A 2015. november 13-án 132 halálos áldozatot, több mint négyszáz fizikai sebesültet és több ezer lelki sérültet követelő párizsi iszlamista merényletsorozat túlélői közül mintegy ezer önkéntesnek az agyát vizsgáló, egyedülálló interdiszciplináris tudományos program most közzétett legfrissebb eredményei azt mutatják, hogy a traumák kezelése a tragikus eseményekkel való szembenézés nélkül is lehetséges.
Alig két hónappal a legvéresebb franciaországi terrortámadásokat követően, 2016 januárjában a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS), a Francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (Inserm) és a Párizs 1 Panthéon-Sorbonne egyetem együttműködésében egy 12 évre tervezett, nagyszabású kutatássorozatot indítottak el történészek, szociológusok, politológusok, neurológusok és pszichológusok bevonásával.
A November 13. elnevezésű program célja annak megértése, hogyan alakul ki egy traumatikus eseménysorozat kollektív emlékezete egy társadalomban, és az hogyan befolyásolja a túlélők egyéni emlékezetét, azaz hogyan változik egy tragikus emlék az idő múlásával.
A 20 millió eurós költségvetésű francia kutatási program keretében eddig tíz tanulmány és 27 doktori disszertáció született a társadalomtudományok, illetve az idegtudomány területén.
A kutatás egyik legambiciózusabb része a normandiai Caen egyetemén végzett, Remember elnevezésű agyi képalkotó tanulmány, amelynek célja a merényletek agyi és pszichológiai hatásainak vizsgálata. Ehhez a terrortámadások ezer túlélője, szemtanúja, beavatkozó rendőrök és mentősök, valamint az áldozatok hozzátartozói osztották meg egyéni történeteiket kamerák előtt, három alkalommal – 2016-ban, 2018-ban és 2021-ben –, lehetővé téve a kutatók számára, hogy megfigyeljék, hogyan változtak az emlékeik az idők során. Az elmúlt évtizedben 4700 órányi felvételt rögzítettek, s a kutatássorozat zárásaként az önkéntes résztvevőket még 2026-ban is a kamerák elé ültetik a szakemberek.
A világon egyedülálló kutatáshoz az érintettek jelentős számban jelentkeztek, s annak ellenére, hogy a traumatikus pillanat felidézése eleinte nehéz volt, az önkéntesek több mint nyolcvan százaléka továbbra is részt vesz a vizsgálatokban.
"Az érintettek úgy érzik, hogy a tudománynak valóban szüksége van rájuk. Ez egyben lehetőség arra is, hogy a társadalmi hasznosság révén visszataláljanak önmagukhoz" – mondta Philippe Duperron, a túlélőket képviselő egyik egyesület, a 13onze15 elnöke, aki 30 éves fiát, Thomas-t vesztette el a párizsi Bataclan koncertterem elleni támadásban.
A résztvevők egy része számára a folyamatnak egyértelműen terápiás hatása van. A Bataclan koncertteremben történt lövöldözés egyik túlélője elmondta: "Mielőtt jelentkeztem ebbe a kutatásba, folyamatosan azt éreztem, hogy meg kellene osztanom a történetemet. Amikor először mondhattam el a kamerák előtt mindent, egyből sokkal jobban éreztem magam."
A kutatók első felfedezése: egyes áldozatokban idővel elhalványul a merényletek emléke, miközben azt gondolhatnánk, hogy azok számára, akik túlélték a borzalmas éjszakát, az események és az azt követő napok örökre bevésődtek az emlékezetükbe. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ez nem így van.
"Felejtés nélkül nincs emlékezet" – mondta a program bemutatásakor Denis Peschanski történész, a CNRS kutatási igazgatója és a program társigazgatója a normandiai egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
"Rájöttem, hogy a tudatalattim azzal véd, hogy elfelejtette velem a november 13-hoz kapcsolódó eseményeket" – nyilatkozott a Bataclan elleni merénylet egyik túlélője. "Amikor a támadáson gondolkodom, maga az este emléke nem feltétlenül jön elő, inkább a tragédia súlya nehezedik rám" – tette hozzá.
Pierre Gagnepain, a caeni egyetem neurotudósa a program részeként az agy felejtési mechanizmusának szerepét vizsgálta a poszttraumás stressz feldolgozásában. A résztvevőktől bizonyos szavak bizonyos képektől való elkülönítését kérték, miközben MRI-vel vizsgálták az agyukat.
Francis Eustache neuropszichológus, a November 13. program társigazgatója elmondta, hogy etikai okok miatt teljesen semleges képekkel végezték a kísérletet. "A folyamat szó-kép asszociációk tanulását foglalja magában, például úgy, hogy megtanulja az ember, hogy a csónak szóról egy fa képére asszociáljon. Ha a csónak szó zöld betűkkel jelenik meg, a résztvevőnek hagynia kell, hogy a fa képe jusson eszébe. Ha a csónak pirosan villan fel, akkor ki kell zárnia azt." Azaz a kutatók azt vizsgálták, hogy az agy képes-e elfelejteni a kapcsolatot egy szó és egy kép vagy egy helyzet között.
Kiderült, hogy azoknál az embereknél, akik már nem szenvednek poszttraumás stressz szindrómában, az MRI-vizsgálatok azt mutatják, hogy a memóriaszabályozó mechanizmusok idővel újra jól működnek, és megakadályozzák a traumatikus képek, hangok, szagok megjelenését. Annak kimutatása, hogy a poszttraumás stressz szindróma idővel enyhülhet, sőt el is tűnhet az agy plaszticitásának köszönhetően, olyan jelentős tudományos felfedezés, amely új terápiás utakat nyithat meg.
A Bataclanban elkövetett mészárlás egyik túlélője úgy vélte, hogy ez a memóriajáték-kísérlet is hozzájárult ahhoz, hogy leküzdje a pszichológiai traumát. A program eredményei pedig rávilágítanak az évfordulós megemlékezések szerepére is a traumafeldolgozásban.
"A megemlékezések nehéz időszakot jelentenek, de végső soron feltöltődtünk egy kicsit. Szükségünk van ezekre a pillanatokra" – mondta az egyik túlélő.
Denis Peschanski történész ezért a kollektív emlékezés jelentőségét hangsúlyozza "a következményekkel járó amnézia ellen". Szerinte ez is egy módja a trauma kezelésének.
(MTI)
