"Nem történt semmi, csak elválunk csendben..." - hangzik el a jól ismert dalban. Ám a valóság ennél sokkal bonyolultabb.
A válás - az esetek többségében - nem történik zökkenőmentesen, indulatok csapnak össze, hangos veszekedések, viták zajlanak. A gyerekek számára ez nagyon nehezen érthető és elfogadható helyzet, hiszen azokat a személyek látják magukból kifordulva, akik régen szerették egymást, akikkel közös élményeik voltak, akikkel boldogságban éltek.
A gyerekekben kérdések sokasága merül fel: mi történt velük, mi romlott el, mi lesz velem, hogyan fogunk ezután élni?
A válási krízis nehéz helyzet minden résztvevőnek, gyereknek, felnőttnek egyaránt. Ezekben a feszültségekkel teli időszakban nemegyszer előfordul, hogy az indulatok kereszttüzében a gyerekek szempontjai, érdekei háttérbe kerülnek illetve elfelejtődnek. Olyan helyzetekbe sodródhatnak (pl. vagyonmegosztási, gyerekelhelyezési vitákba), amelyek szorongást keltenek, növelik a bennük lévő feszültséget.
Gyakran előfordul, hogy valamelyik szülő bevonja a gyereket döntésekbe, valamilyen "hűségnyilatkozatot" vár tőle. Egyik kis páciensem mesélte, hogy sokszor megkérdezik tőle, kivel akar maradni a válás után. S ha nem a kérdező elvárása szerint válaszol, általában sértődés lesz a beszélgetés vége. Arra viszont senki nem figyel, hogy őt hányszor bántják meg...
A válófélben lévő vagy a már elvált szülők igyekeznek alkalmazkodni az új, megváltozott helyzethez, igyekeznek helyt állni, és sokszor alig marad idő, erő, figyelem a gyerekekre, akik magukra maradnak a feldolgozatlan traumákkal, a veszteségekkel, a meg nem értett helyzetekkel.
Ennek egyenes következményeként romolhatnak a társas kapcsolataik, esetleg verekedőssé válhatnak. Előfordulhat az is, hogy visszahúzódóak lesznek, romolhat az iskolai teljesítményük. Emögött, valamint viselkedésük változása mögött pszichés kapacitásuk leterheltsége áll.
Gyakran - erős bűntudattal, szorongással - azt gondolják, miattuk romlott el a szüleik házassága, hiszen rosszak voltak, nem fogadtak szót. Bár próbálják megérteni, feldolgozni a helyzeteket, történéseket, ez gyakran meghaladja erejüket.
Kik segíthetnek?
Elsősorban a szülők tehetnek a legtöbbet gyerekeikért, ha megkímélik őket az állandó veszekedésektől és biztosítják őket arról, hogy mindketten nagyon szereti őket és őszintén válaszolnak az általuk feltett kérdésekre.
Sokat segíthetnek azok a pedagógusok, akik napi kapcsolatban vannak a gyerekekkel, ismerik őket. Tájékoztathatják a szülőt az esetleges teljesítményromlásról, viselkedésváltozásról, esetenként visszajelezhetnek arról, hogy gyermekük mennyire vágyik a figyelemre, szeretetre, odafigyelésre.
Segítséget, támaszt nyújthat bármely rokon, barát, nagyszülő, aki képes arra, hogy szerető odafordulással biztonságot teremtsen. Az semmi esetre sem segítség, ha bármelyik szülőt okolják a történtekért.
Pszichológus is segíthet a gyereknek a körülöttük zajló történések megértésében és feldolgozásában.
Laskai Nóra
klinikai szakpszichológus
forrás: archívum
(Patika Tükör – 050705)
