Kérdések az influenzáról

[gac]


Amit az oltásról tudni kell

December elején értesültünk arról, hogy az Egyesült Államokban, majd Portugáliában, s mostanra már a környező országokban is elindult az influenzajárvány. Jellegzetessége, hogy csecsemők és kisgyermekek körében okoz súlyos tüneteket, halálos kimenetellel. Ez eltér az elmúlt évek tapasztalataitól, azaz, hogy leginkább az idősebbek - 60 év felettiek - és a krónikus betegségben szenvedők a fertőzés áldozatai.

Hazánkban már novemberben elérhetővé vált az oltóanyag, a kiemelten veszélyeztetettek számára térítésmentesen, de bárki megveheti - orvosi vényre - a gyógyszertárakban.

  • Általában kiknek ajánlott az influenza elleni védőoltás?

    A 65 éves kor felettieken kívül a krónikus tüdő-, szív- és vesebetegeknek, immunkárosodásban, cukorbajban szenvedőknek és a tartósan szalicilátot szedőknek ajánlott a védőoltás. Nekik, és a szociális és egészségügyi intézményekben tartósan ápoltaknak térítésmentes az oltóanyag. Javasolt még az oltás azoknak, akiknek munkája közérdekű: pedagógusoknak, közlekedésben, egészségügyben, hivatalokban, kereskedelemben dolgozóknak, vagy akik munkájuk miatt zárt helyen, sok emberrel foglalkoznak.

    • Súlyos betegek olthatók-e?

    Immungyengeséggel járó állapotokban, daganatos betegeknél, nagy műtéten átesetteknél az immunrendszer válasza gyengült, emiatt az oltás védőhatása mérsékelt, vagy akár el is maradhat. Ezeket a betegeket a környezet oltásával tudjuk védeni. Ebből a megfontolásból oltják az egészségügyi intézmények dolgozóit is.

    • Csecsemők, kisgyermekek kaphatnak-e oltást?

    6 hónaposnál kisebb gyerekek oltása nem javasolt. 6 hónapos és 3 éves kor között a teljes elölt vírust tartalmazó oltóanyag nem használható (ez a térítésmentes oltás). Akik először kapnak influenza elleni oltást 8 éves kor alatt, egy hónap időközzel kétszer oltandók, 3 évesnél kisebbek fél-fél adaggal, a nagyobbak kétszer teljes adaggal. A teljes védelem 5-6 hét alatt alakul ki.

    • Csecsemőt hogyan lehet védeni a fertőzéstől?

    Elsősorban azzal, hogy beteg ember nem tartózkodik a közelében, járványos időben zsúfolt, szellőzetlen helyre nem viszik. Közvetve nyújt védelmet a nagyobb testvérek és felnőtt családtagok oltása.

    • Szoptatós anyuka oltható-e?

    A szoptatás nem ellenjavallata az oltásnak, sőt ha így a mamát megvédjük a betegségtől, közvetve a kicsi is védve lesz.

    • Terhes nő kaphat-e oltást?

    Általában a terjesség első harmadában nem ajánlottak az oltások (kivétel a magas halálozású fertőzések elleni oltások, pl. tetanusz, veszettség), de a terhesség második harmadától már olthatók a kismamák. Ha a szülés ideje a téli időszakra esik, a kismama oltása kivédheti az újszülött betegségét is.

    • Lehet-e influenzát kapni az oltástól?

    Influenzát a szervezetbe bekerült és ott szaporodó influenza vírus tud előidézni. Az oltóanyagban nincsen élő vírus, azaz nem tud szaporodni a szervezetben. Az immunrendszer válaszát vagy elölt vírus bevitelével, vagy csak egy lehasított fehérje "darabka" bevitelével idézik elő. Gyermekeknél, 3 éves kor alatt, csak az utóbbi fajta oltóanyag használható.

    • Milyen mellékhatása lehet az oltásnak?

    Leggyakoribb panasz, hogy az oltás helyén múló fájdalom és bőrvörösség lép fel. A közérzet is romolhat egy-két napig. Ezek a tünetek a napi tevékenységet nem befolyásolják. Láz, vagy súlyosabb tünetek igen ritkán lépnek fel. Az oltás napján a gyermekek hőmérsékletét rendszeresen ellenőrizni kell. Az oltás utáni tünetekről értesíteni kell az oltást végző orvost!

    • Ki nem kaphat influenza elleni oltást?

    Nem oltható az, akinek súlyos allergiás tünetet (nehézlégzés, fulladás) okoz a tojás fogyasztása, vagy előzőleg súlyos reakció lépett fel az oltás után. Guillain-Barre típusú bénuláson átesettek sem olthatók.

  • Érdemes-e még elkezdeni az oltást?

    Ideálisan a járványos időszak előtt, október-november hónapokban ajánlott beadatni az oltásokat. A védelem kb. 14 nap múlva alakul ki. Ha már megjelent az influenzavírus, igen gyorsan terjed a fogékonyak között. A lappangási időben kapott oltás legfeljebb enyhítheti a tüneteket, de már nem védi ki a betegséget. Az Országos Epidemiológiai Központba érkezett jelentések szerint "influenzaszerű" megbetegedéseket december eleje óta észlelnek, de a vírust még nem sikerült kimutatni. (A háziorvos a tünetek alapján is diagnosztizálhatja a betegséget, anélkül, hogy vizsgálatra vért vagy váladékot küldene a laboratóriumba.)

    forrás: Patika Tükör - 2004-02-01

  • To prevent automated spam submissions leave this field empty.
    Kép CAPTCHA
    Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

    Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×