Mindennapi lábhigiénia

Lábunk a legjobban igénybe vett testrészeink egyike. Kimutatták, hogy egy tevékeny ember születéstől haláláig olyan sokat járkál, hogy ezzel hétszer kerülhetné meg az Egyenlítőt. Ehhez a terheléshez egészséges lábakra van szükség, de az is érthető, hogy éppen emiatt lábakkal kapcsolatban sokféle probléma merülhet fel.

A fiatalok között a leggyakoribb probléma a túlzott izzadás. Nem véletlen, hogy ez a terület nedvesedik legjobban, hiszen itt helyezkednek el legsűrűbben azok a verejtékmirigyek, melyek közvetlenül a bőr felszínére nyílnak. Serdülő és fiatal felnőtt korban a hormonális változások hatására a verejtékmirigyek működése fokozódik, és ha ehhez még a meleg, rosszul szellőző műszálas zoknik és műanyag edzőcipők hatása is hozzájárul, az érintetteknek sok kellemetlenséggel kell számolni.

Az izzadás, a meleg, nedves, sötét közeg jó táptalaja a kórokozók, elsősorban a gombák megtelepedésének.

A gombák jelenlétét – a fertőződés után közvetlenül – elsőként a bőr viszketése jelzi, amit bőrpír követ. Később a viszketést hámlás vagy apró hólyagok megjelenése követi.

A hólyagok gyakran körkörösen helyezkednek el. A kör alakú, gyulladt elváltozás – hosszabb fennállás után – középső részén látszólag gyógyul, a széli részén pedig terjed. Kezeletlenül nagy területeken is kialakulhatnak összefolyó, gombás foltok. A bőrről a gombásodás átterjedhet a körmökre is: a magyar lakosság legalább 10 százaléka szenved a körömgombásodás tüneteitől.

Melyek ezek a tünetek?

A körömlemez megvastagodik, a köröm töredezetté válik, a körömlemez alól sárgás szarumassza kaparható ki. Eleinte csak egy körmön, annak is csak a széli részén észlelünk elszíneződést, majd megvastagodást, később a gomba megbetegíti az egész körömlemezt, illetve a szomszédos körmökre is átterjedhet.

A körmöt fonalas, sarjadzó és penészgomba egyaránt megbetegítheti. A fonalas gombák által okozott fertőzés általában a szabad szél felől kezdődik, a sarjadzógomba inkább a körömágy felől támad. Egyes betegségek, például a cukorbetegség vagy az immunrendszer gyengeségét okozó egyéb állapotok hajlamosítanak gombásodásra, de gyakrabban fertőződnek a sportolók is – nemcsak a vizes sportokat űzők, hanem azok is, akik más sportágakban versenyeznek, és a közös zuhanyzókban fertőződnek.

A gombásodás kezelése kis felületre terjedő, csak a bőrön jelenlévő tünetek esetében lokálisan használható oldatokkal, krémekkel is lehetséges. Ha azonban makacs, nagy területre terjedő, vagy a körömlemez nagy részét is érintő betegségről van szó, nem elegendő a külsőleg alkalmazott kezelés, hanem szájon át szedhető, orvos által felírt gyógyszerre van szükség.

Nemcsak a gombásodás okozhat kellemetlenséget a körmökön, illetve a körmöket körülvevő szövetekben. Gyakori probléma a benőtt köröm, amely általában helytelen pedikűrözési technika miatt alakul ki.

Ha a köröm hegyes vége nyomja a bőrt, ott sérülést okoz. Ezen a sérülésen kórokozók hatolhatnak be, és gennyes fertőzést hozhatnak létre. Hosszabb fennállás után a gyulladás krónikussá válik, a köröm mellett pedig „vadhús” képződik. Ez olyan méreteket is ölthet, hogy a rendes cipő viselését is akadályozhatja. Megoldása a gyulladás kezelése után általában sebészi, de az enyhébb esetek vértelenül is kezelhetők.

Ahhoz, hogy lábunk egészségét megőrizzük, érdemes hangsúlyt fektetni a betegségek megelőzésére.

„Lábravaló” tanácsok

  • Lábbelink legyen elég bő, ne nyomja a körmöket. Lehetőleg bőrből készüljön, nyáron pedig legyen nyitott.
  • Viseljünk pamutból vagy cérnából készült zoknit.
  • Manikűrözéskor vágjuk helyes technikával a körmöket, ne okozzunk sérülést.
  • Uszodában, közös zuhanyzóban hordjunk papucsot.
  • Otthon se használjuk más papucsát, törülközőjét.
  • A bőrt, különösen a lábujjak közét, töröljük mindig szárazra.

 

Dr. Vass Ilona

forrás: archívum
(Patika Tükör – 060505)

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.