Klimax – férfiaknál is

A köztudatban jól ismert a női klimax és annak tünetei, de a férfiak hasonló jellegű problémáiról még keveset tud az átlagember. Mi áll a háttérben?

Negyvenéves kortól kezdve mutatható ki a férfi nemi hormon, a tesztoszteron folyamatos, évi egyszázalékos csökkenése, mely ötvenéves korban már tüneteket is okozhat. Azonban a klimax nem vezethető vissza kizárólag a tesztoszteronszint csökkenésére.

A férfiklimax is kombinált, összetett jelenség, a hormonális zavarok mellett keringési, illetve pszichés gondokat is jelentő tünetegyüttes. Tekintsük át ezeknek a tüneteknek a hátterét!

Legfontosabb a hormonális változás. A férfiasságért felelős hormont – a tesztoszteront – elsősorban a herék termelik. Az évek számának emelkedésével csökken a tesztoszteront termelő sejtek száma, csökken a vérben a férfi nemi hormon szintje, de teljesen nem szűnik meg. Emiatt a férfiak nemzőképessége – elvileg – életük végéig megmaradhat, és a klimax tünetei sem olyan viharosak, mint a nőknél, s így nehezebben felismerhetők.

A tesztoszteron – a nemi aktivitáson kívül – a férfiakra jellemző határozottságért, döntőképességért, magabiztosságért is felelős. A hormon szintjének csökkenése szerepet játszik a közérzet romlásában, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában, az elégtelen immunválasz létrejöttében. Az alacsonyabb nemihormon-szint igen sok esetben a csontritkulás kifejlődésében is szerepet játszhat, valamint – több tanulmány szerint – hozzájárul az időskori cukorbetegség kialakulásához is.

A tesztoszteron hiányában kialakuló érelmeszesedés következtében csökken az érfalak rugalmassága, tágulékonysága, csökken az agyi véráramlás, a szervekhez kevesebb vér jut el. A merev erek miatt nő a vérnyomás, valamint a károsodott erek könnyebben megrepednek. Ezeket a változásokat az elhízás, a dohányzás, a stressz, a magas vérnyomás, a cukorbetegség tovább fokozza.

Milyen tünetekkel jár a férfiklimax?

A kiváltó októl függően ezek a tünetek igen változatosak. Kezdjük a szellemi és a fizikai teljesítmény csökkenésével. A klimaxos férfi fáradékonyabb, nehezebben birkózik meg az újabb kihívásokkal. Az agyi véráramlás csökkenése miatt vérnyomás-ingadozás, fejfájás, szédülés, hőhullám, alvászavar alakul ki.

Csökken a szellemi teljesítőképesség. A keringési zavarok, illetve a hormonszint csökkenése miatt csökken a szexuális teljesítőképesség. Csökken a nemi vágy, az ondó mennyisége, nehezebben jön létre merevedés, nem kellő mértékű, rövid ideig tart, gyakrabban jön létre korai magömlés.

Mind a karrier, mind a magánélet szempontjából teljesítménycsökkenés tapasztalható, ami együtt jár a közérzet romlásával, hangulatváltozás, szorongás, cinikusság alakul ki. Kísérheti depresszió, féltékenység a partner, valamint a kollégák irányában. S ez egy ördögi kör lehet, mivel a sorozatos kudarcok rontják a hangulatot és a magabiztosságot, és ez további kudarcokhoz vezethet.

Miért fontos ezek ismerete? Mert van segítség. A férfiklimax jól kezelhető. A tünetek életmódváltozással, gyógyszeres kezeléssel csökkenthetők, sőt meg is szüntethetők. Ehhez viszont a férfinak (vagy partnerének) fel kell ismernie a tüneteket, és orvoshoz kell fordulnia. A betegség felismeréséhez, bizonyításához, a tünetek helyes értelmezéséhez szükség van urológiai vizsgálatra, fizikális, illetve laborvizsgálatokra, kiegészítő vizsgálatokra.

Ha igazolódik a klimax diagnózisa, kezdődhet a kezelés. Egyik legfontosabb dolog annak felismerése, hogy változtatásra van szükség az eddigi életvitelben. Ismételten gondot kell fordítani a rendszeres, de nem megerőltető testedzésre, mivel a fizikai erőnlét javulása fokozza a hangulatot és a magabiztosságot.

A hangsúly a rendszerességen van, nem a teljesítményen, hiszen a megvalósíthatatlan célok kitűzése inkább csak tovább ronthatja az önértékelést. A táplálékunkat úgy kell megválasztani, hogy megelőzhessük az elhízást, a cukorbetegséget, az érelmeszesedés kialakulását. Könnyen emészthető, rostdús, ásványi sókban, vitaminokban gazdag, állati zsírokban szegény étrend fogyasztása javasolt.

Manapság hormonpótló kezeléssel a panaszok rövid idő alatt megszüntethetők, és az esetek zömében tartós panaszmentesség alakulhat ki. A tesztoszteron pótlására alkalmazott gyógyszer már szájon át szedhető kapszula, tabletta formájában is kapható, de van tartós hatású injekciós készítmény is.

Fontos, hogy a páciens a hormonpótló kezelést hosszú távon csak rendszeres urológiai kontroll mellett alkalmazza, mert egyes nézetek szerint a kezelés a meglévő prosztatadaganat továbbfejlődését okozhatja. A rendszeres ellenőrzés mellett a gyógyszerszedés biztonságos és hatásos, a beteg mindennapjai visszatérnek a normális kerékvágásba.

A hormonpótló kezelés fontos szerepet játszhat az idősödő férfi életminőségének javulásában, a szellemi és szexuális aktivitás frissen tartásában, ami a mai fejlett társadalomban szintén alapvető követelmény.

 

Dr. Albert István
urológus-andrológus főorvos

forrás: archívum
(Patika Tükör – 070605)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.