Foci-vb – Több mint 65 ezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Fociszurkolók a TV előtt
illusztráció (kép: iakovenko123 / DepositPhotos)

A Bristoli és az Oxfordi Egyetem kutatói kiszámolták, hogy a nyári labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzése alatt 65 722 alkalommal kerültek képernyőre gyorséttermi ételek és cukrozott italok hirdetései.

Ismertetésében a BBC kiemelte, hogy Nagy-Britanniában 2025 októbere óta 21 óra előtt tilos a gyorsételek (hamburger, sült krumpli, csipsz, valamint a hozzáadott cukrot tartalmazó italok) televíziós reklámozása. Erre szolgáltattak kiskaput a vb-mérkőzések közvetítése alatt a pálya széli hirdetőtáblákon futó reklámok, mivel azok – a nemzetközi eseményre való tekintettel – a hatályos jogszabályokon kívül estek.

A kutatást végző szakértők szerint a gyorsételek és italok reklámozása összekapcsolja a márkát a futballal, annak fokozott érzelmi hatásaival, továbbá a nemzeti identitással, és ezeknek hatására az egészségre bizonyítottan káros hatásai ellenére elfogadottá teheti a fogyasztásukat.

Elisa Becker, a jelentés egyik társszerzője kiemelte: miközben a gyermekkori elhízás és túlsúlyosság, valamint az egészségtelen étrenddel összefüggő betegségek globális válsága tapasztalható, a világ legnagyobb sporteseménye élen jár az egészségtelen ételek és italok reklámozásával. Véleménye szerint a sportnak megoldással kellene szolgálnia ezekre a problémákra, és nem a világ egyik legerősebb megjelenését biztosítani az olyan termékeknek, amelyek az elhízást előidézik.

A BBC-nek Greg Fell, a közegészségügyi intézmények szövetségének elnöke kiemelte: miután az elhízás a világ legtöbb országában súlyos probléma, több kormány dolgozik jelenleg azon, hogy szigorú törvényekkel korlátozza a gyorsételek reklámozását.

Hozzátette: a marketing kulcsfontosságú része ennek a folyamatnak. Greg Fell az egészségre gyakorolt káros hatásokat tekintve az elhízást az "új dohányzásnak" nevezte, majd felidézte, hogy a dohányipar hasonló módszereket alkalmazott, mielőtt – a világ országainak túlnyomó többségében – kizárták volna a reklámiparból.

A BBC megkeresésére a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azzal érvelt, hogy "széles és globális partnerportfólióval" rendelkezik, bevételeinek túlnyomó részét visszafordítja a labdarúgásba, ennek részeként az egészséget és a jólétet elősegítő projektekben vállal szerepet.

A FIFA kiemelte, hogy az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett világbajnokság alatt társadalmi kampányai – köztük a Be Active-program – példátlan nagyságrendben juttatták el "az egység, a befogadás, az egészség és a barátság üzenetét" a helyszínen lévő, valamint a tévék előtt ülő nagyközönséghez.

A BBC elküldte kérdéseit az érintett termékek gyártóinak is, amelyektől azonban nem kapott választ.

 

(MTI)

Kategória

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.