A kényszerbetegség

Levelek és válaszok

Tisztelt Szerkesztőség!

Észrevettem, hogy 11 éves kislányom az utóbbi időben, naponta több alkalommal, hosszabb időt tölt a fürdőszobában. Beszélgetésünkkor elmondta, hogy úgy érzi, sokszor meg kell mosnia a kezét, mert nem elég tiszta, s ha ezt megteszi, nem történhet semmi rossz vele.
Olvastam, hallottam már az úgynevezett kényszerbetegségről. Nem tudom, hogy ez annak számít-e.
Mit tehetnék?

Kedves Olvasónk!

A kiszámíthatóság nagyban hozzásegíti az embert, hogy jól érezze magát a világban, úgy érezze, minden a helyén van, "klappolnak a dolgok". Minél magasabb fokú az az érzés, hogy én ma-gam kontrollálom a történéseket, életem eseményeit, annál magasabbra emelkedhet önbecsülésem, önbizalmam, produktivitásom. Ezzel szemben, ha úgy érzem, kicsúszott a kezemből az irányítás, komfortérzetem lecsökken, s nem érzem jól magam a bőrömben.
A szorongást, a kiszolgáltatottság érzését, a feszültséget növeli, ha a világ körülöttem kusza, bizonytalan, kaotikus, ha úgy érzem, nem tudom felvenni a ritmust, a felgyorsult tempót. Ilyenkor az ember hajlamos kapaszkodókat keresni, beindulnak védekezőmecha-nizmusai, amelyek arra szolgálnak, hogy valamelyest helyreállítsák a lelki komfortérzetet.
Az efféle kapaszkodók többfélék lehetnek: például a különféle vallási, törvényes előírások betartása, az ünnepek szertartásos megülése, a tradíciókhoz való visszatérés, szokásszerű cselekvések felerősödése, stb. Ami közös bennük, az az, hogy alkalmazásuk, gyakorlásuk egyfajta védettséget nyújt.
Az ilyen cselekvések közül számos olyan akad, amely teljességgel racionális, praktikus: például azon törvények, előírások betartása, amelyek védelmet nyújtanak a betegségekkel szemben, vagy akár a tisztálkodási szokásaink.
Az az érzés, hogy ha véghezviszek bizonyos cselekvéseket, akkor nem történhet bajom, mélyen gyökerezik a kultúránkban. Nem csupán kulturális, vallási szokások említhetők itt meg, de saját életünkben is megtaláljuk - főként a gyermeki gondolkodásban - az efféle cselekvéseket, néha jóval kevéssé racionális formában. Mint gyönyörű verséből tudjuk, Radnóti Miklós például egy kőre lépett azokon a napokon, amikor nem akart felelni az iskolában. Az ilyen feszültségoldó cselekedetek mindannyiunknál "énvédő" mechanizmusként működnek. Fogódzót adnak, és reményt nyújtanak arra, hogy általuk elkerülhetjük bizonyos kellemetlen események bekövetkeztét. Ezen cselekedetek, cselekedet-sorok időnként egészen irracionális formát is ölthetnek.

Honnan, mikortól számít betegségnek egy efféle védekező cselekedet? Mit tehet a szülő, ha gyermekén észreveszi e rituálék meglétét? Melyik az a pont, amikor már szakemberhez kell fordulnia?

• Mivel ezek a cselekedetek gyakran szorongásra, belső feszültségre utalnak, érdemes feltárni a hátterüket, kiváltó okaikat. Fel kell deríteni, hogy a szülők, az iskola elvárásai mennyire vannak szinkronban a gyermek képességeivel, személyiségével. Gyakori eset, hogy a túlzott elvárások, a maximalista környezet váltja ki a gyermekből ezeket a védekező reakciókat.