Növekvő esélyek a mellrák kiújulásának megelőzésére

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet hazánkban is engedélyezte az eddig már használt letrozol hatóanyagú terápia elsődleges adjuvánsként, azaz közvetlenül a sebészeti beavatkozást követő alkalmazását az emlőrák gyógyításában. Ilyenkor képalkotókkal nem lehet szervi áttétet kimutatni.

Statisztikák szerint az emlőrák a nőket veszélyeztető leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, ezáltal a 40-59 éves nők körében a vezető számú halálok. Annak ellenére, hogy az emlőrák az egyik legtöbbet publikált betegség, mégis kevés szó esik a kiújulás kockázatáról, illetve annak csökkentéséről. Ma már a kezeléshez korszerű készítmények állnak az orvosok rendelkezésére, melyben további előrelépés a betegség hatékonyabb kezelését szolgáló, a kiújulás létrejöttének kockázatát csökkentő terápia elterjedése. Nemzetközi kutatások kimutatták, hogy ezen készítmények alkalmazása az emlőrák kiújulásának kockázatát közel felével (43%) csökkentette.

Az emlőrák ma már gyógyítható, ehhez azonban elkerülhetetlen a megfelelő kezelés alkalmazása és a folyamatos kontroll. Az emlőrák gyógyításában továbbra is a sebészeti beavatkozásnak jut az elsődleges szerep. Az orvosnak ki kell metszenie a daganatgyanús emlő szövetet ahhoz, hogy a patológus (szövettannal foglalkozó orvos) megállapítsa annak típusát, biológiai viselkedését. Az elsődleges a daganat eltávolításán túl fontos a hónalj feltárása, annak eldöntésére, hogy a daganat terjedést mutat-e a nyirokcsomókban. Ma már ez a feltárás jóval kisebb, hiszen a sebész az ún. őrszem nyirokcsomót keresi fel, és ha ez daganatmentes, nincs szükség kiterjesztettebb műtétre – mondja Dr. Dank Magdolna a Semmelweis Egyetem onkoradiológiai Klinika osztályvezető egyetemi docense.

A leggyakrabban előforduló daganat típus a hormon-érzékeny emlőrák, mely többnyire a havi vérzés elmaradása után a menopauzában lévő hölgyeknél jelentkezik. A betegeket kombinált módszerekkel, sebészeti, sugár- és kemoterápiával, valamint hormonkezeléssel gyógyítják. Az évek óta használt tamoxifen hatóanyagú terápiát a betegség diagnosztizálása után kb. 5 évig alkalmazzák, ezen időszakon túl előny már nem igazolódik. Sok esetben a betegek tünetmentességét követő "bűvös" 5 évet vették figyelembe – nem tudatosult a visszaesés lehetősége – és további gyógyszeres kezelés alkalmazását nem tartották szükségesnek. Az újabb adatok arra utalnak, hogy 5 év tamoxifen kezelést követően a kiújulás kockázata még mindig fennáll, függetlenül attól, hogy a korai emlőrák diagnózisának felállításakor a nyirokcsomóban találtak-e daganatsejteket vagy sem. A kiújulás érintheti az emlőt, a mellkasfalat, a nyirokcsomókat, illetve az áttéttel megjelenhet távoli szervekben, mint a tüdőben, májban, csontokban, de akár az agyban is.

Bizonyított, hogy az 5 éves adjuváns tamoxifen kezelést követően a letrozol terápia a kiújulás kockázatát nagymértékben csökkenti. Hazánkban ezt a terápiát 2005 óta széles körben alkalmazzák.

Az orvostudomány fejlődésének eredményeként a tradicionális kezelést korszerűbb terápia (hormonkészítmény) váltotta fel, mely alkalmazásával nemcsak jobb eredmények érhetők el az emlőrák gyógyításában, hanem bebizonyosodott, hogy letrozol kezeléssel a betegség kiújulásának kockázata is jelentősen csökkenthető. Ezt a terápiát 2006 óta már közvetlenül sebészeti beavatkozás után alkalmazhatják, tehát nemcsak 5 év elteltével a tamoxifen kezelést követően. Az eddigi tapasztalatok szerint, ez a készítmény különösen hatásos a daganat kiújulása szempontjából fokozott kockázatú betegcsoportokban, például azoknál, akiknél a diagnózis felállításakor már kialakultak a nyirokcsomó áttétek. Az úgynevezett magas kockázatú csoportoknál ez a gyógyszer csökkenti az áttét kockázatának gyakoriságát.

A mellrákkal kapcsolatosan drámai az előrejelzés: hazánkban majd’ minden nyolcadik leánycsecsemő számíthat arra, hogy valamikor érintett lesz! Magyarországon az emlőrák az összes, nők körében előforduló rákos betegségek 20%-a. Csaknem minden órában megbetegszik, minden 230. percben meghal valaki! Az ezredforduló után évente 7000-7500 új megbetegedés várható, ezért különösen fontos a mellrák rendszeres szűrése és az önvizsgálat. Nagyon gyakori, hogy a hölgyek nem mennek el szűrésre, illetve 2-3 centiméteres nagyságot elért daganattal fordulnak orvoshoz, amikor nem teljes, hanem maximum 90%-os gyógyulás érhető el náluk.

 

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

2018. 10. 19., p – 14:43 | L. TÜNDE

A lányomnak kitapinthatatlan hormonérzékeny melldaganatot (11 mm) diagnosztizáltak. A műtét utáni szövettan is megerősítette a diagnózist, áttétel nincs, a nyirokcsomó is rendben. Október 25-től kezdődik a sugárterápia (15 teljes mellkasra, 5 a műtéti helyre) utána jön a hormonterápia. mikor kaphatja a letrozolt, és nem a tamoxifent. Az orvosok a tamoxifen sok szörnyű mellékhatása ellenére miért ragaszkodnak ehhez a gyógyszerhez, ha van ennél korszerűbb is? Mennyi időtartamú a letrozol alkalmazásával a kezelési idő?

A kezelés időtartama években mérhető, meghatározása szakorvosi kompetencia.