Az ionizáló sugárzás egészségügyi vonatkozásai – Sugárbaleset és sugársérülés

Sugárbaleset során az ionizáló sugárzásnak kitett személy határértéket meghaladó sugárterhelést szenved el. A test szöveteiben elnyelt energia a sugárdózissal jellemezhető. Ha 1 kg tömegben 1 joule energia nyelődik el, a sugárdózis 1 J/kg, azaz 1 Gy (gray).

Informatívabb az ún. dózisegyenérték, mely a sugárzás körülményeit, illetve a sugárzás minőségét is figyelembe veszi. A sugárzás fajtája döntő jelentőségű, példának okáért a neutron- és alfa-részecskék hússzoros veszélyt jelentenek a röntgensugárzáshoz képest. Nem véletlen, hogy a viszonylag csekély fizikai pusztítást okozó neutronbomba fejlesztésénél a cél éppen a nagy energiájú részecskék minél magasabb arányú emissziója volt.

A dózisegyenérték (sugárártalom) mértékegysége a sievert (Sv), melynek időtartamra (1 év) vetített határértékét teljes testet érő sugárexpozíció esetén 50 mSv-ben határozták meg. Atomerőműben dolgozóknál ennél több is lehet. Az aggodalommal figyelt fukusimai létesítmény alkalmazottainál 100 mSv volt, melyet később 250 mSv-re emeltek. Részleges expozíció esetén (egyes szervekre vonatkozóan) 500 mSv a küszöb, kivéve a szemlencsét (150 mSv). A határértékek fölé terjedő expozíció kumulatív sugárártalmat jelent.

A szövetek sugárérzékenysége különböző, a klinikai tünetek ennek megfelelően változatosak. Egyszeri sugárterhelésnél – biológiailag – a tünetmentesség időtartama az, amiből a sugársérült állapotára, a várható lefolyásra következtethetünk. Minél előbb jelentkezik a hányinger, hányás, annál borúsabbak a kilátások. A sugárbaleset súlyosságáról már a panaszmentes időszakban információval szolgál a limfociták számának csökkenése, a csökkenés mértéke és dinamikája. A bevezető szakban jellemző lehet a hasmenés, étvágytalanság, kimerültség, esetenként légszomj, levertség, verejtékezés, láz, bőrpír, kötőhártya-gyulladás.

A mérsékelt túlexpozíciót a szervezet kivédekezi, de az egész testet érő sugárzás esetén már 0.5 Gy egyszeri röntgensugárzás-dózis halált okozhat két hónapon belül. Sérül a vérképzőrendszer, vérszegénység alakul ki, az immunsejtek szaporodásának és fejlődésének zavara a mikroorganizmusokkal szembeni védekezőképesség elégtelenségéhez vezet. 1 Gy felett az emésztőrendszer nyálkahártyája is károsodhat, 3 gray pedig gyakorlatilag kiirtja a nyálkahártyákat, toxinok árasztják el a szervezetet, ez 10-14 napon belül végezetes. 3 Gy feletti dózisnál a kiterjedt érrendszeri károsodások sokkot okoznak, a sugársérült elveszti eszméletét, és az esetek többségében 48 órán belül meghal.

Az ionizáló sugárzás azonnali hatása a bőrön a körmök leválását, epilációt, az epidermisz pusztulását okozhatja. A tüdőben ún. interstitiális tüdőgyulladás (pneumonitis) alakulhat ki, a szív működését folyadékgyülem, szívizomgyulladás akadályozhatja. Bizonyos mirigyek és szervek rezisztensebbek (pajzsmirigy, hasnyálmirigy, húgyhólyag), a máj és a vese késői gyulladással reagálhat. A központi idegrendszer (agy- és gerincvelő) érzékenyebb, a környéki idegrendszer (idegdúcok, perifériás idegek) ellenállóbb.

A már említett vérképzőszervek (csontvelő) és nyálkahártyák korai károsodása érzékenységükkel magyarázható, de még ezeknél is érzékenyebbek lehetnek a reproduktív szervek, a gonádok, férfiaknál és nőknél egyaránt. 0.2-0.3 Gy átmeneti, 0.7-0.8 Gy tartós sterilitást eredményezhet. Itt érdemes megemlíteni, hogy sugárforrásokkal dolgozó személyeknek (pl. kórházban) védekezniük kell, szigorúan betartva a munkavédelmi szabályokat, az intézmény vezetésének pedig az eszközök rendszeres karbantartására és ellenőrzésére vonatkozó előírásokat.

A kezelés korlátozott, többnyire támogató jellegű. Nyilvánvalóan a sugárszennyezett ruházatot le kell venni, a testet gondosan, szappanos vízzel lemosni. Az inkorporált (lenyelt, belélegzett) sugárzó anyagot lehetőség szerint el kell távolítani. Hánytatás, aktív szén, intravénás kelátképző anyagok alkalmazása, hígításos terápia jöhet szóba. A szervezetben deponálódot radionuklidok késői sugárbiológiai hatása – a kromoszómák károsítása révén – rosszindulatú sejt- és szövetburjánzás kialakulásának kockázatát hordozza. C-vitamin, egyéb antioxidánsok alkalmazhatók.

Súlyosabb esetekben – a folyadék- és elektrolitpótláson túlmenően – központi idegrendszeri szupportív gyógyszerek, antibiotikumok, transzfúzió mérlegelhető. A súlyos fertőzések kivédésében az arra alkalmas csontvelői kolóniák stimulálása, a granulociták és makrofágok számának jelentős emelését hozó gyógyszerek alkalmazása, a vérképzőszervek súlyos károsodása esetén – kompetens sejtvonal hiányában – csontvelő-átültetés alapozhatja meg a prevenciót és a terápiás választ.

Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu

(110317)