Áramütések – II. rész
Ha magasfeszültségű távvezeték egy pusztító vihar, földrengés vagy súlyos baleset okán leszakad és idejében nem sikerül áramtalanítani, a végzetes áramütések egy ritka formája következhet be.
A vezeték földelése ugyanis nem lesz pontszerű, hanem néhány méteres körzetben valósul meg. Ezen a területen egyetlen (40-70 cm-es) lépéssel olyan hatalmas feszültségesésű területet lépnénk át, ami bőven elegendő egy halálos áramütéshez anélkül, hogy a vezetékhez egyáltalán hozzáértünk volna.
Ha ilyesmi nem csak a filmekben fordul elő, akkor egy közvetlenül mellettünk landoló magasfeszültségű távvezeték áramtalanításáig mozdulnunk sem lenne szabad. Talán csak centiről-centire távolodhatnánk, ami egy "nyugtalan" vezeték közvetlen közelében önmagában kockázatos és életveszélyes, adott esetben mégoly fejlett önuralmi képességeinket is hiábavalóvá téve.
Még furcsább történet, ha egy zivatarfelhő alatt állva fejünk és a lábunk között jön létre az a potenciálkülönbség, mely magának a zivatarfelhő magas elektromos töltésének, illetve töltésmegosztó hatásának tulajdonítható. Ez kizárólag álló testhelyzetben és lassan alakul ki, így önmagában nem veszélyes.
Áramütés akkor következhet be, ha a felhő töltéseloszlása – másutt lecsapó villámok következtében – hirtelen átalakul. Ekkor az emberi test addig egyensúlyban lévő töltése – forrását és fenntartóját elveszítvén – olyan gyorsan és olymértékben változik, illetve földel le a talaj felé, hogy az egy tényleges "belső" áramütést generálhat. Ekkor főként a központi idegrendszer károsodhat.
A következő részben a villámcsapásról írunk.
Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu
2005.07.10