A kényszerbetegség

A kiszámíthatóság nagyban hozzásegíti az embert, hogy jól érezze magát a világban, úgy érezze, minden a helyén van, "klappolnak a dolgok".

Minél magasabb fokú az az érzés, hogy én magam kontrollálom a történéseket, életem eseményeit, annál magasabbra emelkedhet önbecsülésem, önbizalmam, produktivitásom. Ezzel szemben, ha úgy érzem, kicsúszott a kezemből az irányítás, komfortérzetem lecsökken, s nem érzem jól magam a bőrömben.

Olvasói kérdés:

"Észrevettem, hogy 11 éves kislányom az utóbbi időben, naponta több alkalommal, hosszabb időt tölt a fürdőszobában. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy úgy érzi, sokszor meg kell mosnia a kezét, mert nem elég tiszta, s ha ezt megteszi, nem történhet semmi rossz vele. Olvastam, hallottam már az úgynevezett kényszerbetegségről. Nem tudom, hogy ez annak számít-e. Mit tehetnék?"

A szorongást, a kiszolgáltatottság érzését, a feszültséget növeli, ha a világ körülöttem kusza, bizonytalan, kaotikus, ha úgy érzem, nem tudom felvenni a ritmust, a felgyorsult tempót. Ilyenkor az ember hajlamos kapaszkodókat keresni, beindulnak védekezőmechanizmusai, amelyek arra szolgálnak, hogy valamelyest helyreállítsák a lelki komfortérzetet.

Az efféle kapaszkodók többfélék lehetnek: például a különféle vallási, törvényes előírások betartása, az ünnepek szertartásos megülése, a tradíciókhoz való visszatérés, szokásszerű cselekvések felerősödése, stb. Ami közös bennük, az az, hogy alkalmazásuk, gyakorlásuk egyfajta védettséget nyújt.

Az ilyen cselekvések közül számos olyan akad, amely teljességgel racionális, praktikus: például azon törvények, előírások betartása, amelyek védelmet nyújtanak a betegségekkel szemben, vagy akár a tisztálkodási szokásaink.

Az az érzés, hogy ha véghezviszek bizonyos cselekvéseket, akkor nem történhet bajom, mélyen gyökerezik a kultúránkban. Nem csupán kulturális, vallási szokások említhetők itt meg, de saját életünkben is megtaláljuk – főként a gyermeki gondolkodásban – az efféle cselekvéseket, néha jóval kevéssé racionális formában. Mint gyönyörű verséből tudjuk, Radnóti Miklós például egy kőre lépett azokon a napokon, amikor nem akart felelni az iskolában.

Az ilyen feszültségoldó cselekedetek mindannyiunknál "énvédő" mechanizmusként működnek. Fogódzót adnak és reményt nyújtanak arra, hogy általuk elkerülhetjük bizonyos kellemetlen események bekövetkeztét. Ezen cselekedetek, cselekedet-sorok időnként egészen irracionális formát is ölthetnek.

Honnan, mikortól számít betegségnek egy efféle védekező cselekedet? Mit tehet a szülő, ha gyermekén észreveszi e rituálék meglétét? Melyik az a pont, amikor már szakemberhez kell fordulnia?

Mivel ezek a cselekedetek gyakran szorongásra, belső feszültségre utalnak, érdemes feltárni a hátterüket, kiváltó okaikat. Fel kell deríteni, hogy a szülők, az iskola elvárásai mennyire vannak szinkronban a gyermek képességeivel, személyiségével. Gyakori eset, hogy a túlzott elvárások, a maximalista környezet váltja ki a gyermekből ezeket a védekező reakciókat.

Fontos annak is utánajárni, mennyi ideje állnak fenn ezek a rituálék. Ez azért is érdekes, mivel gyermekkorban – még egészséges személyiségű kisgyermekek esetében is – kialakulhatnak időnként bizonyos hasonló cselekedetsorok.

További fontos szempontot jelent, hogy a rituálék mennyi időt vesznek el az őket gyakorló személy életéből, nehezítik-e mindennapos életvitelét, befolyásolják-e életmódját.

A feszültség, a szorongás hátterét meghitt beszélgetések során lehet tisztázni, ezért mindenképpen azt javaslom, igyekezzenek alkalmat teremteni ilyen nyílt, őszinte, elfogadó légkörű beszélgetésekre.

Az olvasó kérdésére válaszolva azt mondhatom, ajánlatos szakemberhez fordulni, ha a feszültség hátterét nem sikerül megnyugtatóan feltárni, ha a rituálék huzamosabb ideje fennállnak, befolyásolják gyermeke életvitelét, időrablóak, akadályozzák a család mindennapos életét.

A kényszergondolat vagy cselekvés orvosi kritériumai

Kényszergondolat megállapításához az alábbi négy pont együttes teljesülése szükséges:

Visszatérő és tartós gondolatok, késztetések, amelyeket a személy időnként annyira kényszerűnek és alkalmatlannak él meg, hogy az észrevehető szorongást vagy szenvedést okoz.
A gondolatok, késztetések nem egyszerűen az élet reális problémáival kapcsolatos túlzott aggodalmak megnyilvánulásai.
A személy igyekszik ezeket a gondolatokat, késztetéseket vagy képzeteket elnyomni.
A személy felismeri, hogy a késztetések vagy képzetek saját pszichéjének termékei.

Kényszercselekvés megállapításához az alábbiak megléte szükséges:

Repetitív magatartásformák vagy gondolati folyamatok, amelyeket mereven alkalmazott szabályok szerint végez.
Célja a szenvedés megelőzése, csökkentése, vagy valamilyen rettegett esemény bekövetkezésének elhárítása.
Lefolyásának bizonyos pontján a személy felismeri, hogy a kényszerek túlzottak vagy ésszerűtlenek (gyermekekre nem jellemző).
A kényszerek észrevehető szenvedést okoznak, időigényesek, kihatnak a szokványos napi tevékenységre.
A zavar nem tulajdonítható valamely szervezetbe juttatott szernek.

Dr. Piczkó Katalin

forrás: archívum
(Patika Tükör – 030604)

Közzétéve: 2016. 04. 06. 00:28