Pennák, vásznak, pirulák

Művészet és tudomány. Első pillantásra ellentétes fogalmak. Művészek és tudósok. Első pillantásra külön oldalon állnak. Persze csak első pillantásra... Örkény István, Tömörkény István, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József. Mi lehet a közös bennük, azon túl természetesen, hogy mind a négyen művészetükkel – irodalmi munkásságukkal illetve festészetükkel – írták be magukat a nagy magyar alkotók közé? Ha életrajzukat lapozgatjuk, a következő mondatok bukkannak fel: „... a fiú követi a családi hagyományt, maga is gyógyszerész szakot végez." vagy „a diploma megszerzése után, évekig Iglón dolgozik gyógyszerészként" és „Kaposváron volt patikussegéd, majd mesteroklevelet szerzett" aztán „ gyakornoki vizsgája után egy szegedi gyógyszertárban dolgozott:"

A kiragadott mondatok – sorrendben – Örkény, Csontváry, Rippl-Rónai és Tömörkény életének egy-egy mozzanatát idézik. Mind a négyen úgy indultak tehát, hogy a tára mögött állva, gyógyszerek között töltik majd el életüket. Aztán elragadta őket a művészet világa, bár például Csontváry – aki anyagi függetlenségét Gácson alapított patikája bevételének köszönhette – hosszabb ideig napi kapcsolatban volt a gyógyszerészet tudományával.
Csontváry 41 éves volt, amikor elkezdett rendszeresen festeni tanulni, s ezt mint önéletrajzában leírja, egy égi sugallatnak köszönhette.

„A patikus Csontváry egy napon égi szózatot hall, mely arra jelöli ki őt, hogy Rafaelnél (Rafaello – a szerk) különb képeket alkosson, s ezáltal magasabb tettre hívja az emberiséget! A mánia és a művész egyetlen közös pillanatban születik meg benne (...) Ettől kezdve a festészet lesz mindene (...) Tíz év gigászi gigász erőfeszítése után úgy érzi: teljesítette küldetését. Párizsban és Pesten kiállítást rendez, s nem akarja tudomásul venni, hogy a várt siker elmarad: a próféta szava pusztába vész. „ ( Részlet Pilinszky János: Csontváry olvasásakor című írásából. Új ember, 1962)
A meg nem értés, a magány megbontja Csontváry lelki egyensúlyát, lappangó elmebaja egyre jobban elhatalmasodik rajta.

„...érniök kell a dolgoknak, hogy érthetőbbek legyenek. Vagy még helyesebben: a dolgok várnak, míg az emberek megértése hozzájuk fejlődik."

A fenti idézet a már életében is sikeres és elismert egykori kaposvári patikussegéd, Rippl-Rónai József nevéhez fűződik. Már az egyetemi évek alatt – Pestre jön, hogy kitanulja a gyógyszerészi mesterséget – vonzódik a festészethez. A dunántúli gyógyszerészéletet néhány év múlva felcseréli a színek és vásznak világára: Münchenben, majd Párizsban tanul és ér el sikereket.

„...az ember – élete delének végén – sokat látott, s tán kifáradt szemével öntudatlanul is keresi a felfrissülést, s ezt a színgazdagságban találja meg..." (Rippl-Rónai József)

„Ez az életrajz kissé zavaros, de nem én zavartam össze, hanem az élet. Ott kezdődik, hogy 1866. december 23-án születtem Cegléden, a vasúti állomáson. Édesapám abban az időben pár évig bérben bírta az osztrák államvasuttársaságtól a ceglédi vasúti vendéglőt, így esett meg, hogy a szegedi születésű többi 5 testvéremmel szemben nem a szűkebb haza homokján láttam napvilágot." Ezekkel a mondatokkal kezdődik Tömörkény István életrajza. A rövid elbeszélő műfaj e sikeres művelője is gyógyszertárban dolgozik – a megfelelő vizsgák letétele után –, mielőtt végleg az írás felé fordulna. Drámai történésekről, emberi sorsokról ír Tömörkény. Higgadtan, tárgyilagosan, tényszerűen. A pontos leírásokhoz nagy „segítségére" van, hogy rengeteget van emberek között: jóformán nem is él otthon. Kocsmák, vasútállomások, tanyák: egyik helyről a másikra vándorol, hogy megismerje az ott élők mindennapjait. A halál is munka közben éri. Kora tavasszal gyalog járja a tanyavilágot, megfázik, tüdőgyulladást kap. Még csak 51 éves, mikor 1917 áprilisában meghal.

Örkény István egészen más környezetből indul: a jómódú polgári otthon, a tekintélyes fővárosi gyógyszerész édesapa megadja az induláshoz szükséges indíttatást, a fiú is követi a családi hagyományt. Először elvégzi a gyógyszerész szakot, utána a vegyész diplomát is szerez. Az irodalom azonban már a gimnáziumi évek alatt szerves része az életének, a Piarista Gimnáziumban Sík Sándor az irodalomtanára, s osztálytársai közül is többen írónak készülnek. Egyetemista korában különböző folyóiratokban jelennek meg novellái. Sokat utazik – hála a módos családi háttérnek –, latinul, angolul, franciául, németül ír, olvas, beszél, később – a hadifogság alatt – oroszul is megtanul.

Macskajáték, Tóték, hogy csak a legismertebb műveit említsük. És természetesen az Egyperces novellák, amelyekben, ahogy Örkény írja „ a közlés minimuma áll szemben (...) a képzelet maximumával." Alapvető emberi helyzetek, történelmi és léthelyzetek rövid, lényegre törő, frappáns megfogalmazásai ezek a pompás írások. Örkény patikamérlegen méri a szót, hiszen tanult szakmája miatt is pontosan tudja: a pontatlan adagolás – az irodalomban is – árt az egészségnek.

Máger Judit

forrás: archívum
(Patika Tükör – 060705)