Ha mentőt hívunk

A mentők értesítése hozzátartozik a mentés folyamatához. Sajnos előfordulhat, hogy a helyszínen egyedül tartózkodik az elsősegélynyújtó, és nincs segítsége, aki telefonálni tudna vagy értesíthetné a mentőket.

Ma, a mobiltelefonok korában még vidékről, vagy egy földút széléről is könnyebben hívhatunk segítséget, mint akár csak néhány évvel korábban.
Az egyedül lévő elsősegélynyújtónak azonban ilyenkor is mérlegelnie kell: mivel segíthet többet a sérültnek? Ha ellátást nyújt, és utána hívják a mentőket, vagy fordítva.

Ennek eldöntéséhez természetesen előbb némi információt kell nyerjünk a beteg állapotáról. Ezt követően érdemes a sorrenden gondolkodni. Általános szabály nehezen adható. Nyilván egy súlyos vérzést előbb el kell állítani, a jól légző, de eszméletlen beteget előbb stabil oldalfekvésbe kell fordítani, és utána kell értesíteni a mentőket, hisz ezzel alig vesztünk időt, de megmenthetjük vele a beteg életét.

Újraélesztésnél már nagyobb lehet a probléma, ha egyedül vagyunk. Általános javaslat szerint, ha a klinikai halál baleset vagy vízbefulladás következtében állt be, akkor előbb meg kell kezdeni az újraélesztést, és utána hívni a mentőket, mert az eszköz nélküli újraélesztés ilyenkor igen jó hatékonysággal hoz eredményt.
Ugyanakkor, ha a beteg vélhetően szívbetegség miatt került a klinikai halál állapotába, akkor igazán jó eredmény csak az eszközös újraélesztéstől, pl. defibrillátor (a szívizomzat rángásszerű, kóros összehúzódásait elektromos árammal megszüntető, hordozható készülék) alkalmazásától, gyógyszerektől, stb. várható, így jobb, ha a mentők értesítése mielőbb megtörténik. Természetesen mérlegelni kell azt is, hogy mennyi idő telik el a telefon keresgélésével, a hívással, és eközben nem csúszunk-e ki az egyébként is oly rövid időből, melyen belül még sikerrel kezdhető meg az életmentő beavatkozás.
Természetesen több segélynyújtó esetén könnyebb a helyzet.

A mentők telefonszáma 104. Ez a szám (és a rendőrség, tűzoltóság segélykérő számai is!) a kártyás, pénzes nyilvános telefonokról kártya, érme nélkül is, ingyen hívhatók!
Hasonlóan, ezek a számok a mobiltelefonokról - akár lejárt feltöltőkártyás telefonról is - ingyen hívhatók. A 112-es segélyhívó szám bármely mobilszolgáltatón keresztül, pinkód nélkül is hívható!
Ha már telefonhoz jutottunk, a legfontosabb szabály: ne tegyük le a telefont addig, amíg a szolgálatvezető nem bontja a vonalat. ő minden fontos információra rákérdez, még akkor is, ha netán mi elfelejtettük volna ezeket közölni.

  • Mutatkozzunk be, ha lehet, adjunk meg egy visszahívható telefonszámot.
  • Mondjuk el, hogy pontosan hol van a beteg (a közterület is pontosan behatárolandó)!
  • Ha baleset történt, hány sérült van, milyen jellegű a sérülésük, milyen ellátást kaptak eddig. A mentők kiérkezéséig esetleg még elvégzendő fontos teendőkről is tanácsot kérhetünk telefonon keresztül.
  • Több sérült esetén célszerű megadni, hogy közülük hány a könnyű, a súlyos vagy az életveszélyes, mert ez alapján dönt a szolgálatvezető a kivonuló egységek számáról és felszereltségéről.

Ha szükséges, beszéljük meg a szolgálatvezetővel azt is, hogy jól meghatározható ponton valaki várja a mentőket, ha a beteg pl. erdőben, szántóföldön, nehezen megtalálható helyen fekszik.

 

Dr. Kökény Zoltán

forrás: Patika Tükör – 2003-08-01

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.