Ajánlják az orvosok, amikor a menetrendszerűen érkező, őszi-téli náthás, influenzás időszakban szipogva, rekedten, könnyező szemekkel, a köhögéstől fuldokolva próbálunk beszámolni nekik panaszainkról. Vagyis arról, hogy "mint derült égből a villámcsapás", jött, látott, győzött, azaz kiterített bennünket az ilyentájt szokásos kór. Hogy is fogalmazhatnánk meg egyértelműen, ám mégis szalonképesen, hogy úgy érezzük magunkat ilyenkor, mint akin átment az úthenger.
Minden bizonnyal maradandó élményt nyújtanánk egy ilyen érzékletes leírással, ám a doktorból aligha idéznénk elő részvéttel teli pillantásokat. Sokkal inkább számíthatnánk összevont szemöldökre és konkrét (jogos!) kérdésekre arra vonatkozóan, hogy merre is tekeregtünk a "nyavalya" kitörésének első pillanataiban, s vajon miért nem tettünk semmit a betegség megfékezése érdekében azon nyomban, már a legelején. Ellenkező esetben az ártalmatlannak tűnő megfázás különféle szövődmények formájában visszaköszönhet.
A legnagyobb baj az, hogy sokan úgy ítélik meg, hogy nincs idejük a betegeskedésre, nem engedhetik meg maguknak, hogy néhány napot náthájuk, influenzájuk kikúrálására fordítsanak. Pedig ha képesek lennének egy kis időre "kivonulni a társadalomból" és előbbre helyezni egészségüket (és embertársaik iránti felelősségérzetüket) a napi hajszánál, e légúti betegségtől gyorsan, komplikációk nélkül megszabadulhatnának.
Gyakran egy könnyű nátha útján üzeni meg a szervezetünk: szüksége van a figyelemre, törődésre, pihenésre. Próbáljuk megadni számára, amit követel, azaz igyekezzünk betartani a meghűlés megelőzésével, kezelésével kapcsolatos aranyszabályokat.
Vagyis: egy kis ágy... nyugalom!
forrás: archívum
(Patika Tükör – 031201)
