Parázsló rudak

[gac]


Magyarország – a dohányosok számát tekintve – meglehetősen "előkelő" helyen áll a világranglistán: negyedikek vagyunk.

Néhány igen ijesztő adat: a nők 30, míg a férfiak 48 százaléka dohányzik. A várandós anyák 20 százaléka sem gondolja úgy, hogy magzatának és magának is jót tenne, ha végre felhagyna a füstöléssel. Annak ellenére van ez így, hogy számtalan betegség – szív- és érrendszeri gond, tüdőbetegség, tüdő- és szájüregi daganatok, impotencia, meddőség – kialakulásáért felelős a dohányzás. És azért is, hogy évente több mint 13000 nőt veszítünk el, akiknek a halála kapcsolatba hozható a cigarettázással.

Füstölgő kismamák

Ahogy már említettük a gyermeket váró nők körében is sokan dohányoznak. Ez azért is rendkívül veszélyes, mert egyértelműen gyakrabban kell számolni a koraszülés lehetőségével. A nikotin ugyanis a méhlepény ereinek összehúzódását váltja ki, így a lepény nem tudja maradéktalanul ellátni a magzatot tápláló szerepét. Ez a terhesség alatti vérzésekhez, esetleg vetéléshez, illetve a 28. terhességi hét után koraszüléshez vezethet.

Egyéb „babaártalmak":

- lassul a magzati fejlődés
- a baba születéskor mért testsúlya – átlagosan – 250 grammal alacsonyabb cigarettázó mama esetében
- a dohányzás általános fejlődésbeli visszamaradást is okozhat
- a baba tüdejének fejlődési, érési folyamatát hátráltatja a nikotin
- az újszülött fejtérfogata, testhossza kisebb-nagyobb
- előfordulhat az anyatejes csecsemő „nikotinmérgezése". Hány, "megy a has"
- gyakrabban fordulnak elő cscsemőkori bőr- és légúti betegségek

A kockázatok már akkor lényegesen lecsökkennének, ha a mamák legalább a terhesség ideje alatt lemondanának a füstölgő rudacskáról. Természetesen ehhez komoly elhatározás és – főleg – akaraterő kell. Bár ma már számtalan készítmény áll rendelkezésre ahhoz, hogy könnyebben elhagyjuk a cigarettát, azért a legfontosabb „tényező" mi magunk vagyunk.

Néhány tanács a leszokáshoz

Vannak, akiknek a radikális módszer válik be: eltüntetjük a cigarettát a lakásból, az autóból, a táskánkból. Elrakjuk a hamutálakat, kedvenc dohányzósarkunkat átalakítjuk.

Vannak olyan kritikus helyzetek – ebéd után, kávézáskor, baráti társaságban –, amikor nagyon nehéz nem rágyújtani. Próbáljon meg tudatosan készülni ezekre: kávézáskor egyen kekszet, ebéd után kapjon be egy rágógumit.

Jelölje meg, a naptárában karikázza be azt a napot, amikor leteszi a cigarettát. Ha lehet, ezt valamilyen kellemes eseményhez – utazás, egy régen vágyott tárgy megvétele- kösse.

Írja fel jól látható helyre, hogy egy cigaretta 12 perccel rövidíti meg az életét.

Ne tekintse kudarcnak, inkább figyelmeztetésnek, ha egyszer mégis „megbotlik".

Élvezze, hogy az ujjai és ruhái már nem füstszagúak.

Kérjen a családjától, a barátraitól segítséget. Egyedül ezt is nehéz végigcsinálni.

A legtöbb dohányosnak a rágyújtás, s a cigaretta elszívásának megszokott mozdulatsora az, ami leginkább hiányzik. Gondoljuk csak végig: ha egy átlagos dohányost veszünk alapul, aki naponta 20 szál cigit szív el, akkor ő egy nap – megközelítően – kétszázszor emeli a szájához a kezét. Ráadásul ezek a mozdulatok jól oldják a feszültséget. Nem könnyű tehát leszokni, de egyáltalán nem lehetetlen.

 

forrás: Patika Tükör
2007.08.05

To prevent automated spam submissions leave this field empty.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×