A kényszerbetegség

Az agy, illetve tekervényeinek illusztrációja.
Kényszerbetegség esetén jellemző aktivitást mutató agykérgi területek (illusztráció; forrás: scientificanimations.com, liszensz: CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

A kiszámíthatóság nagyban hozzásegíti az embert, hogy jól érezze magát a világban, úgy érezze, minden a helyén van, "klappolnak a dolgok".

Minél magasabb fokú az az érzés, hogy én magam kontrollálom a történéseket, életem eseményeit, annál magasabbra emelkedhet önbecsülésem, önbizalmam, produktivitásom. Ezzel szemben, ha úgy érzem, kicsúszott a kezemből az irányítás, komfortérzetem lecsökken, s nem érzem jól magam a bőrömben.

Olvasói kérdés:

"Észrevettem, hogy 11 éves kislányom az utóbbi időben, naponta több alkalommal, hosszabb időt tölt a fürdőszobában. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy úgy érzi, sokszor meg kell mosnia a kezét, mert nem elég tiszta, s ha ezt megteszi, nem történhet semmi rossz vele. Olvastam, hallottam már az úgynevezett kényszerbetegségről. Nem tudom, hogy ez annak számít-e. Mit tehetnék?"

A szorongást, a kiszolgáltatottság érzését, a feszültséget növeli, ha a világ körülöttem kusza, bizonytalan, kaotikus, ha úgy érzem, nem tudom felvenni a ritmust, a felgyorsult tempót. Ilyenkor az ember hajlamos kapaszkodókat keresni, beindulnak védekezőmechanizmusai, amelyek arra szolgálnak, hogy valamelyest helyreállítsák a lelki komfortérzetet.

Az efféle kapaszkodók többfélék lehetnek: például a különféle vallási, törvényes előírások betartása, az ünnepek szertartásos megülése, a tradíciókhoz való visszatérés, szokásszerű cselekvések felerősödése, stb. Ami közös bennük, az az, hogy alkalmazásuk, gyakorlásuk egyfajta védettséget nyújt.

Az ilyen cselekvések közül számos olyan akad, amely teljességgel racionális, praktikus: például azon törvények, előírások betartása, amelyek védelmet nyújtanak a betegségekkel szemben, vagy akár a tisztálkodási szokásaink.

Az az érzés, hogy ha véghezviszek bizonyos cselekvéseket, akkor nem történhet bajom, mélyen gyökerezik a kultúránkban. Nem csupán kulturális, vallási szokások említhetők itt meg, de saját életünkben is megtaláljuk – főként a gyermeki gondolkodásban – az efféle cselekvéseket, néha jóval kevéssé racionális formában. Mint gyönyörű verséből tudjuk, Radnóti Miklós például egy kőre lépett azokon a napokon, amikor nem akart felelni az iskolában.

Az ilyen feszültségoldó cselekedetek mindannyiunknál "énvédő" mechanizmusként működnek. Fogódzót adnak és reményt nyújtanak arra, hogy általuk elkerülhetjük bizonyos kellemetlen események bekövetkeztét. Ezen cselekedetek, cselekedet-sorok időnként egészen irracionális formát is ölthetnek.

Honnan, mikortól számít betegségnek egy efféle védekező cselekedet? Mit tehet a szülő, ha gyermekén észreveszi e rituálék meglétét? Melyik az a pont, amikor már szakemberhez kell fordulnia?

Mivel ezek a cselekedetek gyakran szorongásra, belső feszültségre utalnak, érdemes feltárni a hátterüket, kiváltó okaikat. Fel kell deríteni, hogy a szülők, az iskola elvárásai mennyire vannak szinkronban a gyermek képességeivel, személyiségével. Gyakori eset, hogy a túlzott elvárások, a maximalista környezet váltja ki a gyermekből ezeket a védekező reakciókat.

Fontos annak is utánajárni, mennyi ideje állnak fenn ezek a rituálék. Ez azért is érdekes, mivel gyermekkorban – még egészséges személyiségű kisgyermekek esetében is – kialakulhatnak időnként bizonyos hasonló cselekedetsorok.

További fontos szempontot jelent, hogy a rituálék mennyi időt vesznek el az őket gyakorló személy életéből, nehezítik-e mindennapos életvitelét, befolyásolják-e életmódját.

A feszültség, a szorongás hátterét meghitt beszélgetések során lehet tisztázni, ezért mindenképpen azt javaslom, igyekezzenek alkalmat teremteni ilyen nyílt, őszinte, elfogadó légkörű beszélgetésekre.

Az olvasó kérdésére válaszolva azt mondhatom, ajánlatos szakemberhez fordulni, ha a feszültség hátterét nem sikerül megnyugtatóan feltárni, ha a rituálék huzamosabb ideje fennállnak, befolyásolják gyermeke életvitelét, időrablóak, akadályozzák a család mindennapos életét.

A kényszergondolat vagy cselekvés orvosi kritériumai

Kényszergondolat megállapításához az alábbi négy pont együttes teljesülése szükséges:

  • VisszatĂ©rĹ‘ Ă©s tartĂłs gondolatok, kĂ©sztetĂ©sek, amelyeket a szemĂ©ly idĹ‘nkĂ©nt annyira kĂ©nyszerűnek Ă©s alkalmatlannak Ă©l meg, hogy az Ă©szrevehetĹ‘ szorongást vagy szenvedĂ©st okoz.
  • A gondolatok, kĂ©sztetĂ©sek nem egyszerűen az Ă©let reális problĂ©máival kapcsolatos tĂşlzott aggodalmak megnyilvánulásai.
  • A szemĂ©ly igyekszik ezeket a gondolatokat, kĂ©sztetĂ©seket vagy kĂ©pzeteket elnyomni.
  • A szemĂ©ly felismeri, hogy a kĂ©sztetĂ©sek vagy kĂ©pzetek saját pszichĂ©jĂ©nek termĂ©kei.

Kényszercselekvés megállapításához az alábbiak megléte szükséges:

  • RepetitĂ­v magatartásformák vagy gondolati folyamatok, amelyeket mereven alkalmazott szabályok szerint vĂ©gez.
  • CĂ©lja a szenvedĂ©s megelĹ‘zĂ©se, csökkentĂ©se, vagy valamilyen rettegett esemĂ©ny bekövetkezĂ©sĂ©nek elhárĂ­tása.
  • Lefolyásának bizonyos pontján a szemĂ©ly felismeri, hogy a kĂ©nyszerek tĂşlzottak vagy Ă©sszerűtlenek (gyermekekre nem jellemzĹ‘).
  • A kĂ©nyszerek Ă©szrevehetĹ‘ szenvedĂ©st okoznak, idĹ‘igĂ©nyesek, kihatnak a szokványos napi tevĂ©kenysĂ©gre.
  • A zavar nem tulajdonĂ­thatĂł valamely szervezetbe juttatott szernek.

 

Dr. PiczkĂł Katalin

forrás: archívum
(Patika Tükör – 030604)

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölĹ‘k használata nem megengedett.
  • A webcĂ­mek Ă©s e-mail cĂ­mek automatikusan kattinthatĂł hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat Ă©s bekezdĂ©seket a rendszer automatikusan felismeri.