A balett előadások sikerének kulcsa a koreográfus elképzeléseinek maradéktalan megjelenése mellett a táncosok fizikuma, mely nehézségek és vállalhatatlan kompromisszumok nélkül kell, hogy szolgálja őket előadásról előadásra. Míg a férfiaknak a határozott irányító szerep jut – ehhez a biztonságos emelések, lépések, ugrások, forgások technikáját kell elsajátítani –, addig a táncosnő lágy, légies mozgásokkal a partnere jelzéseit érzékelve, követve alkalmazkodik hozzá.
Hazánkban – többek között a történelmi körülményekkel is magyarázhatóan – az európai színházi kultúra viszonylag későn jelent meg, mára azonban a színpadi táncélet pezsgő, színes képet mutat. Akár klasszikus, akár modern balettről legyen szó, a balerina mindenütt a báj, a kellem, a könnyedség hordozója, noha spicc -cipőbe szorított lábával kicsavart pozíciókból kell magasba ugrania, kecsesen földre érkeznie, nyakát rendre átrántva körhinta gyorsasággal forognia – mindezt két-három órán át, garantálva mindannyiunk, az előadás csodálóinak esztétikai élményét. A függöny azonban legördül, a balerina összeesik, az ügyeletes orvos odaszalad, és részleges – talán már az előadás derekán is meglévő – Achilles-ínszakadás gyanújával viszik kórházba...
Minden, ami valaha történt velünk, nyomot hagyott a tudatunkban, a tudatalattinkban és a testünkben is. És nem csupán az esemény, de az arra adott érzelmi válasz (fájdalom, félelem, düh) is raktározódik bennünk: hasonló esetben ugyanúgy reagálunk majd. Ez a halmozódó stressz olyan blokkokat képez, amelyek végül testi tünetekhez is vezethetnek. Nem értjük, miért, holott valahol mélyen „tudjuk” az okokat. A kineziológus ezt a tudást hívja elő, de ha hatalmas beszélgetésekre számítunk, felejtsük el. Ő az izmainkkal kommunikál.
