Október 27-én újra ködös reggelre ébredtünk Budapesten. Füstködös reggelre. Úgy véltem, itt a legjobb alkalom arra, hogy a közelmúltban beszerzett légszennyezettség mérő műszerem számokba foglalja azt, amivel már napok óta voltunk kénytelenek szembesülni a fővárosban.
Megelőzően az AirVisual nevű telefonos applikációval górcső alá vettem a hivatalos mérőhálózat adatait Budapesten és a nagyobb vidéki városokban egyaránt. Az értékek egyáltalán nem voltak szívderítőek, különösen az ún. PM2.5, azaz a 2.5 µm-nél kisebb porszemcsék tekintetében.
A hangulatomat rontotta, de a kíváncsiságomat fokozta, hogy a második emeleti lakásunk erkélyén általam mért szállópor-szennyezettség messze meghaladta a legközelebbi mérőállomás által mutatottakét. Vettem tehát egy nagy levegőt – természetesen még a lakásban, valahol a légtisztító berendezés mellett – és elindultam a mérőkörutamra.
A Városmajor utcában, valamint a Krisztina körút és Csaba utca utca sarkán a PM2.5 értékek csaknem azonosak voltak: 87-88 µg/m3. A Széll Kálmán téren ugyanez 79 µg/m3-nek, a Széna téren pedig 85 µg/m3-nek bizonyult közvetlenül a hivatalos mérőállomás mellett, ami ekkor és ebben a mérettartományban 27 µg/m3 pormennyiséget jelentett az AirVisual hivatalos forrásból merítő adata szerint.
Az általam mért PM10 értékek még markánsabb különbséget mutattak. Noha ezek tömeges jelenléte is számottevő egészségügyi kockázatot hordoz, a PM2.5 veszélyességéhez képest határozottan kisebbet. Félreértés ne essék, ezzel nem a 10 µm-nél kisebb, de 2.5 µm-nél nagyobb porrészecskék emberi szervezetre gyakorolt hatását bagatellizálom, hanem a 2.5 µm-nél kisebb porszemcsék súlyos egészségkárosító potenciálját emelném ki.
Ugyanebben az időben az Erzsébet téren hatvanhoz közelítő, a Kosztolányi Dezső téren ezt el is érő, Debrecenben ennél magasabb, Szegeden pedig ennek csaknem kétszeresét(!) jelezték a mérőállomások. Azt sajnos korában megszokhattuk, hogy Budapesten a Széna tér örökös bajnok, de minimum dobogós a légszennyezettség tekintetében.
A helyzet némileg javulhatott a minisztériumi épület lebontásával és a buszállomás áthelyezésével, ennek ellenére zavarba ejtő volt a szemmel is látható szennyezettséghez képest viszonylag alacsony, de már így is a WHO 24 órás küszöbe fölé kúszott szám, még inkább a hivatalos és saját mérési eredmény közötti aggasztó különbség.
Az AirVisual ebben és a korábbi időszakban nehezen értelmezhető, csapongó értékeket is mutatott az időjárás és egyéb befolyásoló körülmények változása nélkül. Volt, hogy az állomás tiszta levegőt jelzett, miközben – megelőzően és továbbra is – szmog borította az egész várost. Tapasztalataim szerint kimaradások is előfordulnak, ilyenkor egy-egy állomás nem működik, vagy adatai nem elérhetőek, illetve ezekkel csak részben szolgál: mér bizonyos összetevőket, de szállóport, legtöbbször PM2.5-t nem.
Visszatérve a saját méréseimhez, a Széna tér után a Budai Várnegyed felé vettem az irányt. Kíváncsi voltam, vajon a szó szoros értelmében is kiemelkedő, a turisták által nagy népszerűségnek örvendő első kerületi városrész hacsak kevéssel is, de tisztább levegővel bír-e.
A rövid válasz az, hogy nem. Mind a Bécsi kapunál, mind a Mátyás templomnál ugyanolyan rossz volt a levegő, mint a Széna téren vagy a Krisztina körúton. Sőt, a PM10 tekintetében még rosszabbnak bizonyult. Egyedül a Tóth Árpád sétányon (a Lant utcánál) mértem valamivel kevesebbet PM2.5-ből, ez itt szám szerint 71 µg/m3 volt.
Nem szerepelt a terveimben, de az elszomorító tapasztalatok után szerettem volna egy kicsit jobb levegőt szívni, így elhatároztam, hogy a Vár után a budapestiek kedvelt zöld kirándulóhelyét, a Normafát is felkeresem egy-egy gyors mérés erejéig. Vérmes reményeim nem voltak, de erről majd később.
Előtte még – a Várból történő leereszkedést követően – a Városmajor Park levegőminőségét is szerettem volna megmérni. A parkban elég sokan voltak, játszótéren, sportpályákon egyaránt, a futókörön is kocogtak néhányan. Ezt, mármint a sportolást ilyen körülmények között őszintén szólva nem értem. Azt gondolnám, hogy nem kell különösebben kifinomult érzékszervekkel rendelkezni ahhoz, hogy valaki konstatálhassa a levegő ilyen mértékű szennyezettségét, áporodottságát, árulkodó fátyolosságát.
Fel kellene merülnie, hogy itt és most nem biztos, hogy a tüdőnket légtisztító üzemmódban kellene használnunk. Fizikai aktivitás során a tüdők rengeteg levegőt megmozgatnak és ténylegesen meg is tisztítanak, de ezzel együtt sem tartom valószínűnek, hogy a parkban mért 67 µg/m3 ennek lett volna köszönhető. Mindenesetre hajszálnyival jobb volt a levegő, mint addig bárhol másutt, már ha a nagyon rossz és a lesújtóan rossz között érdemes különbséget tennünk.
Halogattam, de most már tényleg idekívánkozik néhány határérték:
| PM méret (µm) / időszak | WHO határérték (µg/m3) | EU határérték (µg/m3) |
|---|---|---|
| PM2.5 / 24 órás | 25 | nincs |
| PM2.5 / éves | 10 | 25 |
| PM10 / 24 órás | 50 | 50 |
| PM10 / éves | 20 | 40 |
PM2.5-re az Egészségügyi Világszervezet 24 órára vonatkoztatott egészségügyi határértéke 25 µg/m3. Ez szennyezett levegőt jelent, 50 µg/m3 felett pedig már erősen szennyezettet, súlyos egészségügyi kockázattal. Éves expozícióban a WHO határérték 10 µg/m3. Sajnálatos és érthetetlen is némileg, hogy az Uniós értékek éves szinten jóval megengedőbbek, illetve PM2.5 esetében – 24 órás expozícióra – ilyen gyakorlatilag nincs is meghatározva, noha PM10 esetében ez mind a WHO-nál, mind EU-ban 50 µg/m3. Évesnél azonban a különbség újra tetten érhető, a WHO esetében 20 µg/m3, az EU-ban ennek kétszerese, azaz 40 µg/m3. Véleményem szerint – jól felfogott nemzeti érdekből és hatáskörben – az Egészségügyi Világszervezet határértékeit lenne szükséges itthon is alapul vennünk.
PM10 esetében az erős szennyezettség 80 µg/m3 porkoncentrációt jelent, amit körutam során minden mérési eredményem messze-messze meghaladt, legszembeszökőbben a Krisztina körút és Csaba utca sarkán, valamint a Mátyás templomnál.
A sok gyaloglás után minél hamarabb szerettem volna eljutni a Normafához. Autóba ültem, nem véletlenül. Sokan úgy tartják, hogy szokásos szellőztetési gyakorlatnál az utastérben rosszabb lehet a levegő, mint a kültérben, így az utóbbi években rutinszerűen olyan módon szellőztetek, hogy ez minél kevesebbszer fordulhasson elő. A kulcs a belső keringtetés. Szmogban is így érdemes elindulni, feltéve, hogy autónkat a korábbi utunk végeztével módunkban állt tisztább levegővel átszellőztetni, lezárt szellőzőkkel leállítva. Több mint egy héttel korábban így tettem, joggal bíztam benne, hogy az autóban kedvezőbbek lesznek az értékek.
A számok igazolták a várakozásomat. Az utastérben a PM2.5 18 µg/m3-nek a PM10 52 µg/m3-nek bizonyult. Még a beszállás előtt, az autó mellett 70 µg/m3 PM2.5, valamint 250 µg/m3-t elérő PM10 volt mérhető. Hatalmas különbség tehát, de a szellőzőket természetesen csak addig szabad zárva tartanunk, amíg van elegendő oxigén és nem szaporodik fel túlságosan a szén-dioxid mennyisége. Ez egy-két személy esetén még kisebb autóban sem következik be hamar, így a Normafáig én sem aggódtam, inkább örültem a tisztább benti levegőnek...
Itt érdemes megjegyezni, hogy a belső keringtetést füstokádó buszok mögött szmog nélkül is kötelező bekapcsolni, de ugyanígy minden egyéb füstölgő-bűzölgő motorkerékpár, személykocsi, furgon és teherautó mögött is, nyilvánvalóan az összes ablak zárva tartása mellett. A szellőzőrendszer szűrőjében nem érdemes bízni, még a legjobb minőségű pollenszűrők és azok aktívszenes változatai sem képesek a szennyezett levegő távoltartására.
Az utastéri levegőt az ismeretszerzés oltárán feláldozva, a belső keringtetés hasznosságáról visszaúton meg is győződtem: a külső levegőt két-három percig kizárólag a szellőzőkön beengedve, a szmog mérésem szerint az utastérben is ellentmondást nem tűrően vette át az uralmat.
A Normafánál zsúfolásig tele voltak a parkolók, de szerencsére a távolabbiban sikerült letennem az autót. Innen gyalog folytattam az utamat. Nagyon sokan gondolták úgy, hogy a hétvégén a Normafa felüdülést hozhat számukra, de egy-egy szippantás a levegőbe már itt sejtetni engedte számomra, hogy választásuk ezúttal nem feltétlenül volt szerencsés.
Az első mérést a rétesező közelében végeztem. A PM10 – nem egészen váratlanul – nagyon magasnak bizonyult, de ezt betudtam a sütöde közelségének. A PM2.5-re azonban már nem találtam mentséget: 73 µg/m3... Lehangoló volt, de halvány reményt még láttam arra, hogy az Anna-réten jobb lesz a helyzet. Folytattam az utam, s pár perc alatt oda is értem utolsó mérési helyszínemre, a játszótér közelébe.
Ezen a nagy, sok ember befogadására és kikapcsolódására alkalmas nyílt téren a legtöbben azt gondolhatták, hogy jó helyen vannak, időtöltésük a szabadban egészségüket szolgálhatja. Sajnos csak utólag, de – tanulsággal szolgálva és a jövőre nézve óvatosságra intve – ki kell ábrándítanom őket. A levegő szennyezettsége az Anna-réten is nagyon magas volt. A PM2.5 koncentrációja elérte a WHO 24 órás határértékének kétszeresét, 50 µg/m3-t. A PM10 pedig a WHO 24 órás határértékének háromszorosa fölé kúszott, 158 µg/m3-t mértem.
Mindebből számomra az következik, hogy ha a városban napok óta szmog van, akkor gyakorlatilag nincs menekvés. A füstköd több száz méter vastagságban borítja be a várost, felülemelkedni rajta a budai hegyekben sincs igazán mód.
Érzékeink alapján nem mindig könnyű megítélni, hogy a levegő minősége milyen. Figyeljék a hivatalos mérőhálózat interneten elérhető adatait, akár itt is, és ne csak a legközelebbi állomásét, hanem regionálisan, tendenciáját is tekintve, a várható időjárás figyelembevételével. Mérvadónak az Egészségügyi Világszervezet határértékeit tekintsék.
Kültéri szabadidős és egyéb tevékenységeiket mindezek fényében tervezzék meg. A fővárosra rátelepedő füstködben nem tanácsos a Normafára és hasonló helyekre kirándulni. Furcsán hangozhat, de tény: egészségüket azzal védik jobban, ha inkább otthon maradnak, zárt ablakok mellett.
A sok rossz után jó hírem is van. Egyre inkább támaszkodhatunk az önkéntes közösségi mérésekre, melyet itthon a Levegő Munkacsoport karolt fel és támogat. Ennek keretében magánemberek egyszerűen összeépíthető és beüzemelhető, a levegő minőségét megbízhatóan mérő és monitorozó műszereket állíthatnak szolgálatba, valós alternatíváját kínálva a hivatalos mérőállomások hálózatának.
A civil műszerek mérései döntő jelentőségűek lehetnek a városrészek, utcák, terek, szűkebb környezetünk légszennyezettségének felmérésében. Annál is inkább, mert amikor „hivatalosan” nincs is szmog, képet kaphatunk például a gépjárműforgalommal fokozottan terhelt utak és utcák levegőjének tényleges minőségéről.
Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu
Kapcsolódó tartalom:
Sport a füstködben
Civilek megdöbbentő mérési eredményei
Lépjen be Budapest a tiszta levegőjű városok klubjába!
Az iskolák környékén különösen veszélyes lehet a gyerekekre a rossz levegő
Kötelező erejű intézkedésekre lenne szükség a levegőminőségi tervekben
