Gyógyszerellátás – átfogó informatikai fejlesztés a láthatáron


421
Gyógyszerek

Az EKOP-2.3.7 projektet az OEP 2013-ban indította el, amelynek célja az egészségügyi ellátás ügyfélkapcsolatainak megújítása. A megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően csökken az egészségügyi szolgáltatók adminisztratív leterheltsége, valamint átláthatóbbá és ellenőrizhetővé válnak az ellátásra vonatkozó adatok.

A projekt keretében az OEP szakértői konzultációt tartottak, hogy megismertessék az új elszámolási rendszerhez történő kapcsolódás lehetőségeit a hazai gyógyszertárak, gyógyászati segédeszköz forgalmazók és gyógyfürdők informatikáért felelős munkatársaival, valamint az orvosi vényíró szoftverek fejlesztőivel, így meggyorsítva és megkönnyítve a rendszer bevezetését.

Az EKOP-2.3.7 projekt keretében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) – a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Nemzeti Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. közreműködésével – az elmúlt évek egyik legjelentősebb komplex egészségügyi informatikai fejlesztését valósítja meg. A nyolc részterületen megvalósuló fejlesztés célja, hogy a gyorsabb, átláthatóbb ügyintézésnek köszönhetően magasabb színvonalú kapcsolat alakuljon ki az OEP és ügyfelei (egészségügyi intézmények, gyógyszertárak, háziorvosok, betegek stb.) között.

A rendszerfejlesztés érinti a gyógyszertári, gyógyászati segédeszköz forgalmazói, gyógyfürdő rendszerek kapcsolódásait is, különösen a vények ellenőrzésére, az elszámolások teljesítésére, valamint az ellenőrzések támogatására vonatkozóan. Ennek megfelelően az Ártámogatás jelentés-elszámoló rendszerének megújításáról 2015. május 19-én az OEP szakértői informatikai konzultációt tartottak.

A rendezvényen, amelynek célja az új elszámolási rendszer külsős fejlesztőknek szánt dokumentációjának bemutatása, az elszámolói szoftverek tesztelésének és minősítésének, valamint az új elszámolórendszer bevezetésének előkészítése volt, a Magyar Gyógyszerészi Kamara mellett több gyógyszertári, gyógyászati segédeszköz forgalmazói és gyógyfürdői elszámoló rendszer, valamint az orvosi vényíró szoftverek fejlesztői képviseltették magukat. A két szakembergárda egyeztetése egyedülálló kezdeményezés az iparágban, hiszen így a jövőbeli felhasználók közvetlenül az OEP fejlesztőivel oszthatták meg szakmai észrevételeiket, és közösen dolgozhatták ki a bevezetés, a teszt és az éles üzembe állítás ütemezését is.

A projekt keretében létrejövő fejlesztéseknek köszönhetően a vényelszámolás, a vényelszámolást támogató valamennyi folyamat egy integrált rendszerben valósul meg, továbbá az elszámolási rendszer fel lesz készítve arra, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által megvalósított TIOP-2.3.1 projekt e-Recept funkcionalitásához kapcsolódni tudjon. Ennek első lépéseként a gyógyszertáraknak lehetőségük lesz a gyógyszerkiadás pillanatában kapcsolatot kialakítani az OEP rendszerével, és előzetesen ellenőrizni a vények megfelelőségét valamennyi beteg esetében.

A rendszer működését biztosító új informatikai infrastruktúra már a jövőnek szól: az OEP az EKOP-2.3.7 projekt keretében tervezett fejlesztésekkel az elszámolási rendszer regiszterekkel történő későbbi bővíthetőségének megteremtését, valamint a tervek szerint 2018-tól bevezetésre kerülő, a vényelszámolás során történő egyedi gyógyszerazonosítók felhasználásának lehetőségét is biztosítani kívánja.
A projekt várhatóan 2015. szeptember 30-án zárul.

 

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
To prevent automated spam submissions leave this field empty.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×