Ép lélek, gyógyuló test



Betegség: értelmetlen szenvedés vagy hajtóerő önmagunk megtalálásához?
Karola 54 éves, válása óta egyedül él. A gyermekei külföldön próbáltak szerencsét. Munkahelyén szeretik, a munkáját azonban nem találja túl érdekesnek. Négy éve magas a vérnyomása, vércukorszintje ingadozó, diétáznia kellene. Sokszor testileg-lelkileg rosszul érzi magát. Tudja, hogy az öregedéshez fűződő félelmei, az unokák utáni vágyakozás rontják el a hangulatát, de nem tud az érzésein változtatni. Egyre több gyógyszerre szorul.

Betegségen általában a test hibás működését értjük, és azt várjuk a gyógyítótól, hogy hozza rendbe vagy csökkentse a problémát. A köztudatban a betegségek pszichoszomatikus eredetéről nagyon homályos elképzelések élnek. Vannak bizonyos betegségek, amelyeket ilyen eredetűnek tartunk, azonban az ebben szenvedő emberek számára többnyire ez az információ inkább terhes, mint megnyugtató. Hiszen feltételezi, hogy "hibás lelki beállítódásuk" miatt állapotukat maguknak köszönhetik, a gyógyulás érdekében másképp kéne érezniük vagy gondolkodniuk, de hogy miben és hogyan, arra nem kapnak használható útmutatást. "A ne stresszelje magát!", "Lazítani kéne!" felszólításokkal nem tudunk mit kezdeni, hiszen senki sem tud egyik pillanatról a másikra más emberré válni.

Meggyőződésem, hogy a testi és lelki folyamatok egymással olyan szorosan függnek össze, hogy egyik sem változhat a másik nélkül. Így minden testi tünet megjelenésének időzítésébe, módjába és erősségébe belejátszanak a hozzá kapcsolódó - sokszor tudattalan - félelmek, vágyak, gondolatok, azaz lelki folyamatok. Ez így van testünk normális működésénél is. Gondoljunk csak arra, hogy milyen erős szívdobogást tud okozni egy félelmetes vagy szerelmes gondolat, elpirulást, azaz értágulatot egy-egy kínosan zavaró kifejezés, éhségérzetet egy ínycsiklandó látvány stb.! Hányszor kapunk fejfájást, gyomorgörcsöt, szédülünk egy-egy megterhelő nap után! Fogyunk vagy meghízunk, ha tartós feszültség alatt tartanak életünk eseményei. A kiváltott testérzés erőssége vagy különössége alapján tekintjük az átélt állapotot természetesnek vagy a betegség jelének, amit az orvos a vizsgálatai során megerősít vagy megcáfol. A klasszikus betegségek, de még olyan egyértelmű állapotok is, mint például egy csonttörés, mindenkiben másképp zajlanak, más-más erősségű fájdalmat okoznak, eltérő idő alatt gyógyulnak meg. Ha a gyógyulás csak a testi folyamatoktól függene, akkor ezek az eltérések nem lennének ekkorák.
Karola szülei is elváltak. Saját válása nagyon meggyötörte. Sötét gondolatai elől a munkába menekült. Nem akarta, hogy a gyermekeinek egy olyan szomorú, kétségbeesett anyával kelljen együtt élniük, mint neki. Akkoriban kezdett el hízni. Már évek óta úgy érzi, hogy az élete teli van veszteséggel és lemondással, csak erről nem beszél senkinek, sőt nem is szeret rá gondolni, mert attól fél, hogy akkor végkép elveszti a lába alól a talajt.

A pszichoszomatikus gondolkodás számomra ezt jelenti: soha sem vagyunk tehetetlenek. Mindig van lehetőség arra, hogy belső munkával enyhítsünk a szenvedésünkön, értelmet és megelégedettséget találjunk az adott lehetőségek mellett. Meg lehet tanulni, hogy hogyan tudjuk segíteni a testünket egyensúlyának megtalálásában, szenvedései csökkentésében, esetleg a teljes egészség elérésében.
A tanulásnak több szintje van. A közismertebb relaxációs és önszuggesztiós lehetőségeken kívül sokat jelenthet, ha megtaláljuk mélyen elrejtett kielégítetlen vágyainkat, elnyomott félelmeinket, "elfelejtett" kínzó élményeinket, amelyek, mint egy-egy "elvermelt sugárzóanyag" megbetegítő hatással bírnak. E testi bajok már attól is elviselhetőbbé válnak, hogy ha megértjük, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennünk, a jövőben milyen következmények várhatóak, hogyan tudjuk befolyásolni őket.

Karola rádöbben, hogy teli van feldolgozatlan fájdalommal, indulattal. Energiái jó részét arra fordítja, hogy kedvesnek, érdeklődőnek lássák az emberek, hogy megbízható munkaerőnek a főnökei. Szinte csak akkor tud magához jó lenni, ha eszik valami finomat.

Huszonöt évig dolgoztam háziorvosként, és tizenöt évvel ezelőtt azért kezdtem el pszichoterápiával foglalkozni, mert azt tapasztaltam, hogy a betegeim sokkal jobban gyógyulnak, ha tudatos, aktív résztvevői a gyógyításuknak, hogy sok esetben jelentősen csökkenthető, sőt elhagyható volt a gyógyszer, ha megtalálták testi-lelki egyensúlyukat.
Természetesen nincs univerzális csodamódszer. A pszichoterápia valójában egy nagy, belső felfedezőút, amelynek során a kliens, ahogy felidézi élményeit, megismeri önmagát, automatikusan felszabadítja eredendő gyógyulási, fejlődési potenciálját és érezhetően jobb állapotba kerül. Ezen az úton a terapeuta egy olyan kísérőhöz hasonlít, aki lámpást tart és felkínálja a karját, ha csúszós az út, vagy a szakadék széléhez érünk.

Karola belefárad az erőfeszítésbe. Két út van előtte: vagy megadja magát a betegségnek, evési szokásain nem változtat (már igazán nem is akar), fájdalmai miatt egyre kevesebbet mozog, orvostól orvoshoz jár, egyre több gyógyszerre szorul, leszázalékolják, vagy úgy dönt, hogy még van esély, és keresni kezdi az új megoldásokat.

S erre ma már egyéni terápiával, de kiscsoportos foglalkozások keretében is lehetőség van.

Dr. Hantos Ágnes

pszichoterapeuta

forrás: Patika Tükör - 2006-01-05

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
To prevent automated spam submissions leave this field empty.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×