Elég gyakran történik velünk, hogy gombócot érzünk a torkunkban, görcsbe rándul a gyomrunk, elönt a hideg veríték. Sokszor érthetetlen, hogy mi történik ilyenkor. Ijedtek vagyunk, pedig semmi nem ijesztett meg, és mégis...
A pontosan leírható félelem határán túl kezdődik a szorongás titokzatos és baljós világa. Félelem a "semmitől" vagy ahogy Camus fogalmazta: Félelem a nihiltől.
A szorongásra való képesség a lelki működés egyik fontos eleme, segítségével figyelünk fel a veszélyforrásokra.
Állatokat tartók jól ismerik a jelenséget, mikor pl. egy ismeretlen zajra vagy látványra kedvencük felfigyel, teste megfeszül, figyelmét összpontosítja, vár, hogy eldönthesse, veszélyes-e ami történi, vagy sem. Ha fenyegetőnek ítéli, további döntést igényel, hogy meneküljön-e vagy támadjon. A folyamat sokszor másodpercek alatt lejátszódik és senki nem tartja kórosnak.
Az ember életében is vannak teljesen normális szorongások, pl. amikor a gyermek elengedi anyja kezét és megteszi az első lépéseket, vagy amikor az első iskolában töltött nap kezdődik.
Később a pubertáskori konfliktusok, még később a pályakezdés, családalapítás aktivál olyan szorongásokat, amelyeket leküzdünk, és minden "győzelem" után érettebben, megfontoltabban állunk a következők elé.
A normális veszélyreakció és a kóros szorongás között a megjelenési formákat tekintve nincs éles határ.
Mindenki ismeri azokat a testi és viselkedésbeli sajátosságokat, amelyek a szorongó emberre jellemzőek. Ha valaki a közelünkben hirtelen elsápad, vagy elpirul, levegő után kapkod, remeg, izzad, szája kiszárad, vagy mellkasi fájdalmat panaszol, esetleg nyugtalanul fel-alá járkál, gyakran pislog, nem néz a szemünkbe, akkor a szorongás jellegzetes tüneteit produkálja. Minél súlyosabb a heveny szorongás, annál több szervrendszer érintett.
A szorongás hozzátartozik életünkhöz, bár ennek nem vagyunk folyamatosan tudatában. Akkor tudatosodik, amikor régi, jólismert pályákat kell elhagynunk, amikor új feladatokkal kell megbírkóznunk, vagy változásokkal kell számolnunk. Független valamely nép, vagy személy kultúrájától, fejlettségi fokától, kiváltó oka azonban változó. Régen az emberek féltek a villámtól, mennydörgéstől, ma inkább baktériumoktól, új betegségektől, atomkatasztrófáktól rettegünk.
Minden ember számára megvan a szorongás személyes, egyedi formája éppen úgy, mint a szeretetnek. Mindkettő összefügg egyéni életkörülményeinkkel, adottságainkkal és környezetünkkel. A szorongó ember fokozottan törekszik arra, hogy mindenkinek megfeleljen, önmagát kevésbé tartja fontosnak, befelé fordulóvá válik.
Az emberiség egész történetében felismerhetők a szorongás elkerülésére való törekvések, mind a vallás, mind a mágia, mind a tudomány területén. Az áldozat-bemutatás és a mágia helyett ma már rendelkezésre állnak korszerű gyógyszerek, amelyek csökkentik a szorongás tüneteit, és nem okoznak gyógyszerfüggőséget.
A szorongás feldolgozására – mai tudásunk szerint – legalkalmasabbak a pszichoterápiás módszerek, amelyek a folyamat kifejlődését, alakulását segítenek érhetővé tenni és ilyen módon tünetképző jellegüket csökkenteni. Így képesek a korábban lelki sérülést okozó élettörténeti események emlékké szelídülni, zavaró hatásukat elveszíteni.
Kétkedéssel kell szemlélnünk ellenben azokat a módszereket, amelyek szorongásmentességet ígérnek.
Egyes felmérések szerint a szorongás, mint tünet a pszichiátriai kórképek 50%-ban előfordul, az alapbetegség kezelésén túl célravezetőnek tűnik ennek enyhítése is.
Számos pszichoterápiás szakrendelés alkalmas a szorongás célzott kezelésére, így ismét azzal biztatom Önöket, hogy szükség esetén bátran forduljanak szakemberhez.
Dr. Vízy Beáta
pszichiáter szakorvos
forrás: archívum
(Patika Tükör)
