A homeopátia
A homeopátia felfedezője Samuel Hahnemann (1755-1843), aki korának neves orvosa volt. Sokat foglalkozott a krónikus betegségekkel, s ezek gyógyítási lehetőségeivel. Hahnemann elutasította azt a feltevést, hogy a betegséget az azt okozó károsító anyag szervezetből való „kiengedésével" kell gyógyítani. E helyett azt állította, hogy a betegségeket a test életerejének visszaállításával lehet kezelni. A klasszikus homeopátia lényegében olyan kezelési módszer, mely olyan orvosságokkal dolgozik – ezeket minimális mennyiségben adagolva –, melyek nagyobb mennyiségben olyan tüneteket okoznának, mint maga a kezelendő betegség. A homeopátiás gyógyítás a „hasonlót a hasonlóval" elvén alapul.
Napjainkban sok mindent hallunk a homeopátiáról. Hideget és meleget egyaránt kap ez a több száz éves múltra visszatekintő gyógyítási rendszer. Sokan esküsznek rá, mások pedig állítják, hogy pusztán placeboként hat. A puding próbája azonban az evés. Egy jól kiválasztott homeopátiás szer hatását sokszor csodaként éljük meg. De mi is a fő különbség a hagyományos és a homeopátiás gyógyszerek között?
A tradicionális gyógyításnál megszoktuk, hogy a betegség során kialakuló tüneteket általában csillapítjuk, és akkor vagyunk jó véleménnyel egy gyógyszerről, ha ezt minél hamarabb megteszi. Például láz esetén lázcsillapítót, fájdalom esetén fájdalomcsillapítót veszünk be, sokszor gátolva a szervezet természetes reakcióit.
A homeopátiás gyógyítás máshogy működik. A homeopátia a szervezet öngyógyító mechanizmusait aktiválja annak érdekében, hogy a szervezet visszanyerhesse a betegség előtti egyensúlyát.
A homeopátiás gyógyszerek csak természetes alapanyagokból készülnek. Törzskönyvezettek, nem allergizálnak, mellékhatásmentesek, mivel speciális hígítási és potenciálási folyamatokon mennek keresztül.
Vegyük példaként egy egyszerű nátha esetét. Az orrváladék termelődésének célja többek között, hogy eltávolítsa, elpusztítsa a kórokozókat. A hagyományos orrcseppekkel gátoljuk a szervezet ezen természetes reakcióit, visszaszorítjuk a váladékozást, mindamellett nemkívánatos mellékhatásként a nyálkahártya is károsodhat. A homeopátiás készítmények a szervezet öngyógyító mechanizmusait beindítva és erősítve vezetnek a kórokozók pusztulásához, szelíd, hatásos gyógyulást eredményezve. Tehát a homeopátiás szer nem elnyom egy tünetet, hanem támogatja a szervezetet, hogy leküzdje a betegséget, helyreállítsa a megbomlott egyensúlyi állapotát.
A másik fontos érv lehet a homeopátia mellett mai, szintetikus világunkban, hogy ennek alkalmazásával szervezetünket nem bombázzuk újabb mesterséges szerekkel, hanem a természet erejével érünk célba. Ráadásul „jó ízűen"! Ugyanis a homeopátiás szerek nagy részénél a vivőanyag cukorgolyócska, amit szopogatni kell. Ennek különösen gyermekeim örülnek, hiszen így a gyógyszerek bevételét nem tortúraként, hanem örömünnepként éljük meg. „Anya, mikor kapok megint bogyót?"- hangzik el gyakran a kérdés, és komoly vita támad, ha csak egyik csemetémnek van szüksége gyógyszerre. Talán mégis be kéne szereznem valamilyen homeopátiás placebót is a kicsiknek, hogy ne legyen vita?
A szénanátha
Az utóbbi évtizedekben az allergiás megbetegedések gyakorisága a civilizált országokban jelentősen megemelkedett, miközben – ellentmondásosnak tűnően – a környezethez fűződő közvetlen és közvetett kapcsolat egyre inkább háttérbe szorul. Érdemes azon elgondolkodni, hogy miért oly gyakori, oly emblematikus a mai világban az allergiás kórképek egyre többeket érintő problematikája.
Az allergiás nátha heveny, szezonális formája a szénanátha, de ismeretes az egész éven át tartó (perenniális) kórforma is. A szénanátha a legelterjedtebb az összes allergiás megbetegedések közül, előfordulási gyakorisága Európában a népesség 10-15 százalékára tehető, leggyakoribb megjelenési időszaka a kamaszkorra (10 és 20 éves kor közé) esik.
Jellemző az allergiás nátha mindkét megjelenési formájára a szezonálisan (pollenszezonban) vagy egész évben fennálló tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, túlzott nyálkatermelődés, orr-, torok-, és szemviszketés, gyakori a kötőhártya-gyulladás, a torokgyulladás.
A szénanátha tüneteit általában a levegőben terjedő pollenek, tavasszal a fák, nyáron és ősszel a fűfélék és a gyomnövények pollenjei váltják ki. A belélegzett pollenek hatására a vérben kóros ellenanyag (immunglobin-E antitest, röviden IgE) termelése kezdődik. Ezzel a beteg érzékennyé válik az adott allergénre. Amikor aztán a szervezet megint találkozik ezzel az anyaggal, létrejön az allergén és az antitest összekapcsolódása. Ilyenkor bizonyos sejtekből biológiailag igen hatékony anyagok (mediátorok) szabadulnak fel, melyek a fent már említett, jellegzetes tünetek kialakulásáért felelősek.
A szénanátha legelterjedtebb kezelési módszerei közé tartoznak a kémiai gyógyszerek, melyek elsődlegesen a betegség sejtszinten történő kifejlődését gátolják, például a váladékképződést, a gyulladáskeltő és hörgőszűkületet kiváltó mediátoranyagok receptorokhoz kötődését akadályozzák meg.
Dr. Farkas Orsolya
forrás: Patika Tükör