Talp alá valók – Lábbeli történelem

A cipő ősét már a kora kőkorszakban ismerték, bár ekkor még a valódi cipőt a láb köré tekerhető bőrdarab helyettesítette. Az ókorban a legkedveltebb viseletté a puha bőrből készült bokáig érő lapos talpú cipő vált. A déli mediterrán területeken, pl. Görögországban szandált hordtak szívesen. A középkori Európában a bokáig érő lapos talpú cipő volt a legelterjettebb.

A XIV. század közepén jelentek meg és váltak divatossá Magyarországon a keskeny, hosszú orrú, ún. csőrős cipők, amelyek orrát kitömték, hogy merev maradjon. A XV. századra az egyenes vonalban végződő lábbelik voltak a legkedveltebbek, a XVI. századra azonban a csizma kiszorította a divatból e viseletet. A cipő és a csizma érdekes átmenete volt ebben az időben az ún. szekernye, amely egy hosszú, cipőre húzott bőrszár volt.

A török hatás a lábbelik divatjában is érzékelhető. A XVI-XVII. században mind a nők, mind pedig a férfiak legkedveltebb viselete a kemény szárú és talpú bőrcsizma. Mivel a csizma ekkoriban még drága dolognak számított, a szegényebbek bocskort hordtak. Ebben az időben olyan divatossá vált a csizma, hogy a magyar ember viszolygott a cipő viselésétől.

Erről árulkodik a Kósa László által szerkesztett Magyar Művelődéstörténet című könyv néhány sora is. "A csúcsos csizmához szokott magyarok számára viszont a nyugati szabású, sarok nélküli, csatos "tehénszájú", azaz tompa orrú félcipő, korabeli nevén cipellős, rendre és rangra való tekintet nélkül idegen, nyugatias viseletnek tűnt. Amikor Szepsi Csombor Márton fél Európán át koptatott sárga csizmája Franciaországban végképp szétszakadt, jobb híján kénytelen volt cipellőst venni a chalon-sur-marne-i vargánál, bár ezt igencsak szokatlan viseletnek tartotta."

Azonban nemcsak ő idegenkedett a félcipőtől: Bethlen Miklós külföldi tanulmányútja elején, Regensburgban, "a cipellőshöz szokatlan lévén" a lépcsőn lefelé menet megbotlott és legurult, s ha egy ajtófélfában meg nem kapaszkodik, tán még a nyakát is töri. Az ország nyugati részén, a Batthyány grófok németújvári birtokán sem tartották magyar emberhez illő viseletnek a cipőt.

Amikor a Batthyányk udvarában a pénz és a posztó mellett lábbelit is osztottak a szolgálatban állók között, "ceppelést" csak az orvosoknak és néhány Morvaországból bevándorolt anabaptista kézművesnek juttattak. A rangosabb várnép, a tiszttartók, hadnagyok, számvevők csizmát vehettek át, míg a majorságban dolgozó parasztok és iparosok bocskort kaptak.

A magyar hölgyek a XVI-XVII. században földig érő ruhákat hordtak, amelyek teljesen eltakarták cipőjüket. A XVI. században elsősorban a tompa orrú, lapos sarkú lábbelik, a XVII. század közepétől a magas fasarokkal ellátott, pántokkal díszített cipők divatoztak. A XVII. század vége felé a női cipők sarka egyre alacsonyabb lett, 1800 körül már a teljesen lapos talpú, sarok nélküli papucscipőket hordtak a nők. A XIX. század első felében a mélyen kivágott, lapos talpú, sarkatlan balerinacipők voltak a legnépszerűbbek, amelyeket díszes szalaggal rögzítettek a bokához. A század második felében a bokáig érő, oldalt fűzött vagy gombolt cipőket viselték leginkább.

A XX. század elején jelent meg és terjed el a jobb és ballábas cipőforma. Az első világháborút követően a mélyen kivágott, bokapántos, 6-7 cm magas sarkú és bokapánt nélküli egyszerű szabású pömpszök voltak a legdivatosabbak.

A harmincas években a lekerekített orrú, alacsonyabb sarkú, ún. trottőrcipők, a negyvenes években pedig a telitalpú cipők voltak a legkedveltebbek. Az ötvenes-hatvanas évek cipődivatjára a magas, tűsarkú, hegyes orrú, nőies cipők jellemzőek, a férfiak is hegyes orrú, enyhén magasított sarkú cipőket hordtak ekkor.

A hetvenes évek lábbelidivatjára a kerek orrú, alacsony sarkú, telitalpú cipők, míg a nyolcvanas-kilencvenes években – a régi cipők divatjának felidézése mellett – a sportcipők, bakancsok, és a nem túl nőies 8-10 cm magas "holdjáró" cipők a jellemzők.

Ma elsősorban a keskeny, nőies szabású cipők, csizmák divatosak. Idén tavasszal a drapp, a vörös, a bordó, a sötétlila, a padlizsán a legnépszerűbb színek a lábbelik esetében is. A csizma már az ősszel divatba jött, s ez a trend tavaszra is megmaradt, csak most vékony, béleletlen bőrből, műbőrből, lakkbőrből készülnek. Idén ugyanúgy divatos a keskeny, hosszú, hegyes orrú cipő, csizma, mint a szögletes, vagy lekerekített orrú. A sarok mérete is rendkívül változatos, lehet tűsarkú vagy akár egészen lapos is.

Az öltözékünkkel harmonizáló, de a divattól függetlenül olyan cipőt válasszunk, ami kényelmes, lábformánknak, alkatunknak a legjobban megfelel.

Potondi Eszter

forrás: archívum
(Patika Tükör – 020401)