gis a reformkorban az elegĂĄns cukrĂĄszdĂĄk lĂ©trejöttĂ©vel vĂĄlt mĂ©g nĂ©pszerƱbbĂ©.

Pest egyik legszebb cukrĂĄszdĂĄja, az elƑkelƑ tĂĄrsasĂĄgi Ă©let egyik helyszĂ­ne az 1850-es Ă©vek vĂ©gĂ©n alapĂ­tott Kugler cukrĂĄszda volt. Itt elsƑsorban teasĂŒtemĂ©nyeket, bonbonokat, fagylaltokat, parfĂ©kat ĂĄrusĂ­tottak. Kugler Henrik sokat utazott PĂĄrizsba, egyik utazĂĄsa alkalmĂĄval ismerkedett meg Gerbeaud Emil cukrĂĄszmesterrel, aki 1884-ben ĂŒzlettĂĄrsa, majd 1885-ben tulajdonosa lett az ĂŒzletnek.

Gerbeaud cukrĂĄszdĂĄja rövid idƑn belĂŒl a legkedveltebb talĂĄlkozĂłhellyĂ© vĂĄlt. A több szĂĄz Ășj sĂŒtemĂ©ny mellett fagylaltĂ©s parfĂ©kĂŒlönlegessĂ©geket is ĂĄrultak (lĂĄsd CsapĂł Katalin, Karner Katalin: Budapest az egyesĂ­tĂ©stƑl az 1930-as Ă©vekig).

A parfĂ©masszĂĄt, hogy mĂ©g Ă­nycsiklandozĂłbb, csĂĄbĂ­tĂłbb legyen, kĂŒlönleges fĂ©mbƑl kĂ©szĂŒlt parfĂ©formĂĄkba öntöttĂ©k, majd lehƱtöttĂ©k. A vendĂ©gek elĂ© Ă­gy pl. csodĂĄlatos virĂĄg formĂĄjĂĄban kerĂŒlt a hƱs Ă©dessĂ©g.

Az ĂŒzlet Ă­nyencsĂ©geit nem csak helyben lehetett fogyasztani, aki otthon szerette volna Ă©lvezni az Ă­zek kavalkĂĄdjĂĄt, annak kĂŒlönleges vörösrĂ©z parfĂ©szĂĄllĂ­tĂł dobozban vittĂ©k hĂĄzhoz az Ă©dessĂ©get, garantĂĄlva, hogy Ă©psĂ©gben megĂ©rkezik.

Mivel tölcsĂ©r ekkoriban mĂ©g nem volt, a fagylaltot ĂŒvegkelyhekbƑl, vagy e cĂ©lra kĂ©szĂŒlt tĂĄnyĂ©rokbĂłl kanalaztĂĄk a vendĂ©gek Ă©s kĂ©nytelenek voltak beĂ©rni egy-egy szelettel, mivel a fagylaltot nem gombĂłcokban mĂ©rtĂ©k.

Az elsƑ Anna-bĂĄlt az 1860-as Ă©vekben rendeztĂ©k PiskĂłtaparfĂ© meg elƑször BalatonfĂŒreden, de a DunĂĄntĂșl szĂĄmos mĂĄs rĂ©szĂ©n is tartottak Anna napjĂĄn bĂșcsĂșkat, bĂĄlokat. A bƑsĂ©ges menĂŒben a fagylalt is megjelent, ami vidĂ©ken ekkor mĂ©g ritkasĂĄgnak szĂĄmĂ­tott.

Piros fagylaltot mĂĄlnĂĄbĂłl, fehĂ©ret citrombĂłl, sĂĄrgĂĄt kajszibarackbĂłl, krĂ©mszĂ­nƱt vanĂ­liĂĄbĂłl kĂ©szĂ­tett Ámon, a hĂ­res marcali bĂĄbos. Az idƑsebb vidĂ©ki hölgyek a vanĂ­liafagylaltot tartottĂĄk a legelƑkelƑbbnek.

TölcsĂ©res fagylaltot nyalogatni MagyarorszĂĄgon valĂłszĂ­nƱleg csak a XIX. szĂĄzad mĂĄsodik felĂ©ben lehetett elƑször. A maihoz hasonlĂł tölcsĂ©reket a XX. szĂĄzad fordulĂłjĂĄn kezdtek el gyĂĄrtani.

Az 1900-as évek elején több helyen mår télen is årusítottak 6-8 féle fagylaltot, ilyen volt pl. Auguszt Elek krisztinavårosi cukråszdåja is. Fagylaltot otthon is lehet készíteni. Mår a korabeli szakåcskönyvek is többféle ízƱ fagylalt receptjét közölték, Móra Ferencné 1928-ban megjelent (1949-ig öt kiadåst megért) szakåcskönyve pedig mår huszonegyféle fagylalt és tízféle parfé receptjét teszi közkinccsé.

Potondi Eszter

forrĂĄs: archĂ­vum
(Patika TĂŒkör – 020801)