Speciális illat tesz egyeseket „szúnyogmágnessé”

A bőr speciális illata tesz egyes embereket „szúnyogmágnessé”, és ez a tulajdonság évek alatt sem változik – állapította meg egy új amerikai kutatás.

„Ha bizonyos vegyi anyagok nagy mennyiségben fordulnak elő egy ember bőrén, akkor ő lesz az, akiből a piknik alatt a legtöbbet lakmároznak a szúnyogok” – idézte a The Guardian online kiadása Leslie Vosshallt, a New York-i Rockefeller Egyetem neurobiológusát, a Cell tudományos lap friss számában megjelent tanulmány egyik szerzőjét.

A kutatók olyan kísérletet terveztek, amelyben egyes emberek illatát vetették össze. Arra kértek 64 önéntest az egyetemről és a környékről, hogy alkarjukon viseljenek nejlonharisnyát, ami átveszi a bőrük szagát. A harisnyákat egy hosszú cső végén egyesével csapdákba helyezték, ezután több tucat szúnyogot engedtek rájuk.

„A rovarok a legvonzóbb szagú emberek mintája körül zsongtak, ez azonnal egyértelmű lett” – magyarázta Maria Elena De Obaldia, a tanulmány másik szerzője. A mintákat ezután „körmérkőzéseken” versenyeztették, míg kiderült, hogy a győztes illat nagyjából százszor vonzóbb volt a szúnyogoknak, mint az utolsó helyezett.

A kutatók az egyiptomi csípőszúnyogot (Aedes aegypti) használták a kísérlethez, ez a faj terjeszti többek között a sárgalázat, a Zika- és a Dengue-lázat.

Ugyanazokat az embereket több éven át vizsgálták, a különbségek megmaradtak. Matt DeGennaro, a Floridai Nemzetközi Egyetem tudósának magyarázata szerint a szúnyogok kedvenceinek bőrén egyes savak nagyobb arányban fordulnak elő, mint másokén. Ezek a molekulák a bőr természetes hidratálásában vesznek rész, az emberek különböző arányban termelik őket. A bőrön élő egészséges baktériumok ezeket megeszik, így állítják elő a bőr illatprofiljának egy részét.

A kutatás segíthet új módszereket találni, melyekkel távol tarthatók a szúnyogok. Talán lehetséges, hogy a bőrbaktériumok befolyásolhatók, és az ember vonzó illatán lehet változtatni – vélte Jeff Riffell, a Washingtoni Egyetem neurobiológusa.

 

(MTI)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.