Nem, a cím nem egy szappanoperára utal. Ezeket ha nem akarom, nem nézem. A reklámokkal azonban kénytelen vagyok szembesülni, még akkor is, ha ott szűröm meg őket, ahol csak tudom. Televízió esetén például lehalkítom a készüléket, rádióban másik csatornára kapcsolok, a nyomtatott sajtóban észre sem veszem. Van benne némi elfogultság, de az internettel vagyok a legelnézőbb – az itt megjelent reklámokon átfuttatom a tekintetemet, itt-ott kattintok is, a felugró ablakok sem zavarnak különösebben, persze nem is látogatok olyan webhelyeket, ahol ezek garmadája terítené be a képernyőt.
A tévében futó reklámszpotokkal szemben nehéz védekezni. Bevett szokásukká vált az ilyen filmek gyártóinak, hogy produktumaik átlagos hangerejét a természetesnél magasabbra állítják. Ezt technikailag addig tehetik meg, amíg a hang nem torzul. Ügyesen játszanak a frekvenciákkal, dinamikai tartománnyal, hangszínekkel, filterekkel, így még halkra állított televízió készülék esetén is elérik, hogy a reklámok a hírműsoroknál, filmeknél hangosabban, esetenként bántóan hangosan szólaljanak meg. Megélni kifejezetten frusztráló, az ember nem győz kapkodni a távirányító után, de a bosszúságot a legtöbb esetben már nem tudja elkerülni: arcunkba ordíthat a mosópor, a kozmetikum, az autó, egy sportesemény beharangozója egyaránt.
A kreativitás körébe nehezen rendelhető módszert egyre többen olvassák a reklámfilmeket futószalagon ontó médiacégek és televíziós csatornák „kreatív” munkatársainak a fejére. Legutóbb Kaliforniában telt be a pohár és indult „népi kezdeményezés” a manipulált reklámfilmek betiltása érdekében. Ami esetemben az utolsó cseppet jelentette a pohárban, az az egyik hazai sportcsatornán (SportTV) látható, a svájci jégkorong világbajnokságot népszerűsítő reklám idillt sugárzóan induló, csendesen folytatódó, majd a végén éjjeli lámpát hokiütővel „lekapcsoló”, elképesztően durva üvegcsörömpölésbe torkolló borzalma.