Emlőrák – párját ritkító vizsgálat

Összehangolt, számos egészségügyi intézmény részvételével szervezett "nőtoborzó" kampányt indítottak el Nagy-Britanniában azért, hogy a világ egyik legnagyobb szabású követéses vizsgálatát indíthassák el.

A mellrák kockázati tényezőinek és a leghatékonyabb megelőzési lehetőségek felderítésének céljából indított projekt 100.000 önként jelentkező nő életét kívánja 50(!) éven keresztül nyomon követni.

A vizsgálatban minden 18. életévét betöltött hölgy részt vehet, vállalva azt, hogy orvosánál rendszeresen megjelenik, életviteléről, körülményeiről, munkájáról, szokásairól, a bekövetkező változásokról részletesen beszámol. A magától értetődő fizikális, képalkotó, illetve laboratóriumi vizsgálatokon túlmenően górcső alá veszik a páciens előéletét, elemzik felmenőinek egészségügyi vonatkozású kérdéseit, a genetikai kockázatot.

A legfeljebb ötven éven át tartó követéses vizsgálat során számos hölgy fog emlőrákban megbetegedni, őket döntő többségükben – már csak a garantáltan korai felismerés okán is – sikerrel fogják meggyógyítani.

A kutatók reményei szerint az egészséges páciensekkel kapcsolatos tengernyi információ és a betegségen átesettek további vizsgálata értékes, eddig ismeretlen összefüggésekre fog fényt deríteni a mellrák kockázati tényezőinek kiküszöbölése, a sikeres megelőzés érdekében.

 

(vbe)
2004-11-25

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.