A népesség mind nagyobb százaléka ismeri már, melyek az allergia jellemző tünetei, s tudja azt is, hogy számára melyik növény virágpora igazán veszélyes. A virágpor- allergiákat jó néhány, kisebb vagy még inkább nagyobb egyedszámban élő, lágyszárú vagy fás növény okozhatja. Ismerkedjünk meg néhány ilyen fajjal.
A nyír (tudományos néven: Betula pendula) lombhullató fafajunk, melynek kérge sima, ezüstösen fehér, szürkésfehér keresztcsíkokban hámlik le. A levelek leginkább oválisak, háromszögletűek, rombusz alakúak, hosszú nyéllel, a levélszél kétszeresen fogazott, fűrészes. A fa porzós barkái 3-6 cm-esek, először barnásak, majd felpattanva sárgásak. A termős barkák a megporzást követően lefelé fordulnak.
A nyír kedveli a savanyú talajokat, és a fényt. Európa északi, nyugati területein gyakori, jól tűri a szélsőséges éghajlati viszonyokat is. Hazánkban nagyobb, összefüggő nyíresek nincsenek, de gyakori fajként láthatjuk vágásterületeken, erdők szélén, láperdőkben, illetve kertjeink, parkjaink faegyütteseiben. Virágpora allergén hatású.
A lósóska (sóska) fajok gyakori lágyszárú növényeink közé tartoznak. A lósóskák nemzetsége (Rumex fajok) jól fejlett gyöktörzzsel rendelkeznek. A juhsóska (Rumex acetosella) 25-30 cm-es gyomnövény, pirosas szárral, a levélnyelek tövénél igen jellegzetes fehér levélkürtővel. Levelei kicsik, dárdásak, lándzsásak vagy szálasak. Virágai a szár tetején ülnek, a növény kétlaki. Termése makkocska, s leginkább száraz, homokos réteken, és gyengébb, savanyú talajokon fordul elő.
Rokon faja a mezei sóska (Rumex acetosa), melynek levelei nagyobbak, a levél válla nyíl alakú, s nedves, nyirkos rétek tömeges, állományalkotó faja. Mindkét növényfaj (de hasonlóak a nemzetség többi fajai is) mérgező növényeknek is számítanak, jelentős oxaláttartalmuk miatt. (Ennek hatása állatoknál jelentkezhet veseelfajulást, továbbá étvágytalanságot, nyálzást, gyomor-, bélgyulladást okozva.) A kerti sóska fogyasztása hasonló problémák miatt nem tanácsos veseproblémákkal bajlódók esetében! A Rumex fajok mindegyike nagy mennyiségű virágport termel, s ezzel jelentősen hozzájárulhat az allergiás tünetek fokozódásához.
A parlagfű (tudományos néven: Ambrosia artemisiifolia) hihetetlen agresszív, fészkesvirágzatú gyomfajunk. Egyéves, ágas, szárnyalt levelű növény, amely Észak-Amerikából származik, s az elmúlt évtizedek során nyomon követhető sebességgel terjedt hazánkban, s jutott - a gyomfelmérések adatai alapján - igen előkelő helyre. (1922-ben jelent meg az ország délnyugati részén, a nyolcvanas évekre hazánk minden részén igen elterjedt).
Gyomtársulásokban, parlagokon, utak szélén, településeink környékén, illetve ezeken belül is egyre terjed. Igénytelen, hatalmas mennyiségű virágport termelő növény, mely az allergiás panaszokat okozó társai között az első helyen áll (becslések szerint az Egyesült Államok levegőjébe akár egymillió tonna parlagfűpollen is kerülhet). Virágzási ideje nyár közepén, nyár végén kezdődik, s jószerével csak a késő őszi, hideg időszak vet véget e szakasznak. A növényt - helytelenül! - vadkendernek is nevezik, bár az egy valóban létező, másik növény (a kender - Cannabis sativa) elvadult formája.
A parlagfű pollentermelése csak úgy csökkenthető, ha minden lehetséges módon korlátozni igyekszünk fejlődésmenetét, s még virágzás előtt levágjuk vagy kiirtjuk. Az elhanyagolt gyomterületek, közterületi parlagok felszámolása tehát nemcsak a település rendezettségéhez vezet, hanem egyre több ember allergiás tüneteit is enyhíti. Azon elképzelés, mely szerint bízzuk legelő állatainkra a növény ritkítását, nem reálisak, hiszen például a birkák csak akkor fogyasztanak parlagfüvet, ha szinte semmilyen más növényi táplálék nem áll rendelkezésre.
A parlagfű pollentámadásának mechanizmusa nagyjából már ismert. Immunrendszerünk bizonyos típusú sejtjei (az ún. B sejtek) az idegen anyagokkal szemben védekezni képes antitesteket termelnek. Ezek egyik csoportját alkotják az immunglobulin E-molekulák (IgE), melyek például a nyálkahártya (orr, légzőszervrendszer) bizonyos sejtjein is megtalálhatók.
Amikor a pollenszemből kiszabadulnak egyes fehérjék és kapcsolódnak az IgE-molekulákhoz, a sejtekben lévő kémiai anyagok sora szabadul ki, méghozzá igen hirtelen. A heves allergiás tüneteket (tüsszentés, orrfolyás stb.) ezen anyagok (hisztamin, prosztaglandin stb.) okozzák. Bár a növényvilágban nem túl sok az allergén növények száma, s szerencsére népességünknek is csak egy (bár növekvő) része érzékeny ezekre, egyre inkább oda kell figyelnünk tüsszentő-köhögő embertársainkra.
Dr. Vetter János
egyetemi tanár
forrás: archívum
(Patika Tükör – 000701)
