Koronavírus – Isten elfoglalt


Friedrich Nietzsche

Adott egy többgyermekes, diplomás házaspár, ahol az anya már megérezte és megértette a jelentőségét a maszk viselésének.

Gyermekei győzködése a védőeszköz használatát illetően a családapa maszkot elutasító hozzáállásán kap gellert.

Gondolkodóba ejtett, hogy vajon mi lehet a háttérben. A vallásgyakorló apa – hitbéli meggyőződéséből fakadóan – úgy vélheti, őt nem érheti baj, ahogy családját sem, de ha mégis, az minden bizonnyal megfelel a felsőbb szándéknak. Sosem láttam rajta maszkot, de ez nem vírustagadás, inkább a "legyen meg a te akaratod" fatalista színezetű értelmezése.

A vírustagadásnál azonban nem kevésbé veszélyes, mivel az ilyen meggondolással élők felmentve, sőt felkenve érzik magukat, mondhat bárki bármit. Ha tudatában is vannak, a legkevésbé sem zavarja őket, hogy vírusgazdák és -terjesztők lehetnek. Így lesznek ők a kórokozó szövetségesei.

A magára vigyázó anya és két alig kimozduló nagykorú gyermeke a közelmúltban koronavírus beteg lett. A maszkot nyűgnek tartó és leginkább mellőző "vagányak" – ahogy az anya korábban tartotta róluk –, azaz a harmadik gyerek, valamint az apa nem betegedtek meg.

Tanúja lehettem az apa karantént lezáró első lépcsőházi lépéseinek – ment intézni ügyeit, beszélni másokkal. Csak ahogy szokta, maszk nélkül. Teszt nélkül. Józan belátás nélkül, miközben felesége még beteg volt.

Elképzelhető, hogy a szóbanforgó apa már átesett a betegségen. Az sem lehetetlen, hogy csak ezután kapja el. A legnagyobb valószínűsége azonban annak van, hogy ő maga fertőzhette meg családtagjait, hite próbakövével terjesztve a vírust otthonában és azon kívül. Megdöbbentő, hogy nem a gondoskodást, hanem egyfajta hiúságot legyezgető kiválasztottság-érzést látni ezen az emberen.

Felelősségünk tudatában követnünk kell az írott és íratlan, a tudomány és a józan ész által diktált szabályokat családunk, embertársaink érdekében. A koronavírust ugyanis nem szerencsés elkapni. Tünetek nélkül sem. Utóhatásait, a betegség kiállása utáni késői szövődmények kockázatát sem tudjuk még felmérni.

Ezért kell védekeznünk ellene, szívünkön viselni mások biztonságát, megtenni mindent, ami csak hatalmunkban áll. Emberéletek, sorsok múlhatnak rajta.

Sokan ismerik Friedrich Nietzsche elhíresült kijelentését, miszerint Isten halott. Szó sincs róla. Isten elfoglalt. Így kérni vagy várni tőle akkor szabad, csakis akkor, ha már megtettük a magunkét.

 

Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
To prevent automated spam submissions leave this field empty.
Kép CAPTCHA
Kérjük, írja be a képen látható karaktereket, ügyelve a kis- és nagybetűkre.

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk. További információ.×