Ugrás a tartalomra
Címlap

Fő navigáció

  • Fókuszban
  • Cikkek
  • Kalkulátorok
  • Médiatár
  • Lexikon

Fókuszban

Hegedűs Zsolt egészségügyért felelős miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatására érkezik az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésére az Országházban

Hegedűs Zsolt: évente 500 milliárd forint pluszforrás lesz az egészségügyben

Gajdos László élő környezetért felelős miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán

Gajdos László: a szennyező cégek Európa legnagyobb bírságára számíthatnak

Azbeszttel szennyezett kőzúzalék

Greenpeace: az osztrák felelősség egyértelmű a kiterjedt magyarországi azbesztszennyezésben

Kórteremben fekvő beteg (elhomályosított kép)

A MOK kezdeményezi mindazok felelősségre vonását, akik vétettek a betegbiztonság ellen

Kiskutya, könyvek

Terápiás kutyákkal segítik a vizsgázókat az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Okostelefonját figyelő nő kávézás közben

Az okostelefon-használat nyomot hagy a személyiségen

HIV-1 vírusrészecskék T-sejt felületén

Lengyelországban jelentősen nő a HIV-fertőzöttek száma

Alacsony a hantavírus kockázata az európai lakosságra nézve

Építkezés az Olad-városrész családi házas övezetében Szombathelyen 2026. április 28-án (drónfelvétel).

Zalaegerszegen is azonosítottak azbeszttel szennyezett kővel borított parkolót és utakat

Oldalszámozás

  • Első oldal |◀︎◀︎
  • Előző oldal ◀︎
  • …
  • Page 7
  • Page 8
  • Page 9
  • Page 10
  • Page 11
  • Page 12
  • Page 13
  • Page 14
  • Page 15
  • …
  • Következő oldal ▶︎
  • Utolsó oldal ▶︎▶︎|

Lexikon TOP10

Duhring-kór

lipothymia

restenosis

pancytopenia

haematoma intramurale aortae

asystolia

lymphadenitis

proprioceptio

enthesitis

Crohn-betegség

Számoljon velünk!

Napi kalóriaszükséglet kalkulátor

Napi kalóriaszükséglet kalkulátor


Több kalkulátor

Most olvasták

A légkondicionáló berendezések helyes használatára hívja fel a figyelmet az NNGYK

Az emberi beszéd ritmikusságának összefüggéseit vizsgálták az ELTE és a HUN-REN TTK kutatói

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzések intézményi adatai

Mesterséges intelligenciával hoztak létre a természetben nem létező vírusokat

Parazitaellenes vakcinát fejlesztenek magyar kutatók

Kommentár nélkül

Kommentár nélkül

Kalkulátor TOP10

Napi kalóriaszükséglet kalkulátor

Véralkoholszint kalkulátor

Gyermek percentilis kalkulátor

Bioritmus kalkulátor (BÉTA)

BMI (testtömeg index) kalkulátor férfiaknak

Légszennyezettségi térkép

Ideális testsúly kalkulációja felnőtteknek

Szülés várható időpontja és magzati életkor kalkulátor

Valósidejű halálozási szimulátor

VO₂ max – Állóképesség kalkulátor (BÉTA)

Most szólj hozzá...

BMI kalkulátor nőknek

BMI (testtömeg index) kalkulátor nőknek

Le voltam döbbenve, azt hittem túlsúlyos vagyok, de szerencsére a normál értéket szàmolta ki ez a kalkulàtor. Örülök neki, mert...

Több hozzászólás

Táblázatok

Élelmiszer-adalékanyagok – Színezékek

Élelmiszer-adalékanyagok – Tartósítószerek

Élelmiszer-adalékanyagok – Antioxidánsok

Élelmiszer-adalékanyagok – Emulgeálószerek

Élelmiszer-adalékanyagok – Ízfokozók

Élelmiszer-adalékanyagok – Édesítőszerek, cukorpótlók, egyéb anyagok

Tápanyagtáblázatok I.

Tápanyagtáblázatok II.

Tápanyagtáblázatok III.

Tápanyagtáblázatok IV.

Napi energiaszükséglet

Energiafelhasználás

Ideálsúly-táblázat

Fogyókúra egyszerűen...

Élelmiszerek kálciumtartalma

Kálciumszegény étrend

Hasznos héjasok – Dió, mandula, mogyoró és társaik

A mozgásfejlődés állomásai

Illóolajok alkalmazhatósága

Budapesti orvosi ügyeleti helyszínek

Válogatás

Az antioxidánsok és a zöld tea

Tévelygő szexualitás – Képmutatás és szabad szellem

Potenciális szívbetegek a kövér gyerekek

Veszélyesek lehetnek a kórházak és az éttermek

Tüdőrák, dohányzás – kéz a kézben?

Kő a testen – Gyógyító rezgések

Tévézés – keringésünk kihívója

Méhnyakrák

Mit kell tudni a Chlamydiáról?

Térdrögzítők síeléshez

Jobb, ha tudja

illusztráció


A Greenpeace azbesztszennyezés térképe (Ausztria és Magyarország).

Jobb, ha tudja – kérdések és válaszok a gyógytorna szakterületéről


Ön kérdezett, mi válaszoltunk. A GYÓGYTORNAPRAXIS.hu mozgásterápiás magánrendelő ingyenes, böngészhető tudástára.

Életmód – Önnek ajánljuk

A gyógyító vámpírűző – Hitek és tények a fokhagymáról

Étkezésünk a zodiákus tükrében

Gyógyszagok – Terápia aromákkal

Torna a négy fal között

Gyógyító fűszerek – Fokhagyma, kapor, mustár

Praktikus, sokoldalú, mozdítható – Lakberendezés a XXI. század elején

A tél örömei – sítalpon, korcsolyával

Értékes kamillánk – A sziki kamilla

Köszönöm, jól vagyok – Beszélgetés Katona Klárival

Lámpalázas állapotok kezelése homeopátiával

Társoldalunk: 
GYÓGYTORNAPRAXIS.hu
Átvezetjük egy fájdalommentes mozgástérbe. 
 
Partnerünk: 
DepositPhotos.com
Jogdíjmentes fotók és illusztrációk.
 

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Használati feltételek
  • Linkek
  • WahaviWeb
© 2003 - 2026 orvosiLexikon.hu
orvosiLexikon.hu
0
Agent X
Asztali:
<script></script>
Mobil:
<script></script>