Tragédia árnyékolja be év végi ünnepeinket. Gyerekek haltak meg, akik már nem kereshetnek ajándékot a karácsonyfa alatt, nem mosolyoghatnak vissza szüleikre. A gyász órái ezek, és most úgy érzem, hogy valóban itt a világvége.Aki gondolatvilágában el tudja helyezni a gyermeklélektan fogalmát, annak nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a korai bevésődésen (imprinting) túl a kisgyermekkortól a kamaszkorig még hosszú-hosszú évek során át nem kevésbé kritikus időszakot él meg a felnövekvő, a világot értelmezni és befogadni vágyó fiatal ember.
Távol álljon tőlem a helyzetet egyéb pszichológiai, pedagógiai, szociológiai, kulturális és politikai-jogalkotói aspektusaitól megfosztani, de ha engedjük, hogy gyermekünk a kegyetlen agressziót, a terrort, a nyílt szexualitást, a devianciákat arra fel nem készülten, feldolgozásra képtelenül, mentális és pszichés éretlenségben tapasztalja meg, akkor mi magunk verjük a szögeket egy élhető, biztonságos világ koporsójába. Mi magunk termeljük ki a Kevineket, Lanzákat, Kretschmereket.
Kezdjük talán ott, hogy megszűrjük azt, ami a népszerűséget, nézettséget, látogatottságot hajhászó, fogyasztást és profitot istenítő médiacsatornákon keresztül ellentmondást nem tűrően próbál életünk meghatározó részévé válni. Megálljt kell nekik parancsolni gyermekeink, a felnövekvő generációk érdekében. Érvényes ez a mozira, televízióra, internetre, számítógépes játékokra és ezek minden hordozójára, kütyüjére egyaránt.
A kulcsszó a közös fellépés, a példamutatás, a józan mérlegelés és érvelés. Egy 18 vagy 16 éven felülieknek besorolt filmet ne nézzen meg egy 10-12 éves (még a hangzatos és média által kiskapunak szánt „nagykorú felügyelete mellett” sem), ne tapasztalhasson meg felnőtteknek szánt számítógépes programokat és internetes tartalmakat. Szándékkal fogalmazok keményen: az a szülő, aki erre legyint, ezt megengedi, nemtörődöm módon elnézi fiának vagy lányának, az egy rövidlátó, ostoba és felelőtlen gazember – nem csak saját gyermekének, hanem annak közösségének is súlyos, beláthatatlan következményekkel járó kárt okoz.
A Beszélnünk kell Kevinről című film végén elhangzik a válasz a tett miértjére: „I thought I knew but not sure anymore.” (Azt hittem, hogy tudom, de már nem vagyok benne biztos.) A hideg ráz ki a választól, mert benne van a tett, és egyben az ember maga. Az ember, akit megmenthettünk volna és akiket még megmenthetünk mi magunk. Itt és most, késlekedés nélkül.
Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu
