A betegségekről és azok kialakulásáról számos, ma már olykor inkább mulatságosnak tűnő magyarázatot alkotott a középkor hiszékeny, gyakran tudatlan, istenfélő embere. Rontásnak, rossz szellemeknek, Isten büntetésének tudták be a nyavalyákat. Nem csoda hát, hogy ennek megfelelően ördögűzéssel, ráolvasással, javasasszonyok és kuruzslók hókuszpókuszaival vagy éppen imával próbálták elősegíteni a gyógyulást.
"Távozz, Sátán ennek az asszonynak a testéből, és add át helyed a Szentléleknek! - és akkor a tisztátalan szellem undorító módon eltávozott az asszony altestének nyílásán keresztül, mint váladék. És ekkoron az asszony meg volt mentve." Az egykori leírás szerint így végezte az ördögűző szertartást például Hildegard von Bingen.
Köpölyözés, érvágás, purgálás és klizma, valamint a húzóflastrom. Megannyi félelmetes, a sötét középkort idéző kifejezés. Szinte magunk előtt látjuk a félelemtől félholtra vált beteg szenvedő arcát. Szemben áll vele a tudós orvosdoktor, borbély, seborvos, aki faluról falura vándorolva keresi fel a betegeket. Rettenetesnek tűnő szerszámaival félő, hogy inkább kínt, mint enyhülést hoz.
Egy korabeli elmélet szerint - melynek alapjául az ókori nedvtan, a humorálpatológia szolgál - a testnedvek arányának megváltozása vagy azok elszennyeződése okozza a nyavalyákat. Logikusnak tűnik tehát, hogy a gyógyításhoz a megbetegített testnedveknek a testből történő elvezetése szükségeltetik. A nedvelvezető beavatkozások tehát a test megtisztulását szolgálják.
A természetes megtisztuláson kívül, ami az izzadáson, váladékozó fekélyeken, spontán vérzéseken keresztül történik, szükség van az orvosi beavatkozásokra. A hashajtókkal és beöntésekkel alulról, míg a hánytatószerekkel felülről igyekeztek tisztulást előidézni. A klistély vagy klizma a beöntést jelentette. Létezett tisztító, gyógyszeres és tápanyagokat bejuttató, tápláló klizma. Az V. századból származó óindiai eszközök bizonyítják, az eljárás nem új keletű. A középkor legismertebb orvosai mind alkalmazták a módszert, sőt saját eszközöket is kifejlesztettek hozzá. A XVII. században jelentősége némiképp visszaszorult, mert új diagnosztikus és terápiás módszereket fejlesztettek ki helyette, de a természeti népeknél a módszert mind a mai napig alkalmazzák.
A vizelethajtó és izzasztókúrák a szervezetben már lerakódott mérgek eltávolítására voltak hivatottak. Az érvágás külön szaktudást igényelt. Az érvágás helyét a csillagjegytől, a betegség jellegétől és annak elhelyezkedésétől tették függővé. A köpölyözés a vér mennyiségének és eloszlásának szabályozására szolgált. Egy széles szájú üveglombikban felmelegítették a levegőt, majd nyílásával lefelé a bőrre helyezték. Amint kihűlt, vákuum keletkezett benne, ennek hatására a hajszálerekből vért szívott ki. A piócák ugyanazt a célt szolgálták, mint az érvágás vagy a köpölyözés. A piócákat hasonló célra már az ókorban is használták.
Szerencsére a mai kor emberének - vélhetőleg - nem kell rettegnie az orvosi beavatkozásoktól. Korszerű gyógyszerekkel, kitűnő műszerekkel és nemkülönben kiváló fájdalomcsillapítókkal, érzéstelenítőkkel segíthetünk a betegeken. Éppen ezért nem is gondolnánk, hogy az ősi gyógymódok - és nem a gyógynövények, a klasszikus kínai medicinából átvett akupunktúra és moxakezelés értendő ez alatt - alkalmazása kezdi ismét reneszánszát élni.
Klistély és klizma helyett ma annak modern köntösbe bújtatott, gépiesített változatával találkozhatunk. Méregtelenítő kezelésre ajánlják a vastagbéltisztítást, vagyis a colon-hidroterápiát. Emésztési zavarok, anyagcsere-betegségek kezelését, a daganatképződés megelőzését szolgálja, szól a hirdetés.
Ismét divatba jött a száraz és a nedves köpölyözés is. Most a bőr fiatalítására, a cellulit kezelésére, a szervezet méregtelenítésére hivatott az eljárás. Igaz ugyan, hogy formás kis gumiharangokkal végzik, és nem babrálnak sokat az üveglombik melegítésével, de a hatás biztosan nem marad el.
Nem gondolom, hogy a több ezer év alatt felhalmozódott tapasztalat feleslegessé vált a gyógyításban. A természetgyógyászatnak is van helye az európai típusú orvoslásban. Azt sem állítom, hogy bizonyos eljárások teljesen hatástalanok vagy éppenséggel károsak lennének. Abban azonban biztos vagyok, hogy az orvosi piócákat és az érvágás intézményét viszont már nem kéne újra bevezetni a gyakorlatba. Még akkor sem, ha a televízió nyilvánossága előtt nagy csinnadrattával bemutatva vagy fülbe súgva terjesztve az információt, számos beteget lehetne toborozni és alávetni a régi-új gyógymódoknak.
Mert a beteg elmegy bárhová és megfizet bármit. Hiszen az évezredek alatt ez sem változott: reménykedik a gyógyulásban.
Dr. Kökény Zoltán
forrás: archívum
(Patika Tükör 010801)
