Az okra legtöbbször még részletes boncolás, szövettani és toxikológiai vizsgálatok elvégezte után sem derül fény.
A betegek kb. 20%-ában a hirtelen halál lehet a koronáriabetegség első jele. Utóbbi és az egyéb okok (szívmegnagyobbodás, szűkület, billentyűhiba, esetleg tüdőembólia) utólagos diagnózist megkönnyítő jelei makroszkóposan észlelhetőek. Ott ahol a halálokot illetően semmiféle kapaszkodót nem találunk, csupán feltételezésekbe bocsátkozhatunk.
Az egyik lehetséges ok a hipoxia és/vagy elektrolitzavar (a vérben lévő sók, illetve ionok egyensúlyának felbomlása) vagy egyéb ismeretlen okból a szívben bekövetkező fatális ingerképzési, illetve -vezetési zavar, mely sokszor kórházban is nehezen befolyásolható kamrafibrillációt okoz.
A sportolók rendszeres terheléses vizsgálata elengedhetetlen és ez meg is történik. Az már nem biztos, hogy megéri a versenysportot űzőket koronarográfiás vagy kamrastimulációs vizsgálatoknak is alávetni. Ezek többségükben a bajt előre nem jelző, megközelítésünkben kevésbé fajsúlyos többletinformációval szolgálhatnak ugyan, de a horribilis költségeken túl felesleges megterhelést is jelentenének. Csak a rizikócsoport körülhatárolása alapozhatná meg ezen vizsgálatok elvégzésének szükségességét.
Ha meg lehetne határozni egy olyan kört, ahol például a kamrastimulációs vizsgálatok rejtett rizmuszavarra deríthetnének fényt, a szűrés létjogosultságot kaphatna. Mivel a versenysportolók elvileg (és ténylegesen) egészséges emberek, ilyen rizikócsoport meghatározásásra e tekintetben nincs mód.
A hirtelen halál gyakorisága az egyébként egészséges, fiatal embereknél és sportolóknál csekély. Azt, hogy mivel lehetne elkerülni a Fehér Miklóséhoz hasonló tragikus eseményeket, egyelőre nincs válasz.
Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu
2004.01.27