Óvodából iskolába – Az iskolai beilleszkedésről

Az általános iskola első osztályába lépve a gyermek személyiségében jelentős változás történik. Mivel a gyermek gyorsan fejlődő, nyitott, a gyors változás miatt labilissá váló személyiségében könnyebben jöhetnek létre olyan lelki egyensúlyzavarok, amelyek átmeneti vagy tartóssá váló beilleszkedési nehézségeket idézhetnek elő.

Melyek is ezek a tĂĽnetek?

A tünetek igen széles skálán mozognak, az enyhétől az ijesztő formáig juthatnak kifejezésre, például: túlmozgékonyság, koncentrálási nehézségek, túlérzékenység, szorongás, az átlagosnál lassabb munkatempó, agresszív viselkedés, óra alatti beszélgetés, közömbösség.

A testi tünetek közül kiemelendő a fejfájás, a hasfájás, a hányinger, az étkezési zavarok, az iskolába menéstől való félelem.

Ezeknek a tüneteknek az egyik oka az iskolaéretlenség lehet. Ha ezt nem vették az iskolakezdés előtt figyelembe, akkor a gyermek a kialakulatlan készségek hiánya miatt a magas követelményeknek nem tud megfelelni, az eredmény pedig az elmaradás, a lemaradás lesz, mely egyre súlyosabb fokúvá válik. Ezek az állandósult beilleszkedési gondok osztályismétléseket eredményezhetnek.

Ha a gyerek iskolaérett és mégis fennállnak az előbb említett tünetek, az elsősök többségénél a probléma kezelhető. Ilyenkor a helyesen irányított közösségi tevékenység, az általánosan használt oktatási, nevelési módszerek elégségesnek bizonyulhatnak.

Mit tehetĂĽnk ilyenkor?

A kisiskolás viselkedésének megváltoztatására nem a szándék, nem a szóbeli ráhatás a célravezető, hanem a felnőtt példamutató tetteinek a folyamata. Ez minden esetben erősebb, mint a szóbeli ráhatás. A megfelelő érzelmi légkör mellett helye van természetesen az elvárásnak, a jutalmazásnak, a korlátozásnak is. Ezeknek a módszereknek az adekvát és helyes arányú alkalmazása vezethet eredményre.

Kétségtelen, hogy a tanítók feladata sem könnyű, mert a gyermeket a veszély elkerülése érdekében korlátoznia kell, testi épsége miatt óvnia kell a túlmozgásosságtól anélkül, hogy a gyerek átélje a kiszolgáltatottság érzését. Ehhez pedig a pedagógus szakmai tudásán, tapasztalatain túl szükség van arra is, hogy a saját személyiségét is felhasználja munkaeszközként.

Ezzel a tanár „másodszülői" funkciót is ellát, annak minden felelősségével. Ennek megvalósításához nem csak a saját önismeretére van szükség, hanem arra is, hogy megismerje a gyermek egyéni személyiségét. Ennek megismerését számos körülmény gátolhatja. Ilyen például az, hogy a gyermek fejlődését csak az elsős teljesítményének és magatartásának alakulásával méri.

Ennek az a hátránya, hogy nem ismerhető meg az a világ, amelyből a gyermek személyisége körvonalazódna. Így a tanító felszínes képhez juthat és hamar abba a csapdába eshet, hogy csupán a pillanatnyi benyomás alapján ítéli meg a gyereket. Így alakulnak ki a „jó" és a „rossz" gyerekkategóriák.

Hajlamosak vagyunk egy-egy konkrét okból megmagyarázni az ítéleteinket: például azért hagyta otthon a füzetét, mert hanyag; azért nem figyel, mert nem akar. Megfigyelhetőek az ítéletalkotásainknál az „azért, mert ..." típusú magyarázó mondatok, amelyeket jó lenne – a gyerek érdekében – elkerülni.

Ha a gyermek viselkedésproblémája már kezelhetetlen a pedagógus számára, akkor többnyire „címkéző, megbélyegző" ítéletként hangzik a feltevés. Ezek a minőségjelzővel ellátott mondatok leggyakrabban a pimasz, engedetlen, lusta, fecsegő jelzőket tartalmazzák.

Összegezve: a megzavart, hibás, alkalmazkodni képtelen viselkedés okainak találgatásában sokszor szem elől tévesztjük a legfontosabbat, hogy az adott gyermek magatartásproblémájának, beilleszkedési nehézségeinek előtörténete van. Ezek a tünetek a folyamaton belül csak egy állomást jelentenek, amelyhez a gyermek megérkezett, de ismeretlenek az előtte lévő állomások és a jövőben várható megrekedések is.

Ez a szokatlan magatartás csak a felszín, okait mélyebben, kapcsolati világában – szülő, pedagógus, kortársak – érthetjük meg. Ehhez pedig megértő, segítő szándékú környezetre van szükség. Amennyiben hosszabb távon sikertelenséget észlelünk a fenti módszerek alkalmazásával, akkor tanácsos szakembertől segítséget kérni.

Dr. Nemes Rozália
pszichiáter

forrás: archívum
(Patika Tükör)