Uralkodók itala – A tea kultúrtörténete

Teát először az ókori Kínában kortyoltak. A magyar honfoglalás idején Kína már exportálta is a szárított tealeveleket. A kényes cserjét, illetve annak nevelési és a szüretelt levelek előkészítési módját oly nagy titok övezte, hogy a teafogyasztást kultúrájába emelő Japánban csak a XII. századtól kezdték termeszteni a növényt, holott akkor már négyszáz éves hagyománya volt a teaszertartásoknak.

Az elkészítés módját is Kínában kísérletezték ki. Eleinte a porrá őrölt levelekből főzték a meleg italt. Később vált elfogadottá a ma is követett gyakorlat, hogy a sodort, szárított leveleket nem főzik, csak forrázzák. Kínában a VIII. században már költemények dicsőítették az eleinte az uralkodók italaként emlegetett teát. A teacserje, melynek külseje leginkább a rózsafélékhez hasonlít, nagyon kényes növény. Évente háromszor-négyszer szüretelik, de csak azokat leveleket, melyek vége kicsit felkunkorodik. A helyes szüret és a megfelelő szárítás adja meg a tea minőségét.

Kína után Japánban is elterjedt a tea. Előbb a fogyasztás szertartásai alakultak ki, később a termesztést is meghonosították. A zen-buddhizmussal együtt terjedt el a szokás, mivel a papok a hosszú, egészséges élet egyik titkát látták a növényben. Így érkezett meg az első cserje az első zen-buddhista szekta alapítójával együtt az országba. A japán szertartás szerint a teázás során a belső nyugalom megtalálása a cél. Így a tea fogyasztása különleges alkalom volt, az italt lassan, apró kortyonként itták, és harmóniára törekedtek a mozdulatokban és a halk, kellemes beszélgetés témáiban.

Kína után India vált a legnagyobb termesztővé. A megfelelő klíma kedvezett a termesztésnek, a rossz minőségű ivóvíz, itt is, mint Kínában, népszerűvé tette a teafogyasztást. Kínai és indiai közvetítéssel jutott el a tea Európába, egészen pontosan Angliába, ahol gyorsan elterjedt a teaivás szokása. Az angolok ötórai teájának meghonosodása ösztönözte a gyarmatokon folyó termelést.

Minden teaivó-kultúrában közös, hogy három fontos tényezőben határozzák meg a jó tea elkészítésének alapját. Fontos, hogy milyen vízből főzzük a teát. Bár a forralás a kórokozókat semlegesíti, de a túl kemény víz, magas ásványianyag-tartalom, vagy – hogy a mai gondokról beszéljünk – túl klóros víz elronthatja az ital ízét.

Nem mindegy az sem, hogy milyen kannában készül a tea. Az igazi teaélvezők szerint a leveleket csak kerámiaedényben lehet leforrázni. Minél kisebb az edény, annál jobb, de maximum fél liter teát készítsünk el egy forrázással. Azt ugye mondani sem kell, hogy a teavíz forralására és a tea elkészítésére használt edények csak és kizárólag erre a célra használhatók. Az igazi szakértők a tea fajtájának megfelelő mázas vagy máztalan kannákat vesznek elő.

A harmadik és talán legfontosabb dolog, ami meghatározza a jó teát, az elkészítés módja. Nem mindegy, mennyi teafüvet (vagyis levelet) teszünk egy adaghoz, azt milyen forró vízzel forrázzuk le, és természetesen az ázatási idő is lényeges. A mennyiség ízlés és persze napszak kérdése, a tea erősségét a beletett tealevél mennyisége határozza meg. A víz hőmérséklete és az ajánlott áztatási idő a tealevelek fajtájától függ.

A Nagy-Britanniában oly népszerű (Ceylonból, Indonéziából, Kínából érkező) fekete teákat a tűzhelyről levett lobogó vízzel kell leönteni, majd 2-4 percig áztatni. A zöld teákat felforralt, majd 5-7 percig félretett vízzel kell leforrázni, és 1-3 percig áztatni. A zöld teát többször is újraforrázhatjuk, ilyenkor több időre van szüksége, hogy kiázzon. A két fajta közötti különbség egyébként csupán annyi, hogy a fekete tea leveleit sokkal hosszabb ideig szárítják, a zöld tea alapanyagául szolgáló leveleket pedig alig szárítják.

A tea ízesítése sok vitát kiváltó kérdés. Az igazi teaivó a tea ízét élvezi, így számára nem igazi "teás", aki citrommal és cukorral "forró limonádévá" varázsolja a nemes italt. A tea őshazájában sem ízesítették a teát. Angliában aztán került bele mindenféle: cukor, tej, vaj. A teázás a XVIII. századra elérte Oroszországot is, itt is nagyon népszerűvé vált a teázás, a szamovárból leforrázott tealevelekből készült italt itt cukorral, lekvárral édesítették.

Ma a tea már nem teljesen ugyanaz az ital, mint amit megkedveltek az angolok. A nagyipar e területre is bevonult: megjelent a filteres tea. Ez a készítés módját leegyszerűsítette, meggyorsította, ám az ital élvezeti értéket lecsökkentette. (Legalábbis ezt mondják a szakértők.) A tealeveleknek tér kell, hogy minél inkább kieresszék ízüket. Ezért nem javasolják a teatojást sem. Az ázatott leveleket csak a csészébe töltésnél kell leszűrni.

A gyümölcsteákat az igazi teaivók nem sorolják a teák közé. Az aszalt gyümölcsök leforrázva meleg üdítőt adnak, ezek nyáron, lehűtve is igen finomak, de nem rendelkeznek a valódi tea erényeivel. A filteres, aromákkal feljavított teákról a teával foglalkozó szakirodalom nem is ír. A gyógyteák elkészítése és hatása is külön tudomány, ezekre nem vonatkoznak a fent leírt elkészítési szabályok.

Práger Kitti

forrás: archívum
(Patika Tükör – 031103)