Részleges arcátültetés eutanázia előtt álló beteg szervadományozása révén

Női páciens műtőben
illusztráció (fotó: ArturVerkhovetskiy / DepositPhotos)

A világon Spanyolországban hajtottak végre először részleges arcátültetést eutanázia előtt álló beteg szervadományozása révén - jelentette be négy hónappal a sikeres műtét után a beavatkozást végző barcelonai Vall d’Hebron kórház.

A transzplantációs központként működő intézmény tájékoztatása szerint az a rendkívüli körülmény, hogy a donor még életében döntött szervei, köztük arcának felajánlásáról mások életének megmentése érdekében, lehetőséget adott a műtét kivételesen alapos előkészítésére.

Például CT-vizsgálatot lehetett végezni a donoron és az arcára váró betegen is, nagy felbontású ultrahangvizsgálatot készíthettek az erekről, valamint 3D-s szilikon alakzatokat is elő tudtak állítani az arc várható formájának elemzésére. Emellett gyakorolni lehetett a rendkívül bonyolult, csaknem 24 óráig tartó beavatkozás egyes lépéseit, köztük a bőr, a zsírszövetek, a perifériás idegek, az arcizmok és a csontok átültetését.

"Nemcsak egyszerűen behelyezni kell a lágy szöveteket, hanem gondoskodni kell a működésükről és érzékelőképességükről is, különben csak egy maszk lenne az új arc" – részletezte Joan-Pere Barret, a Vall d’Hebron Kórház plasztikai sebészeti és égési osztályának vezetője a mintegy száz szakember bevonásával megvalósult beavatkozást ismertető sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a szervfelajánlás a törvényi előírásoknak megfelelően anonim módon történt, a donor és a recipiens nem ismerték egymást, és az előbbinek a személyazonosságát nem hozzák nyilvánosságra. A transzplantáció feltétele volt, hogy vércsoportjuk, nemük és arcuk fizikai paraméterei megegyezzenek.

A sajtótájékoztatón részt vett az a középkorú nő, Carme is, aki a négy hónappal ezelőtt elvégzett arcátültetésnek köszönhetően újra tud rendesen lélegezni, enni és beszélni is. Egy rovarcsípés okozta fertőzés következményeként kapott vérmérgezést, amely szövetelhalást okozott az arcában, a szájában és a nyelvében.
Spanyolországban ez volt volt a hatodik arcátültetés 2010 óta, amelyből hármat a Vall d’Hebron kórházban végeztek el, míg világszerte eddig 54 ilyen műtétet hajtottak végre.

A dél-európai ország több mint harminc éve világelső a szervátültetések területén. 2025-ben több mint hatezer transzplantációs beavatkozást végeztek el a spanyol egészségügyi intézményekben.

 

(MTI)

Kategória

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.