Miért van szükség fényvédelemre?

A világon az összes rákos megbetegedés 35-40 százaléka bőrrák. Ennek ugyan csak néhány százaléka a legrosszabb indulatú melanoma, de ezek az esetek adják a bőrrák miatti halálozás legnagyobb százalékát.

A bőrrák kialakulásának okai között első helyen áll az UV-fény (ibolyántúli sugárzás) által kiváltott ártalom, a genetikai faktorok és az életmód mellett.
Az elmúlt pár év kutatásai egyértelműen igazolták, hogy nem csak az UV-C és UV-B, hanem az UV-A is felelős a bőrrák kialakulásáért.

Az UV-B rövidebb hullámhosszú sugárzás, amely a felhámig hatol. Rövid távú hatása a napozás után pár órával megjelenő bőrpír, gyulladás, azaz a "leégés". Az általa kiváltott barna szín a sugárzást követően 15-48 óra múlva jelentkezik. Hatására megvastagodik a szaruréteg. A sejtmagban lévő DNS-t károsítja, ezáltal okozhat bőrrákot.

Az UV-A sugárzás hosszabb hullámhosszú, kisebb energiájú, az irharétegig hatol. Felelős a mély ráncok megjelenéséért, a bőr korai öregedéséért, és a napallergiáért is. Nemcsak fokozza az UV-B bőrrákot provokáló hatását, hanem maga is kiváltja azt.

Az ózonréteg elvékonyodásával olyan rövidebb hullámhosszúságú sugarak is lejutnak Földünkre, melyek korábban nem.

Mi a bőrrák?

A bőrön, elsősorban idős, de sajnos ma már egyre fiatalabb korban kialakuló, rosszindulatú növedék.

Leggyakoribb fajtái:

  • Basalioma (alapi sejtes rák)
    Lassan növekvő, a bőrt és a környező szöveteket roncsoló, kezdetben áttetsző, gyöngyház fényű, tömött, éles szélű csomó, melyen áttűnnek a tágult hajszálerek. Később közepe besüpped, esetleg kifekélyesedik. Áttétet ritkán ad.
  • Spinalioma (elszarusodó laphámrák)
    Gyorsabb növekedésű, mind a felszín, mind a környező szövetek irányába terjed. Tömött tapintatú, felszínén fokozottan elszarusodott, esetleg pörkkel fedett növedék. Áttétet ad, elsősorban a nyirokcsomókba.
  • Melanoma
    A legrosszabb indulatú rákféleség. Sötétbarna vagy fekete, tömött tapintatú, esetleg vérzékeny növedék. Az esetek egy részében már meglévő anyajegyekből fejlődik ki, de látszólag ép bőrön is kialakulhat. Kis méretű melanoma is hamar ad áttétet, nemcsak a nyirokcsomókba, hanem a belső szervekbe is. Késői felismerés esetén, illetve kezeletlenül hamar halált is okozhat.

Még néhány tudnivaló

  • A homok, a víz, a cement és a hó a sugárzás több mint felét is visszaverheti.
  • Az üveg - vastagságától függően - az UV-fény egy részét átengedi. Míg az UV-B sugarak körülbelül 85 százalékát nyeli el, addig ez az UV-A tartományban az elnyelődés csak - megközelítően - 35 százalék.
  • A magas páratartalom és a tengerszint feletti magasság növeli az UV sugárzás erősségét.
  • Felhős időben is van UV sugárzás és a felhőkön 70-80 százaléka áthatol.
  • Víz alatt egy méter mélységben még az UV sugárzás 50 százalékával kell számolni.

Vannak olyan gyógyszerek, amelyek növelik a bőr fényérzékenységét. Ha orvosságra szorulunk, nyaralás előtt feltétlenül kérdezzük meg erről is orvosunkat!

 

Dr. Vass Ilona
bőrgyógyász

forrás: archívum
(Patika Tükör – 040703)

GYÓGYTORNAPRAXIS.hu – Gyógyítás a teljesség igényével

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.