Az étvágytalanságon nem könnyű segíteni. Nem lehet néhány nap vagy néhány hét alatt rendbe hozni, "meggyógyítani", mint a legtöbb gyermekkori heveny megbetegedést, amelyek kezelésében látványos eredményeket lehet felmutatni.
Az étvágytalan gyermekből nem lehet egykettőre jó étvágyút varázsolni. Ennek a problémának a megoldására hosszú időre, nagy türelemre és kitartásra van szükség mind a szülők, mind az orvos részéről.
Az persze magától értetődik, hogy a beteg gyermekek étvágytalanok, a lábadozás idejére azonban visszatér az étvágyuk, s ekkor pótolják a betegség miatt bekövetkezett veszteséget.
Az is előfordul, hogy az étvágytalanság okainak feltárását célzó vizsgálatok derítik csak ki, hogy pl. krónikus légúti megbetegedés húzódik meg az étvágytalanság mögött.
A szülő azt szeretné, ha gyermeke többet enne. Előfordul persze elég gyakran, hogy a gyermek valójában eleget eszik, jól fejlődik, csak az elfogyasztott mennyiség nem felel meg a szülő elvárásainak.
Hol követjük el a hibát?
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a gyermek gyomorkapacitása limitált. Ne kényszerítsük, hogy mindent megegyen, amit a tányérjára raktunk. Egy falattal sem kell többet enni, mint amennyit szívesen elfogad. Rossz gyakorlat, ha játékosan evésre biztatjuk a kisgyermeket: "egy kanállal anyuka kedvéért, egy kanállal apuka kedvéért...".
Van olyan gyermek, aki enged, s különösebb gond nélkül rászoktatható, hogy sokat egyen, többet, mint amennyi a szükséglete. Ezzel már picikorában megalapozzuk az elhízás kialakulásának a veszélyét. Hasonlóan nem lehet eredményes, ha étkezés közben mesével vagy játékkal igyekszünk elterelni a gyermek figyelmét az evésről. Így nem alakul ki a megfelelő visszajelzés, nem akkor hagyja abba az evést, amikor jóllakott. Arról nem is beszélve, hogy elvesszük tőle az étkezés örömét.
A gyermekek nagy részénél az unszolás, az erőltetés ellenállást vált ki, s az étkezéshez ismételten kötődő kellemetlen élmények étvágytalanságot idézhetnek elő. Hosszú idő telhet el az evések körüli küzdelemmel, mire a szülő elveszti a türelmét, és szakemberhez fordul segítségért. Pedig ha a hibás étkezési magatartás – ebben az esetben az étvágytalanság – rögzül, nem könnyű segíteni rajta.
Az étvágytalanság okainak felderítésénél néha egészen a csecsemőkorig kell visszanyúlni.
Amíg szopik a csecsemő, ha van elég anyatej, ő maga szabja meg a szopott tej mennyiségét. Amikor már egyéb táplálékot is kap, a legtöbb szülő azt szeretné, ha minden étkezésre megenné az "adagját". Pedig hát mi magunk sem eszünk mindig azonos mennyiséget. A legjobb szándékkal is hibát követünk el, ha erőltetjük az evést. Valamennyien éreztük már annyira jóllakottnak magunkat, hogy egy falat sem fért belénk. Ha ilyenkor további evésre unszolnának minket, valószínűleg mi is hangosan tiltakoznánk.
Egy másik, ugyancsak kritikus életszakasz, amikor igen könnyű hibát elkövetni, a kisdedkor, az ún. dackorszak. Ilyenkor a gyermek önállósági törekvéseit az étkezés során is igyekszik kifejezésre juttatni. Életkori sajátosság, hogy ízlése napról napra változik, amit ma szeret, azt holnap nem eszi meg, esetleg napokig csak egyfajta ételt fogad el. Az elfogyasztott mennyiség olykor lehet nagyobb mennyiségű, máskor jelentéktelen.
Fontos, hogy a gyerek ne vegye észre, hogy az evése körül forog a világ! Ne mutassuk lehangoltságunkat, ha a gyerek nem akkor éhes, amikor szerintünk "éppen itt az ideje", és nem fogadja lelkesen pl. a drágán vett primőr árut, amit azért vásároltunk, mert egészségesen szeretnénk táplálni. Ha egészséges a gyermek, ne aggódjunk, ha csak keveset eszik, lehet, hogy az adott táplálék kielégíti az igényét. Vigyázzunk arra, hogy ne vegye észre, milyen fontos nekünk az, hogy hogyan étkezik.
Sokszor a kedvenc ételek feltálalásával próbálunk meg úrrá lenni a gondon. Ezzel azonban csak ideig-óráig sikerül leküzdeni az "étvágytalanságot", s néha azt vesszük észre, hogy az addig szeretett ételek köre is egyre szűkül.
Válogatóssá persze csak az a gyermek válhat, akinek van rá lehetősége. A legtöbb étvágytalan, válogatós gyermeknek gondos, esetleg túlságosan is aggódó édesanyja van, aki attól fél, hogy a gyermeke nem fejlődik jól, lesoványodik stb., ezért erőlteti az evést. Az étkezés az éhség csillapítására való, nem jár érte sem dicséret, sem büntetés.
Ha az étvágytalanság, a válogatás az unalom kifejezője, változtassunk a gyermek életmódján. Megfelelő sport, játék, fizikai terhelés meghozhatja az étvágyat, s az is segíthet, ha jó étvágyú gyermekek társaságában étkezik.
A válogatós gyermeket vonjuk be a vásárlásba, segítsen kiválogatni az élelmiszereket, és hagyjuk, hogy segítsen az elkészítésükben. Bizonyos határok között adjuk meg a választás lehetőségét is. Ha valamit különösen nem szeret, fogadjuk el, és tápértékben hasonló, más élelmiszerrel helyettesítsük.
Az étkezés körülményeit sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A pecsétes abrosz, a tányér oldalán lecsorgó étel elveszi a kedvet az evéstől. A szépen terített asztal, az ételek ötletes, ízléses elrendezése a tányéron étvágyjavító hatású.
Az ehető "díszítőelemek", pl. sárgarépa-karika, uborka, citromkarika, különböző gyümölcsök, tejfel, zöldpetrezselyem, paprika, tojáskarika, reszelt sajt stb. nem csak tetszetősebbé és kívánatosabbá teszik az ételt, hanem növelik élvezeti értékét is. Használjuk ki a színek étvágyjavító hatását a díszítésnél, és lehetőleg az egymást követő fogások se legyenek azonos színűek.
A derűs, nyugodt légkör is sokat segíthet, s különösen fontos, hogy minél gyakrabban étkezzen együtt az egész család.
A táplálkozási ismereteket is meg kell tanulni. A tanulás soha nem könnyű. Gyermekkorban meg kell tanulni a helyes ételválasztást, mert az embernél ez már nem ösztönös. Gyermekkorban alakul ki az ételek preferenciája, formálódik az ízlés, rögzülnek a táplálkozási minták, ekkor alakul ki a helyes és kulturált étkezési mód, az egész életre szóló táplálkozási magatartás.
Dr. Barna Mária
Magyar Táplálkozástudományi Társaság
forrás: archívum
(Patika Tükör - 000901)