A cukorbetegség korunk egyik népbetegsége, a magas vérnyomás és a degeneratív ízületi betegségek mellett – az előrejelzések szerint – a következő évtizedekben Földünkön a leggyakoribb betegségek egyikévé fog válni. A betegek meghatározó többségét, mintegy 95 százalékát az ún. 2-es típusú cukorbetegek alkotják. E korábban időskorinak is nevezett betegség egyik fő jellemzője, hogy a betegek meghatározó többsége esetében a kórkép felnőttkorban kezdődik és a betegség általában sokáig, évtizedeken át nem szorul inzulinkezelésre.
Érdemes megjegyezni azonban, hogy egyre gyakoribb a gyermek- vagy serdülőkorban felszínre kerülő 2-es típusú cukorbetegség. Az elmúlt években megjelent, nagy betegszámot felölelő vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a 2-es típusú cukorbetegség prognózisa ugyanolyan kedvezőtlen, mint a szívinfarktusé.
Az infarktus – sok egyéb jellemzője mellett – látványos betegség, a beteget rohamkocsi szállítja az intenzív osztályra, a betegben a kórkép súlyossága egyértelműen tudatosul. Így nagyobb az esély arra, hogy a továbbiakban megfogadja az orvosi tanácsokat, betartsa a diétát. Ugyanakkor a "néma gyilkosnak" is nevezett 2-es típusú cukorbetegség mind a klinikai diagnózist megelőző többéves periódusban, mind pedig a diabétesz diagnózisát követő hosszú éveken át – az esetek többségében – teljesen tünetmentes, így gyakran sem az orvosok, sem a betegek nem fordítanak rá kellő figyelmet.
A cukorbetegek meghatározó többsége, mintegy 80 százaléka keringési betegségben hal meg, ezen belül kb. 75 százalékuk koszorúsér-betegség, 25 százalékuk agyi érbetegség és alsóvégtagi verőérbetegség következtében. A 2-es típusú diabéteszt napjainkban jogosan tartjuk valójában kardiológiai betegségnek.
A betegek életkilátásait meghatározó módon a szív- és érrendszeri szövődmények határozzák meg, ezek előfordulása és prognózisa egyaránt összefüggést mutat a vércukorszint alakulásával. Számos nagy, sok ezer beteg hosszú távú megfigyelését felölelő nemzetközi vizsgálat bizonyította, hogy a cukorbetegek esetében a meghatározó keringési szövődmények előfordulásának és a halálozásnak egyaránt érzékenyebb előrejelzője a vércukor étkezést követő emelkedése. Úgy tűnik, az éhgyomri vércukorszint emelkedése kisebb jelentőséggel bír.
Voltaképpen a tudományos megfigyelések megerősítik gyakorlati klinikai tapasztalatainkat. A betegek esetében a reggeli vérvétel éhgyomorra történik, ezt követően a beteg reggelizik, és általában a kapott orvosi javaslatnak megfelelően két és fél óránként étkezik. Valójában tehát a nap során soha többé nem lesz üres a gyomra. Ily módon logikusnak tűnik, hogy az éhgyomri vércukor-emelkedés mértéke prognosztikailag kisebb jelentőséggel bír és sokkal inkább az határozza meg a szövődmények kialakulását, hogy milyen mértékű az étkezést követő vércukor-emelkedés.
Az étkezést követő kóros mértékű vércukor-emelkedés gyógyszeresen befolyásolható. A hazánkban 10 éve forgalomban levő acarbose a vékonybélben enzimgátlás révén lassítja a szénhidrátok lebomlását. A legfontosabb következmény a szénhidrátok elhúzódó felszívódása, a fő hatás ennek megfelelően az étkezést követő vércukorszint-emelkedés csökkentése. Ennek következtében a vércukorszint ingadozásai csökkennek, a görbe egyenletesebbé válik. A szénhidrát-anyagcserére gyakorolt tartósan kedvező hatást tükrözi a HbA1c szint csökkenése. Lényeges a zsírparaméterekre kifejtett hatás is: az acarbose adását a cukorbetegekben általában kórosan emelkedett értékek (koleszterin, LDL-koleszterin és triglicerid szint) csökkenése kíséri.
A diabéteszszövődmények kialakulásának kórfolyamata napjainkban sem egyértelműen tisztázott. Egyre több adat bizonyítja a véralvadásban bekövetkező változások kóroki szerepét; a cukorbetegség valójában fokozott vérrögképződés veszélyével járó állapotnak felel meg. A véralvadási paraméterek aktivációja összefügg az étkezést követő vércukor-emelkedés mértékével, és e változások egy átlagos étkezést követően is létrejönnek.
Igazolták, hogy acarbose hatására – az étkezést követő vércukor-emelkedés mérséklésével párhuzamosan – csökken a véralvadási rendszer kóros mértékű aktivációja is, ily módon e gyógyszer szerepet játszhat a diabéteszes érszövődmények progressziójának lassításában is.
Bizonyítást nyert, hogy az acarbose alkalmas a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának megelőzésére, illetve késleltetésére is. Csökkent glukóztoleranciában szenvedő betegekkel (erre az állapotra normális vércukorérték mellett az étkezést követő vércukorszint-emelkedés és fokozott kardiovaszkuláris veszélyeztetettség a jellemző) Kanadában és Nyugat-Európa 8 országában végzett, több mint 3 éven át tartó tanulmányban igazolták, hogy az acarbose kezelésben részesülők esetében a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata 36 százalékkal csökkent.
Talán ennél is fontosabb, hogy az étkezést követő vércukoremelkedés mérséklése révén – ugyanezen vizsgálat szerint – 49 százalékkal csökkent a keringési események száma, 91 százalékkal csökkent a szívinfarktus kockázata, és az acarbose-zal kezeltek körében 34 százalékkal csökkent az újonnan észlelt hypertonia kialakulása is.
Dr. Kempler Péter
egyetemi tanár
Semmelweis Egyetem
forrás: archívum
(Patika Tükör – 030801)
