Dieter Dorn 1938-ban született egy német kistelepülésen. Ifjúkorában mezőgazdasági termelőként dolgozott és nem is tervezett – mai kifejezéssel élve – pályamódosítást, nem voltak a földtől, annak művelésétől távol álló ambíciói.Egy napon azonban oly szerencsétlenül emelt fel egy méretes farönköt, hogy utána egyszerűen nem bírt felegyenesedni. – Hexenschuss! – hasított belé. – Már csak ez hiányzott!
Hogy, hogy nem, Dorn derekát egy a telepen dolgozó nyolcvanéves parasztbácsi roppantotta a helyére. Azonnal megszűnt a fájdalma, mi több, késő estig dolgozott a gazdaságban. Az esetnek híre kelt, és egyre többen kérték az idős ember segítségét mozgásszervi panaszaik orvoslásához. A falubeliek elégedetten, túlnyomórészük gyógyultan távozott. Kis idő múlva a parasztbácsi meghalt, de mivel Herr Dorn az esetek többségénél jelen volt és figyelemmel követte a különböző fogásokat, a falu népe benne látta a gyógyító utódot. Első nekifutásként felesége tíz éve fennálló migrénjét szüntette meg, majd felbátorodva egyre többet és többet tudott segíteni a hozzá fordulókon. Csaknem tíz év telt el így.
Dorn mélyreható anatómiai és élettani ismeretek nélkül „praktizált”, így egyre sürgetőbb szükségét érezte annak, hogy intézményes egészségügyi képzésen vegyen részt. Ekkor vallotta be: „Ha tudtam volna, hogy ilyen bonyolult az anatómia, sok mindent nem is mertem volna megtenni.” Dieter Dorn szó szerint az ujjaiban érezte embertársai „elesettségét”, tapintással érzékelte az egyenlőtlenségeket. Kifejlesztett egy sajátos technikát, fellazította a tartóizmot, helyére tornáztatta a kiálló csigolyát. 1975-ben könyvet írt a módszeréről, majd betegeknek szervezett tanfolyamokat, melyen az önsegítő Dorn gyakorlatokat tanította.
Fizikális háttér és gyakorlati megfontolások Testünk statikai szerkezetének állandóságához az agonista és antagonista izomcsoportok egyensúlya szükséges. Ezek működési mechanizmusuk és felépítésük alapján is különböznek egymástól. Funkcionálisan elkülöníthetők a hajlító és nyújtó, illetve a közelítő és távolító izmok. Szerkezetileg a myoglobinban gazdag, tónusos, vörös izom az egyik típus. Ilyen felépítésűek a testtartásért is felelős, tartósan terhelhető, lassan reagáló, de lassan is fáradó izmok. A másik típus a fázisos, fehér izom, mely gyorsan húzódik össze és hamar elfárad, rövid ideig terhelhető, hosszabb pihenést igényel.Amennyiben az izompárok egyensúlyban vannak, akkor elemeik terheléskor teljes összehúzódásra képesek, nyugalomban maximálisan és görcsmentesen ellazulnak, alapállapotban normális a tónusuk, a test függőleges helyzetét képesek tartósan biztosítani.
