Babahigiénia napról napra – Tisztálkodás, bőrápolás egyszerűen

"A babám bőre kékes-vörös, az orra szortyog, és folyton sír..." Az élet első napjaiban ez teljesen normális jelenség, de higgye el, a baba külseje és viselkedése nagyon hamar meg fog változni! A gondos ápolás csodát tesz. Vannak persze szerencsés természetű újszülöttek, akik kezdettől nyugodtak, kiegyensúlyozottak, sokat alszanak, és azonnal jól szopnak.

Ők nehézségek nélkül váltanak át a méhen belüli gondtalanságból a külvilági életre. Az anyuka az első gyermekével nagy izgalommal, olykor egy kis szorongással érkezik haza. Minden rendben lesz a kicsivel? Megértem majd a jelzéseit? Nincs vele valami baj? Mindent jól csinálok?

Tisztálkodás

Akár a fürdőszobában, akár a szobában fürdet: legyen a hőmérséklet kellemes, olyan, amilyenben egy felnőtt is jól érezné magát meztelenül. Minden eszköz legyen karnyújtásnyira. A testhőmérsékletű vízből kezdetben nem kell sok: az alkarra fektetett, félig ülő helyzetű baba hasa már kint legyen belőle. Először a hátán fektetve, majd hasra fordítva locsolgassa át a fürdővízzel, amelybe az első hetekben minimális mennyiségű babafürdetőt tegyen.

A vékony, érzékeny bababőrnek még nincs szüksége erőteljes tisztításra. A vízzel és egy puha szivaccsal vagy fürdőkesztyűvel a hajas fejbőr is áttörölgethető, babasamponos mosásra az első egy-két hónapban csak a sűrű hajú piciknek van szükségük három-négy naponta. A kezdetben csak két-három perces fürdő után a babáknak is jólesik az előmelegített, nagy törölközőbe, fürdőlepedőbe burkolózni.

A szárazra törlésnél figyeljen a bőr hajlataira: a fül mögötti területre, a nyak és a comb redőire, a hónaljra, a popsira. A hajlatokat (nyakon, fülkagylón, hónaljban, comboknál, popsin) áttörölgetheti babaolajjal vagy tiszta étolajjal. A csecsemők bőre még vékony, keskenyebb a felső szaruréteg, a bőr hajlamos a vízhiányra, s a mélyebb rétegeivel való kapcsolat is lazább. A veríték- és faggyúmirigyek működése még nem tökéletes, ezért is könnyebben kiszárad.

Kényes területek

A babatisztálkodás sajátos részét képezi a köldök, a popsi, a nemi szervek és a körmök ápolása. A köldökzsinór átvágásakor egy körülbelül egy-két centis csonk marad vissza, amely átlagosan hat-tíz nap alatt leszárad, a köldöknyílás így bezáródik. A köldökcsonk ápolására a környéki bőr alkoholos vagy kamillafőzetes letörlését és fertőtlenítő hintőpor használatát ajánljuk: e szereket már az újszülött osztályon vagy hazatérés után felírja a gyermekorvos.

 

forrás: archívum
(Baba Magazin – 0504)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.