Népbetegség a csontritkulás (oszteoporózis) hazánkban és a világon egyaránt. A változás (menopauza) korában szinte minden harmadik nő, valamint az időskorúak nagy százaléka szenved ebben a betegségben.
A magyar lakosság 7-10 százaléka, mintegy 700 ezer ember érintett. Nőknél négyszer gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál.
Csontrendszerünk nem csupán szilárd és változatlan vázszerkezet, hanem élő szövet. Életünk során a régi csont folyamatosan bomlik, és helyette új csont képződik. A csontszövet alapanyagát egy szerves és egy ásványi anyag képezi, ami biztosítja a csontok szilárdságát, stabilitását.
A gyermek-, a serdülő-, s a fiatal felnőttkorban több új csontszövet képződik, mint amennyi lebomlik. 30 éves kor után azonban a csontlebontás nagyobb mértékű, mint az új csontképződés, igy a csontok tömege folyamatosan csökken.
Hogyan értelmezhető a csontritkulás?
Olyan mésztartalom-csökkenéssel járó csontbetegség, melyben a csont szerves és ásványianyag-tartalma egyforma mértékben csökken.
A szó maga porózus, lyukacsos, üreges csontot jelent, ahol a csont a betegség folyamán elvékonyodik, megritkul, üregessé válik. Amennyiben a csonttömegcsökkenés és a csontszerkezet felbomlása bizonyos mértéket elér, a csontok már kisebb fokú terhelésre könnyen eltörnek. Ezt az állapotot nevezzük csontritkulásnak.
Minél kevesebb az ún. csúcscsonttömeg – ami az élet során elért legnagyobb csonttömeget jelenti –, annál hamarabb következik be a csonttörés veszélyével járó csontritkulás. A 40. életév elteltével arányosan csökken a csonttömeg és gyengül a csontszerkezet. A 65. életév felett a nők és férfiak csonttömegvesztése csaknem azonos mértékű.
A nőknél a változó korban és utána a csontvesztés folyamata felgyorsul. Ennek oka a női nemi hormonok (ösztrogén) szintjének csökkenése.
A csontritkulás formái
Posztmenopauzális csontritkulás, melynek két formája ismert:
- A súlyos, gyors lefolyású forma, ami a változó kor körüli nők 15-20 százalékát érinti.
- A lassan, lappangva kialakuló forma, ami az előzőnél sokkal gyakoribb.
A csontritkulás e formáinak pontos kóreredete még tisztázatlan, de alapvetően az ösztrogénhiány okozza.
A posztmenopauzális csontritkulás veszélyeztető tényezői:
- családi hajlam
- alacsony termet
- gracilis alkat
- alacsony szülésszám
- gyermekkori alultápláltság
- kálciumszegény táplálkozás
- korai menopauza
- felnőttkorban a méh eltávolítása
- ülő életmód
- kevés mozgás, a fizikai aktivitás hiánya
- alkohol
- dohányzás
- koffein
- gyógyszerek (szteroidok)
- fokozott pajzsmirigyműködés
Időskori csontritkulás
Időskorban, megelőző tünetek nélkül, rendszerint combnyaktörés, csuklótörés vagy csigolyatörés formájában jelentkezik.
Másodlagosan kialakuló csontritkulás
A másodlagosan kialakuló csontritkulás ritkábban fordul elő, és mindig valamilyen alapbetegségnek a következményeként jön létre:
- cukorbetegség
- fokozott pajzsmirigyműködés
- gyulladásos ízületi betegségek
- hematológiai kórképekű
- Idült alkoholizmus
- gyógyszerártalmak
- a bél felszívódási zavarai
A posztmenopauzális csontritkulás jellemző tünetei:
- Hát- és derékfájdalom, melynek hátterében a csigolyák összenyomódása, esetleg törése áll.
- Típusos törések a csigolyákon, idősebb korban a csuklón és a csípőtájon, mivel a csontvesztés ezeken a csontokon a leggyorsabb.
- A test alaki változásai: a hát fokozott görbülése, a mellkas besüllyedése, a testmagasság csökkenése.
A posztmenopauzális csontritkulás megelőzése
A nemzetközi oszteoporózisprogram elsődleges feladata az egészséges populáció időben történő szűrése a csonttömeg mérésével. Az időben történő szűréssel, korai diagnosztizálással, az időben megkezdett kezeléssel megelőzhető a betegség kialakulása, illetve a folyamat késleltethető.
A megelőzés másik igen fontos része a veszélyeztető tényezők korai felismerése, azok kiiktatása, illetve gyógyítása.
A megelőzésnek három formájáról kell még beszélni:
- Az elsődleges megelőzés
- Az elsődleges megelőzés középpontjában a gyermekek, serdülők, fiatal felnőttek állnak, akiknél megfelelő testmozgással, fizikai aktivitással el kell érni azt a csúcscsonttömeget, amiből 30 éves koruk után a betegség kialakulása nélkül veszíthetnek.
- Tudományosan igazolt tény, hogy a csontokra ható állandó, váltakozó terhelés oly módon alakítja a csontszerkezetet, hogy a nagyobb terhelésnek kitett területeken a mechanikai erők révén a csontképzés fokozódik (piezoelektromos hatás).
- Bizonyították a fizikai aktivitás csonttömegre, a csont ásványianyag-tartalmának növekedésére, a megfelelő mennyiségű induló csonttömeg kiépítésére kifejtett pozitív hatását. A mozgás mellett komoly szerepe van a megelőzésben a helyes táplálkozásnak, a kálcium- és fehérjedús étrendnek, a megfelelő D-vitamin-ellátottságnak.
- A másodlagos megelőzés
- A másodlagos megelőzés során igen fontos a veszélyeztető tényezők korai felismerése s az időben megkezdett kezelés, amikor is a betegnek még igen kedvező kilátásai vannak a gyógyulásra. A változó korban lévők csonttömegpusztulásának csökkentésére hormonpótlást, kálciumbevitelt, kalcitoninkezelést alkalmaznak, amit fizioterápiával egészítenek ki.
- A harmadlagos megelőzés
- Itt már komoly szerepet kap a betegség folyamatának lassítása, a megfelelő kezelési módok alkalmazása, az életmód megváltoztatása.
A csontritkulás kezelése
A kezelés középpontjában a betegek megfelelő felvilágosítása, tájékoztatása áll. Ismerniük kell a betegség folyamatát, a megelőzés lehetőségeit, a gyógyítás módjait. A sikeres gyógyulás kizárólag a betegek bevonásával, aktív együttműködésükkel érhető el.
Fizioterápiás lehetőségek
A megfelelő időben és módon alkalmazott fizioterápia jelentősen javíthatja a beteg állapotát, a megfelelő életminőség megtartását.
Az igen sokféle fizioterápiás lehetőség közül fontos szerepe van a mozgásterápiának, mivel az aktív izomműködéssel, a gerincre ható célirányos terheléssel a csonttömegvesztést mérsékelhetjük.
Az idősebb korban végzett rendszeres mozgás jelentősen csökkentheti a combnyaktörés gyakoriságát. A közepes erősségű, de a gerincet terhelő fizikai aktivitás időseknél is biztonságos, mivel csökkenti az esések számát, valamint igen jól hat légzésre és a keringésre.
A változó korban lévőknél az enyhe vagy közepes erősségű aktivitás alig befolyásolja a csontsűrűséget, de a keményebb, erősebb program a csigolyák ásványianyag-tartalmának növekedéséhez vezethet.
A megfelelő időben és módon alkalmazott fizioterápia jelentősen segíti a beteg mozgásszervi problémáinak javítását, s biztosíthatja a megfelelő életminőség megtartását.
Koltainé Balázs Éva
gyógytornász
forrás: archívum
(Patika Tükör – 010112)
A cikk következő részében a mozgásterápiáról, a fájdalomcsillapítás lehetőségeiről és az önsegítésről olvashatnak.
