Az orvostudomány első Nobel-díjasai – Emil von Behring

Emil von Behring 1854 március 15-én született Németországban, orvosi tanulmányait Berlinben végezte.

Előbb katonaorvos lett, majd a közegészségtani intézetbe került, ahol Robert Koch közvetlen munkatársaként tevékenykedett.

Koch-ot hamarosan a fertőző betegségek intézetének vezetőjévé nevezték ki, és felajánlotta Behringnek, hogy tartson vele. Néhány évig együtt dolgoztak, majd Behring a hallei egyetem közegészségügyi tanszékének vezetője lett.

Nem sokkal később Marburgba tette át székhelyét, ahol megalapította a később világhírűvé vált, antitoxint gyártó Behring-műveket. 1917-ben halt meg.

Bár Behring 1901-ben, elsőként kapta meg az orvosi Nobel-díjat, az elismerés a több mint tíz évvel azelőtt született alapvetésnek, illetve azon úttörő jelentőségű kutatásnak szólt, mely a diftéria (diphteria) elleni antitoxin kifejlesztéséhez vezetett.

1891 karácsonyán egy berlini kórházban adták be az első injekciót, mely egy kisgyermeket gyógyított ki az akkoriban csaknem 50%-os, gégefolyamat ("torokgyík") esetén pedig több mint 90%-os halálozási arányt produkáló betegségből.

Az antitoxin bevezetése után a betegség halálozási aránya átlagban 10% alá csökkent. 1913-ban Behring már toxin-antitoxin keveréket alkalmazott, mely a betegséggel szemben folytatott küzdelem további mérföldkövét jelentő aktív immunizálást tette gyakorlattá.

 

Váli Béla Edgár
orvosiLexikon.hu

Ha a tartalmat hasznosnak találta, kérjük nyilvánítsa ki tetszését facebook oldalunk javára! Köszönjük!

orvosiLexikon.hu a Facebook-on

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Restricted HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a href hreflang> <em> <strong> <cite> <blockquote cite> <code> <ul type> <ol start type> <li> <dl> <dt> <dd> <h2 id> <h3 id> <h4 id> <h5 id> <h6 id>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.