Pozitív alapérzelmeink, az öröm, a boldogság - érdekes módon - nincsenek olyan jól körülírva a pszichológiában, mint negatív állapotaink, a stressz, a félelem, vagy akár a depresszió.
A pszichiátriában, a pszichológiában főleg a negatív állapotokkal foglalkozunk, pedig talán legalább annyira érdekes lenne arról is beszélni, hogy vajon hogyan, miből építsük fel jó érzéseinket, boldogságunkat, elégedettségüket.
Tulajdonképpen miért is fontosak az érzelmek? Mit befolyásolnak életünkben?
Az teljesen természetesnek, logikusnak tűnik, hogy érzelmeink alapvetően meghatározzák a másik emberrel, a környezetünkkel való kapcsolatot. Ha valaki mosolytalan, rosszkedvű vagy esetleg arrogáns, jóval nagyobb esélye van arra, hogy magával szemben is ezt a fajta hozzáállást váltsa ki.
Hosszú távon azok az érzelmek érkeznek vissza hozzánk, melyeket mi magunk is sugárzunk. Ugyanakkor kimutatott tény az is, hogy érzelmeink befolyásolják egészségi állapotunkat. Pszichoimmunológiai vizsgálatokkal igazolták, hogy pl. depressziós, örömtelen állapotban csökken szervezetünk immunvédekezése, míg az örömteli állapotok kifejezetten inspirálják belső védekezési rendszerünket.
Saját kreativitásunkat - hogy mennyit hozunk elő önmagunkból -, szintén nagymértékben befolyásolják az érzelmek. Már Platon is úgy véli, hogy a tanulás pusztán emlékezés. Ez utalás arra, amit pl. Jung vagy a keleti filozófiák hangsúlyoznak: minden tudás, minden lehetőség ott lappang saját tudattalanunkban. Ha tudatunk és tudattalanunk közé egy szimbolikus falat képzelünk el, azt is mondhatnánk, hogy ezt a bizonyos falat kell átjárhatóvá tenni, hogy a bennünk lévő (tudattalanunkban rejtőző) kincseket "előbányásszuk".
Ennek a bizonyos falnak az átjárhatósága is nagy mértékben függ a bennünk lappangó érzelmektől. Ha hiszünk magunkban, ha van önbizalmunk, jóval nagyobb az esélyünk a jó ötletek "előhívására", mint ha félünk és szorongunk, ami gátolja a kreativitást, a fal átjárhatóságát. (A stressz egy bizonyos fokig "falbontó", nagyobb mértékben azonban negatívan hat.)
A másik emberrel való kapcsolatomon, önmagamon, egészségi állapotomon, kreativitásomon túl azonban feladataim elvégzését, a világhoz való viszonyulásomat - önmegvalósításomat - is alapvetően befolyásolják az érzelmek. Jóval nagyobb esélyem van a sikerre, ha pozitívan, jó érzésekkel állok neki valamilyen feladat megoldásának. Maga a hozzáállás meghatározza a feladat elvégzésének kimenetelét.
Ha valóban ilyen fontosak az érzéseink, akkor hogyan tehetnénk szert pozitív érzelmekre, hogyan lehetnénk boldogok?
A nyugati és keleti kultúrákban erre számtalan egyező és - részben - különböző utat ajánlanak. A pozitív gondolkodás - számunkra talán kissé felszínesnek tűnő - amerikai vonulatában elhangzó jelszavak: "be happy", "keep smiling" mögött mélyebb értelmezést is találhatunk.
Például megvizsgálták, hogy mi történik, amikor egy színész eljátssza az öröm érzését. Valóban vidámabb lesz-e, vagy csak úgy tesz, "mintha". A mimikai izmainkat nem igazán tudjuk az érzelmek gerjesztése nélkül működtetni. Az izmok bizonyos helyzete és az érzelmek megélése feltételes reflexszerűen összekapcsolódik. Tehát a mosoly jellegű mimikai izomváltozás mintegy kiváltja - önmagában is - a mosoly érzését, sőt az ezzel járó pozitív biokémiai változást.
Egy amerikai oktatófilmben négy jó tanács hangzik el arra vonatkozóan, hogyan tudja az ember a napjait "boldogabbá" tenni.
Tedd játékossá munkádat, napjaidat!
Ahol tudod, hagyd előbújni magadból a mindenkiben ott lappangó gyereket. A humor, a játék, a nevetés közismerten jó hatású. Sajnos a ma sugallott ideálkép inkább egy komoly üzletember ideális képe, aki sikeres, jól menő, jó döntéseket hoz, kellően határozott, magabiztos "felnőtt". Az érzelmeink kimutatása mintha egyre inkább tabuvá válna a szocializáció során.
Szerezz a másiknak egy jó napot!
Természetes része életünknek, hogy hangulatunk - személyiségünktől függően - ingadozik. A válságok, kudarcok fontos állomások, az új, a tanulás kibontakozásának lehetőségét hordozzák magukban. Mégis természetes, hogy ha valaki mélyponton van, ritkán tud örülni és pozitívan viszonyulni a válsághoz, hiszen a bajjal járó szenvedést éli meg. Fontos azonban a válsághoz való alapvető viszonyulás. A buddhizmusban pl. azt mondják, hogy a jó és a rossz viszonya nem egymással szemben álló ellentétpár, hanem olyan, mint a nap és a felhő. A felhő csak átmenetileg takarhatja el a napfény sugárzását.
Amikor válságban vagyunk, nagyon gyakran arra várunk, hogy kívülről érkezzen a megoldás. Várunk egy segítő kézre, amely utánunk nyúl és kihúz bennünket a gödörből. Nem tudom, tapasztalta-e már, hogy néha a másokra való figyelés, a segítségnyújtás önmagában is olyan, mintha nekünk segítene valaki. Érdekes módon mások támogatásával, az adás élményével saját magunkon is segítünk.
Daganatos betegekkel végzett vizsgálatok igazolták, hogy azok a betegek, akik nem hagyják el magukat, és önsegítő, öntevékeny csoportokban próbálnak meg társaikon segíteni, növelik saját túlélési esélyeiket. A másik felé való odafordulás, az adakozás önzetlen gesztusa pozitívan hat vissza saját pszichés állapotunkra.
Légy jelen!
Az egyik legnagyobb problémánk, hogy életünket nem a jelenben éljük. Vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőtől szorongunk. Valamennyiünknek van az idővel kapcsolatban egy alapvető tévhite: úgy érezzük, hogy egy bizonyos idő eltelte után majd több időnk lesz. És majd akkor ezt meg azt tesszük... Gyakran nem vagyunk jelen az adott pillanatban. Holott az igazi boldogság a jelenben való minél intenzívebb jelenlét.
Te magad döntöd el, hogyan állsz hozzá a dolgokhoz!
Amikor felkelünk reggel, eldönthetjük, hogy hogyan csináljuk végig a napot: jókedvűen, mosolyogva, vagy kényszeredetten, lekonyuló szájjal. Így is, úgy is tennünk kell a dolgunkat, de igenis van választási lehetőségünk. Az ember képes befolyásolni pillanatnyi állapotát, tudatosan is. Például azzal, hogy múltbeli, pozitív élményeket idéz fel, s újra átéli azokat.
Dr. Piczkó Katalin
pszichiáter szakorvos
forrás: archívum
(Patika Tükör – 040201)
